Századok – 1953

Szemlék - Gracianszkij; N. P.–Szkazkin; Sz. D.: Középkori történeti Chrestomathia I–II. k. (Ism.: Kardos Tibor) 167

SZEMLE 167 történetéhez is elvi szempontból helytálló, alapos periodizációt dolgozzanak ki. Ugyancsak nem vették kellőképpen figyelembe az egyes hozzászólók az egyetemes történettel való kapcsolatok kérdését, ennek az volt az eredménye, hogy nem mutatkozott meg eléggé Oroszországnak az európai fejlődésben játszott szerepe. A konkrét periodizációban azonban ez a szerkesztőségi cikk nem mondotta ki a végső szót, csak annyit állapított meg, hogy ezen a téren még igen nagy véleménykülönbségek állnak fenn. így a vita lezárásának tulajdonképpen Druzsinyin cikkét kell tekintenünk, amely végeredményben eredeti álláspontjának újabb és pontosabb megfogalmazása, és V. Pasuto és L. Cserepnyin cikkét, akik az időközben elhúnyt Bazilevics helyett foglalták össze a feudalizmus korabeli történelem periodizációjának alapkérdéseit, így a vita nem vezetött egységes álláspontra. Ezt kifogásolta igen élesen L. Makszimov a Bolsevik c. folyóiratban írott bírálatában (magyarul ld. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének Értesítője, 1952. 7 — 9. sz. 112 — 124. 1.). L. Makszimov általában a Voproszi Isztorii munkásságával foglalkozik ós így keríti a sort a periodizációs vitára. Szerinte »a Voproszi Isztorii szerkesztősége ahelyett, hogy a marxizmus-leninizmus klasszikusainak világos útmutatásaira támaszkodva leküzdené a történészek közti nézeteltéréseket, inkább kitérő, ,semleges' álláspontot foglal el, közömbös magatartást öltve s mintegy recitálva a vita egyes résztvevőinek ellentmondó kijelentéseit, és végül is tartózkodik attól, hogy saját véleményét kifejtse ós határozott állást foglaljon el a vita eredményeinek leszűrése során« (Ld. u. o. 120. 1.) Makszimov ugyanakkor mint a vita egyik alapvető hibáját mutatja ki azt, hogy a hozzászólók, nehogy az ökonomizmus hibájába essenek, többnyire helytelenül elszakították a felépítmény fejlődését az alaptól. * Ez a kemény bírálat azonban egyúttal az egész vitának egy igen hasznos és megszívlelendő tanulságára mutat rá, arra az éles, csak elvi szempontokat ismerő vitaszellemre, amely ebben a vitában is uralkodott. A szovjet történészek megszívlelték Sztálin elvtárs tanítását: »Semmiféle tudomány sem fejlődhet és érhet el sikereket a vélemények harca, a kritika szabadsága nélkül«(A szovjet nyelvtudomány kérdései,[Marr vita] Budapest, 1950. 245.1.) Számunkra az ismertetett vita rendkívül gazdag tanulságokkal szolgál. A magyar történettudomány egyik legfontosabb feladata, hogy tanuljon a szovjet történészek vitáiból, magáévá tegye az éles elvi vitaszellemet és leküzdve eddigi súlyos hiányosságát, bátran éljen a kritika és önkritika fegyverével. Végül még néhány szót kell szólnunk magáról a könyvről, a német fordításról. Ez a kötet kétségtelenül megmutatja, hogy a fiatal Német Demokratikus Köztársaság történettudománya meglátta azt, hogy a Szovjetunió élenjáró történettudományának a nyomán haladva, a marxista-leninista világnézet alapján állva, lehetséges csak a múlt tudományos megismerése. A gondos fordítás, az egyes szakkifejezéseket megmagyarázó jegyzetek, az egész munka kiállítása azt mutatják, hogy a német történészek nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy kövessék a szovjet történettudomány példáját. Ebből is azt a tanulságot meríthetjük, hogy még fokozottabban és elmélyültebben tanulmányoznunk kell a szovjet történettudomány eredményeit és igyekeznünk kell azokat elsajátítani és hazai viszonyainkra hasznosítani. . NIEDEBHAUSEK EMIL N. P. GRACIANSZKIJ—SZ. D. SZKAZKIN: KÖZÉPKORI TÖRTÉNETI CHRESTOMATHIA I—II. köt. Egyetemi segédkönyv I. köt. Szerk. Borzsák István (Budapest, Tankönyvkiadó, 1952, 376 1.) П. köt. Szerk. Győri János. (Budapest, Tankönyvkiadó, 1953. 327 1.) к N. P. Gracianszkij és Sz. D. Szkazkin középkori szöveggyűjteményeinek első és második kötete viszonylag gyors egymásutánban látott magyar fordításban napvilágot. A két kötet megjelenése több szempontból jelent fordulatot történelemtanításunk módszerében és tartalmában is. A történelem oktatása Magyarországon, különösképpen középiskolai fokon, hagyományosan nem állott egyébből, mint hogy a tanár előadásokat tartott, amelyekben az előadó egyénisége szerint dominált a többé-kevésbbó logikus okfejtés vagy a merő szónokiasság és a frázisok. Az irodalom tanításának középiskolai módszeréből az eredeti források olvasása nem hatott a történelmi tanításra. S ha a tanulók