Századok – 1953
Tanulmányok - Berkovits Ilona: A magyar feudális társadalom tükröződése a Képes Krónikában 72
A MAGYAR FEUDÁLIS TÁRSADALOM TllKRÖZÖDÉSE A KÉPES ]KRÓNIKÁB Ад 101 művész a miniaturán korántsem hízelgő módon ábrázolja a magyar uralkodót. Gyáva menekülését két ízben is pontosan megfesti, amint pajzsa mögé lapultan félve pillant vissza hátrahagyott és pusztulásra ítélt seregére (72a és 73b lapon). A Képes Krónika XIV. századi szövegírójának szemlélete a társadalmi fejlődés nyomán bővül : vallásos beállítottsága kora humanista érintődésekkel gazdagodik. Mikor megírja a Zách Felicián merényletet, királya érdekeinek és a hivatalos szempontoknak megfelelően, elrettentő példaként részletezi és beszéli el a király kegyetlen bosszúját, a »gyönyörű szűz« Zách Klára megcsonkítását és a Zách nemzetség kiirtását. Ennek ellenére ezt követően úgy ír, hogy ezután a királytól, ha nem is az isten kegye, de »a forgandó szerencse arczát elfordítva elbucsuzék tőle és hátat fordita neki«. (102)2 9 De a Bazaráb vajda elleni hadjáratnál már visszatér az isteni büntetés emlegetésére, amit a Zách család kiirtásakor nem hangoztathatott. A hadjárat veresége azért következett be, hogy a magyarok »gyakor győzedelmeik miá el ne kevélyedjenek, vagy legalább, ha már elkevélyedtek, megfenyítessenek, hogy alázatosságot tanuljanak« (103). A Zách-merényletnek nemcsak a szövegleírása, hanem témájánál fogva miniaturája is külön figyelmet érdemel, és e korban ugyancsak páratlan a maga nemében. A miniátor itt az uralkodó apja ellen elkövetett merényletet ábrázol, negyven év távlatából. A jelenetet leegyszerűsítve festette. Edényekkel dúsan megrakott asztal mellett ül a király és királyné, s megrettenve figyelik Záchot, aki kardjával a király felé sújt, miközben a királyné karját védőleg férje elé emeli. Közben egy étekhordó Záchot hátúiról kardjával leszúrja (71a lapon). A miniátor, ha nem is elrettentő példaként, de mindenesetre a szöveg követése nyomán festette meg a képet, a középpontba Zách alakját és megölését helyezve. VII A Képes Krónika szövegében a polgárosodás és az új életfeltételek nyomai is visszatükröződnek. A korai századok leírásaiban a királyi és nemesi származás hangoztatása súlyponti kérdés. III. Andrásnak, az utolsó árpádhází királynak II. Andrástól való származása ugyancsak döntően fontos. De a krónikás már a lírai, szerelmi történetek stílusában örökítette meg III. András nagyapja, II. András és estéi Beatrix házasságát. Az estei »őrgróf pedig megtudván, hogy a király özvegy, gyönyörű szép és szépen fölékesített leányát a király szeme elébe állítja vala. S a király látván, hogy a leány szép, és szemeinek tetszetős, minthogy anélkül is^tneg akart házasodni, még azon nap egybe kele azon kisasszonynyal s elvivé magával Magyarországba« (88) III. András származásának további leírásánál nem kivánja elhallgatni, sőt az árpádházi származás mellett hangsúlyozottan és dicsekvően irja, hogy anyai nagyapja Velence »egyik előkelőbb és gazdagabb polgára« volt, ki megtudván, hogy III. András apja István »magyarországi király fia, hozzá adá nőül leányát és minden vagyonában részessé tevé«. III. András továbbá Magyarországra »nagybátyjai tanácsára és segélyével« érkezett, »kik véghetetlen gazdagok voltak« (88). Vagyis a velencei patrícius származás, a hatalmas pénzvagyon folytán csaknem egyenértékűvé lesz itt a királyi származással. 29 Kardos Tibor mutatott rá arra, hogy a fortuna említése a Képes Krónikában már a humanizmus jelentkezésének tekinthető. — Kardos T. : A magyar humanizmus kezdetei. Pécs. 1936. 40 1.
