Századok – 1953

Tanulmányok - A szovjet történészek néhány elsőrendű fontosságú feladatáról 427

431 A SZOVJET TÖRTÉNÉSZEK NÉHÁNY ELSŐBEN DO FONTOSSÁGÚ FELADATÁRÓL mutatni, hogy a történelem sorsát a népi tömegek tevékenysége dönti el. A marxizmus elismeri, hogy kiemslkedő egyéniségek érhetnek el bizonyos sikereket tevékenységük során, ha ez összhangban áll a társadalom anyagi létének szükségleteivel és kifejezi a társadalom élenjáró erőinek érdekeit. »A marxizmus —- írta V. I. Lenin — minden egyéb szocialista elmélettől abban különbözik, hogy az objektív helyzetnek és a fejlődós objektív menetének elemzésénél pompásan egyesíti a telje3 tudományos józanságot ós a tömegek, valamint természetesen az egy vagy más osztállyal való kötelékeket kitapogatni ós realizálni képes egyes személyek, csoportok, szervezetek, pártok — forradalmi energiája, forradalmi alkotóereje, forradalmi kezdeményezése jelentőségének leghatározottabb elismerését«.4 A szovjet történészeknek munkáikban ezt a lenini megállapítást kell követniök. * A Szovjet szocialista társadalom egyik legfontosabb mozgatóereje a Szovjetunió népeinek barátsága. A Kommunista Párt Lenin ós Sztálin vezetése alatt kidolgozott nemzetiségi politikájának megvalósítása biztosította az évszázados nemzetiségi viszályok felszámolását, az azelőtt elnyomott népek gazdasági és kulturális elmaradottságának leküzdését, a szovjet nóp'ek egy egységas testvéri családba való tömörülését. A Kommunista Párt egyik legfontosabb kötelességének tartja a szovjet népek egységének és barátságának további megerősítését. Borija, a nép esküdt ellensége, különböző gálád módszerekkel arra törekedett, hogy aláássa a Szovjetunió népeinek barátságát, a viszály magvát hintse el a szovjet népek között és aktivizálja a burzsoá nacionalista elemeket a szövetségi köztársaságokban. A Szovjetunió népei azonban Berija ellenséges tetteire azzal válaszoltak, hogy még szorosabban tömörültek a Kommunista Párt és a szovjet kormány körül. A szovjet népek barátsága az ellenség minden ármánykodása ellenére is egyre nő és erősödik. A szovjet történettudomány rendkívül nagy szerepet játszik a Szovjetunió népei közti barátság megerősítésében. Kutatja a cárizmus által elnyomott oroszországi népek történetét és bemutatja, hogy ezek a népek nemcsak a cári önkényuralom gyarmati politikájának szenvedő alanyai voltak, hanem a történelem aktív alkotóiis. A szovjet történészek munkáikban feltárják a népek alkotóerőit és lehetőségeit, e népek haladó nemzeti hagyományait. A szovjet történettudomány a népek fejlődósének vizsgálatát nem szigeteli el egymástól, hanem kölcsönös kapcsolatukban és kölcsönös függési viszonyukban tárgyalja. Feltárja az országunk népei közti barátság történelmi gyökereit, bemutatja a nem-orosz népek Oroszországhoz való csatlakozásának haladó jelentőségót ós az összee oroszországi nemzetiségek dolgozóinak közös harcát az orosz proletariátus vezetése alatt a közös ellenség ellen. A szovjet történettudomány éles harcot vív a burzsoá nacionalizmus ellen. Köztudomású, hogy a burzsoá nacionalizmus egyik legelterjedtebb módszere a »történeti« mezbo való öltöztetés. A nacionalisták olyan embereknek adják ki magukat, akik ápolják a nép történeti múltját, és a nemzeti hagyományok »őrzői« ós »magyarázói«. Arra törekednek, hogy elkendőzzék az osztályharcot és a burzsoáziát az »össznemzeti érdekek« kifejezőjének tüntessék fel. A nacionalisták elhallgatják mindazt, ami közelhozza a különböző nemzetek dolgozóit, igyekeznek elidegeníteni őket egymástól és lekicsinyelni azt a kimagasló szerepet, amelyet az orosz nép hazánk sorsában játszik. Bírálatok már rámutattak arra, hogy milyen jelentős burzsoa-nacionalista jellegű hibákat követtek el »Üzbekisztán népeinek története« és »A Kazah SzSzK története« szerzői. E munkák szerzői idealizálták a feudális multat, kevés figyelemben részesítették a dolgozó tömegeknek társadalmi és nemzeti felszabadulásukért folytatott harcát, egyes reakciós monarchists mozgalmakat (pl. az 1898-as andizsáni zendülést, és a Keneszari Kaszimov-fóle felkelést) nemzeti felszabadító felkelésként ábrázoltak. A Kazahsztánban működő Szulejmenov »Kazahsztán az első orosz forradalomban« c., 1949-ben megjelent könyvében nem leplezte le azoknak a kazah nacionalista csoportoknak a tevékenységét, amelyek az 1905—1907-es forradalom időszakában a helyi feudális felső rétegek és a burzsoázia pozícióját igyekeztek megerősíteni. Burzsoa-nacionalista hibákat ós ferdítéseket követett el G. Nyepeszov »A szovjet rendszer győzelme Észak-Turkmenisztánban (1917—1936)« c. művében. Nyilvánvaló burzsoa-nacionalista tendenciák mutatkoztak az 1950-ben megjelent »Grúzia története« c. tankönyvben. Ez a tankönyv gyengén világította meg a grúz és az orosz nép évszázados kapcsolatait. Sőt mi több, a könyv írói a történelmi igazsággal szemben azt állítják, hogy az Oroszországgal való szövetség »Kahetiának kevés lényeges hasznot hozott«, »és nem váltak valóra Irakli királynak ós híveinek a « Lenin : Marx, Engels, marxizmus, Bpest, 1950. 193. 1.