Századok – 1953

Tanulmányok - Vörös Károly: Noszlopy Antal visszaemlékezései 319

JSTOSZLOPY ANTAL VISSZAEMLÉKEZÉSEI 367 Mint felelt meg a magyar kormány e szavakban : »lakoljon az áruló!« kimondott elvének, kitűnik abból, hogy egy két esetet kivéve, mely szinte nem neki köszönhető volt, alig volt példa arra, hogy a honárulás halállal büntettetett volna : holott elleneink a legfényesb hazafi nevektől kezdve utolsó csecsemőig — midőn hatalmukba került — egy életnek sem kegyelmeztek. Voltak ugyan vérbíróságok némely helyen felállítva, de vagy erély, s így hatás nélkül, vagy oly távol az árulók lakától, hogy — mint nálunk történt — a vádlóknak nagy áldozatuk - fáradalmukba és költségeikbe került volna a vésztörvényszék előtti megjelenés egy gazember büntetéseért ; sőt tekintve az eljáiásban tapasztalt lágyságot, és felmentendők részéről örökre fenmaradandó bosszút, — a hon sérelmeit tűrve, fellépéseiktől visszavonulni célszerűbbnek látták. — Innét természetesen a külömben is vakmerő ügyellenesek még nagyobb vérszemet kapva, — miután az ellenfélben szigorúbb bíró? találtak, az ingadozók roppant tömegével a hazaellenes zászló alá vonultak, — gonosz szándokok létesítésében hatáit nem ismertek. Innét magyarázhatók amaz akadályok, melyekben szabadsági küzdelmeink, mint megannyi szirtekbe ütközve, hajótörést szenvedtek. A nagylelkűség, túlmérsékeltség béke idejébe való. Forradalomban, mely nem ábránd képzelet szülötte, mely költőként várait építni vágy a közromlás felett, terrorismus szigora lehel a haldokló szabadsága szent ügyének életet. —' Sajnos! de a múlt századok mozgalmai tanúsítják : miként Szabadság csak vér nyomán tenyészik. Miért is idegenkednénk a vértől bírói székünkben, holott a küzdtéren halállal bátran szemközt nézünk? Miért sajnálnék az árulók vérét, kik egy nemzet élete ellen hazafi vér pazarlástól nem iszonyodnak ? kik miatt egyesek és a hon, annyi életet áldozni kényszerülnek. Robespier egykor a National Conventben azt mondá : »ha a zsarnokság önkény a szabadság ellen : a szabadság sem lehet más, mint önkény a zsarnokság ellen« — És ebben igaza van ! Midőn amaz célja elérésére minden nemtelen eszközöket felhasználni nem tartja bűnnek ; a szabadság milliók boldogságát célzó nemes munkájában, miért tartjuk mi kezünkben à nagylelkűség gyáva, egyenetlen fegyverét ? — oly eredményekért, mely utóvégre is annyi letapodott boldogság árán, annyi nemesek vérét issza áldozatul. Nem tanítának-e eléggé a zsarnokok : miként' hatalmuk az általuk gyakorolt terrorismus- és nagylelkű nemzetek gyávaságának köszönheti életét? — Vagy hiszitek : hogy a harci dicsőség elég a szilárd alapra fektetett járom lerázására?! — ezt hívők a tapasztalat előtt behúnyt szemekkel csalódásban éltek, — mely azt tanítja : miként a harci vitézség a nemzet külsúlyát, becsületét — hírnevét emelheté ; de életét a kormányi intézkedés szigora szerzi meg. Nem lehet ekként csudálni : hogy megyei küzdelmeink közt nekünk is, a magyar kormány küsmert lágyságánál fogva, hasonló szirtekbe kelle ütköznünk, mely a cégéres ügyellenes egyéneket fent pártolá. — Hogy ártalmas pártoskodásuk ereje ki nem fejlődhetett, azon eljárásnak lőn köszönhető, miszerint a főcinkosokat egész időszaka alatt működésünknek, ártalmatlan helyzetbe, fogva tartottuk. Ilyenek voltak : Csorba József, Hochreiter Ambrus, Hódossy János, Bernát József, Roboz Pál. —