Századok – 1953

Tanulmányok - Veselý; J.: Csehszlovákia és a Magyar Tanácsköztársaság 434

CSEHSZLOVÁKIA ÉS A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG 437 «rt s a világimperializmus érdekeiért folyó harcban. Egyébként a csehszlovák hadsereg vezetése gyengének bizonyult. Ki tudja, hogyan alakult volna a katonai helyzet, lia a magyar Vörös Hadsereg nem vonul önként vissza s a párizsi békekonferencia nyomása alatt nem üríti ki az elfoglalt területet Szlovákiában. Jó idő kellett még ahhoz, hogy Csehszlovákia proletariátusa is bebizonyítsa, hogy meg tud szabadulni opportunista felfogásától ós nacionalista illúzióitól, megismeri és megérti a burzsoázia és azok szociáldemokrata szolgáinak sötét szándékait s rálép a helyes forradalmi útra, Lenin és Sztálin pártjának útjára, a proletárforradalom útjára, a III. Kommunista Internacionálé zászlaja alatt. A Szlovák Tanácsköztársaság, bár rövid élotű volt, hatalmas sarkaló erőt jelentett a munkásosztály számára, főleg Szlovákiában. Közben persze a forradalmi hullám, melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom indított el, már leapadt s Csehszlovákia munkásosztálya kénytelen volt még egy teljes nemzedéken keresztül várni, míg megérkezett az új alkalmas pillanat a burzsoázia uralma elleni támadásra, az a pillanat, amelyben munkásosztályunk a mi hazánkban is győzedelmesen sorakozott fel a hatalom átvételére. A munkásosztály győzelmének előfeltételét, Magyarországon és Csehszlovákiában egyaránt, országainknak a szovjet hadsereg által való felszabadítása biztosította. A győzelem lehetővé tette számunkra, hogy a burzsoáziát leverjük s a munkás­osztály átvegye a hatalmat. Ez tette lehetővé az.t is, hogy most itt találkozhatunk, Budapesten, mint a magyar, a cseh és a szlovák nép képviselői, mint barátok ós elvtársak, mint harcostársak a történettudomány mezején s harcostársak a népeink és országaink új, szebb, boldogabb kommunista jövőjéért folytatott küzdelemben. JINDBICH VESELY 15 Századok

Next

/
Oldalképek
Tartalom