Századok – 1953
Tanulmányok - Vörös Károly: Noszlopy Antal visszaemlékezései 319
350 VÖRÖS KÄ.ROLY Nem festem helyzetetöket, én ismerem, ti érzitek azt, miként jól tudjátok : hogy ügyünk szent, mert a nemzeté, — harcunk igazságos, mert a szabadságé ! — Egyesüljetek tehát egy szívvé és akarattá. Mielőbb köztetek leszek, mint a magyar kormány megbízottja, és szabadságtok megmentője, addig is rendelem : 1. Az eddigi törvénytelen hivatalnokok parancsai iránti engedelmesség alól felmentelek és eltiltalak. 2. Jelen soraim vételével gyűlést rendelek nagyobb tömegekben, járásonként, hogy megérkezésemkor az általam kijelelendő népesebb helyen, egy pár ezernyi nép élére azonnal állhassak. 3. Az ügy elleneinek hitelt nem adván, az ismeretes árulókat megérkeztemig elfogjátok, és zár alatt ártalmatlannná tegyétek ; önbíráskodást kerülve, a törvényes eljárásra bízzátok azok büntetését. Polgárok! Ütött felszabadítástok órája! Egyesüljetek! Mutassátok meg, hogy magyar honnak és őseiteknek méltó fiai, és a világnak, hogy Kupának vitéz utódai vagytok, — kiknek jelszavuk : »Isten, Haza, Szabadság« — Bízom bennetek, — viszontbizalmatokat kikérve és elvárva, maradtam Szabadkán Mart. 28/849. Noszlopy Gáspár magyar kormánybiztos.«... Ezen hirdetményt kinyomatván és zsákba rakatván, Bajára utaztunk • 38an már, hol magunknak egy pár tiszti, és legényeink számára veres hajtókás kék pitykés dolmányt, és veres sinoros nadrágot varratván, — míg egyenruhánk elkészült, a város alatti szigetbe menénk egy ladikon kifürkészendők a helyet, időt, hol és mikor átmenetünket sikeresíthetnők, — mi célból csapatunk számára előre bérelt ladikon, a kis csapattal, kiknek száma egy Pécsről osztrákoktól átszökött Kablár nevű egyénnel szaporodott, egy estalkonyon, egy pár napi Baján időzésünk után csendben és rendben átkeltünk. (99—108) E lapokon részletesen elmondja, hogyan érték el -— átcsúszva a laza osztrák őrhálózaton — Somogy megye határát. (109—113) A gondolat, hogy imádott szülőföldünkhez közelgetünk, megkettőztetvén lépteinket, szivünk is sebesebben dobogott, és a kitűzött hazafi vállalat sikerébe vetett remény egész kedélyünkre vidítólag hatott. — Ily érzülettel léptünk Jákó (Tolna) határába, hol egy földmívelő magyar embertől tudtuk meg, hogy ez Tolna megyében szélső falu. Örömünk gyermeki elragadtatásban tört ki! — Elvezettetők magunkat a somogyi határhalmokig, holott — mint Robinson egykor — térdre omolva csókoltuk a földet, mely szülött megyénk határszélét képezé. Mondja a magas körök külmázos míveltje »hogy a szegény paraszt nem tud magasan érzeni«. — Oh, ha a honszeretet főuraink legtöbbjeibe, kiket hazánk vésze riasztott messze külföldre e honból, — vagy kik kéjvadászatból utazva szórják a hazai kincseket idegen földön, — ha a polgári kötelesség érzete ily fokra emelkedett volna ; akkor e honnak szolgaság, lealázó önkény keblén soha nem uralgott, — e nemzet anyagi, szellemi boldogságban tündökölt volna! — Szülőföldünkön utazván, hű bajtársainkat alig bírtuk a népies hazafi daloktól, melyeket a kies ligetek viszhangzának, visszatartani. Eszembe jutott a latin költő : »nescio qua natale solum dulcedine cunctos ducit«1-1 hon-11 Nem tudom, miféle édes módon vonz mindenkit a hazai föld.
