Századok – 1953
Tanulmányok - Vörös Károly: Noszlopy Antal visszaemlékezései 319
NOSZLOPY ANTAL VISSZAEMLÉKEZÉSEI 331 csak az önéletrajzban találhatók. Az önéletrajz viszont — legalább is reánk maradt jelenlegi formájában — befejezetlen. Az öregedő férfi szemmelláthatóan sokat vár 48—49-es emlékiratainak közzétételétől. Talán nem is anyagiakban, mint inkább erkölcsi elismerését annak a küzdelemnek, melyet ők 1849 ezen hónapjaiban; a ragyogó lendületű tavaszi hadjáratnak, majd a tragikus összeomlásnak mintegy árnyékában a Dunántúl déli szögletében végeztek. E nagy események ugyanis már a kortársak előtt is homályba borít ják ennek a széles népi alapokra támaszkodó néhány hónapos déldunántúli vállalkozásnak emlékét. 1849 tavaszának és nyarának említése már a kortársaknak sem a rosszul fegyverzett somogyi nemzetőrök, kaszás parasztok portyázásait, hanem Isaszeg, Buda, Ács, Komárom, Arad, Világos eseményeit idézi emlékezetébe. S fivére, Noszlopy Gáspárnak nevét sem somogyi tevékenységéről, hanem mint az 1852-iki összeesküvés, az önkényuralom elleni szervezkedés mártírhalált halt vezéréét ismeri a köztudat. Az »önvédharc« befejező részében a szemrehányó szavak mögött, melyekben a Dunántúl katonai szempontból történt elhanyagolását panaszolja, e magányos küzdelem feledésbe merülte feletti szomorúsága is érezhető. Persze az a körülmény, hogy Noszlopy Antal visszaemlékezései nem találtak kiadóra, nem csupán azzal magyarázható, hogy 1868-ra megcsappant az érdeklődés a Déldunántúl e néhány hónapjának története iránt. Noszlopy Antal életrajza világosan mutatja be politikai öntudatosodásának fejlődését : a 30-as évek elején még csak Széchenyit idézgető egyetemi hallgató, 1849-ben már széles népi alapokra támaszkodó tömegmozgalom vezetésében vesz részt. E nagy élmény — a néhány hónapos találkozás a néppel — döntő hatással van élete további fejlődésére. Szemben 48—49 oly sok más, többé-kevésbbé becsületes alakjával, akiket az emigráció, vagy a börtönök évei lehiggasztanak s többé-kevésbbé opportunistává, nem egy esetben egyenesen árulóvá tesznek, Noszlopy Antal életében ez a törés nem következik be. Önéletrajza mutatja, hogy a hatvanas évek legelejére már 49-es álláspontján is túlfejlődött. Tisztán és világosan látja e nagy évek sok problémáját, s különösen jellemző az, amit visszaemlékezve Táncsicsra, róla ír, — talán az összes kortárs közül legvilágosabban látva me? azokat a tényezőket, melyek Táncsics működését 48—49-ben szükségképpen befolyásolták : »Táncsics Mihály lapja — írja a Munkások Újságjáról — a szabadság eszméjének elméletileg leginkább megfelelt. — Elméletileg mondom ; mert gyakorlati oldala oly nehézségekkel áll szemben, melyek az aristokratia megtörése átmeneti időszakában valamint később, tán századokig... tetté válni — nem mondom soha, mert a tökélyesülés elvét kellene tagadnom, — (de) igen késő időkben fognak.«41 De ekkor már ő maga is, igaz, hogy csak romantikus kispolgári képviselőin keresztül, megismerkedik a szocializmussal, s nyilván a nagy 48—49-es élmény is közrejátszik akkor, mikor ezeket írja : »Kimondom egyúttal azt is nyíltan — mondja azokra célozva, akik a szocializmus ellen beszélnek — hogy rémüléstek csak az előítéletek leveréséveli magas kötelességek elvállalásátóli irtóztatnak tanuja, de igazságosságát az elvnek nemcsak le nem rontá, de nem is gyengíté távolról sem. Századok láncai alatt zsibbadt boldogtalanok! — ugyan mi okokat használjak arra, hogy bennetek meggyőződést szerezzek, kik századokkal álltok utánna 41 »Önvédhare« 67. 1. (Kiemelések az eredetiben —- V. K.)
