Századok – 1952

Szemlék - Kossuth Lajos Összes Munkái. XI. kötet. Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen. 1847/48. (ism. Békay Vilmos) 806

S/, ИМ I.K 807 anyagot szolgáltatott az ugyanott lévő ú. n. Kossuth Archiv, továbbá, bár kisebb mértékben, két feudális hatóság : a magyar királyi udvari kancellária és a nádor levéltára. Ez utóbbiakban főleg az országgyűlést megelőző hónapok szervezkedéseire találhatók értékes dokumentumok. Jól egészítette ki az országos levéltári anyagot a Pestmegyei Közlevéltárban őrzött tizenkét követi jelentós, amelyekben Kossuth, követtársával, Szentkirályi Móriccal együtt számol be Pest megye rendjeinek az országgyűlés munkájáról. Bár mindketten aláírják, ezek a jelentések túlnyomórészt Kossuth szellemi termékének tekinthetők. Jól használta fel a szerkesztő az Informations-Protokolle sorozatot, amelyben Sedlnitzky osztrák rendőrminiszter a magyarországi helyzetről szóló kémjelentéseket foglalta össze s amely sorozatot az Országos Levéltár őriz. Ez utóbbiakban igen sok szó esik Kossuthról és a magyar ellenzékről. Ezek közt vannak még 1845-ből származó kémjelentések is, melyek a császári udvar és a legfelsőbb kormánykörök tájékoztatását voltak hivatva szolgálni. Barta 1845,tői az országgyűlés megnyitásáig terjedő időre vonatkozó mintegy ötven oldalnyi terjedelmű anyagot közöl le ezekből. A felsorolt levéltári dokumentum-anyagon kívül szé'eskörűen felhasználta az egykorú sajtóközleményeket is. A Pesti Hírlap, Kossuth politikai napilapja, a Hetilap, az Országos Iparegylet ugyancsak Kossuth által irányított, közgazdasági jellegű lapja, végül a konzervatív Nemzeti Újság számos közleménye gazdagítja a kötet anyagát. Ezekben főleg Kossuth beszédei olvashatók. A nevezett lapok nehezen hozzáférhető volta indokolta a szövegek teljes leközlését. Könnyebben hozzáférhető könyvekben megjelent anyagot Barta nem vesz át, csak utal rájuk. A kötetnek mindvégig Kossuth a központja s ez el sem képzelhető másként, hiszen ennek a korszaknak politikai története teljességgel elválaszthatatlan Kossuth személyétől. Ő volt az, aki »a reformkorszak egyes követeléseit a feudális Magyarország polgári átalakításának egységes programmjává fogta össze és szélesítette ki, az egész reformprogrammot a főcélnak, a magyar függetlenség kivívásának rendelve alá«. (Révai József: Marxizmus, népiesség, magyarság 132. lap.) Világos, hogy a kötetben közölt dokumentumok nagyrészt az ő szellemi termékei, országgyűlési beszédei, hírlapi cikkei, magánlevelei stb. Barta ezt jól egészíti ki a »másik fél« politikáját dokumentáló anyaggal, főleg Apponyi főkancellár és az ő jeladásait leső magyar konzervatívok ós a bécsi rendőrkémek kísérletezéseit bemutató iratokkal. Ezek a törpék a magyar ellenzéket iparkodtak megbontani (pl. az adminisztrátori kérdés ügyében javasolt felirattal kapcsolatban, 44. és kk. valamint 503. és kk.) s a magyar reform ügyét igyekeztek elgáncsolni. Jól kiderül a kötetből, hogyan hiúsultak meg terveik. 2. A források közlési módját illetően megjegyezzük, hogy Barta a kiválasztott iratokat általában teljes terjedelmükben, az eredeti helyesírás szerint közli. Kossuth országgyűlési beszédeit, hogy érthetőkké váljanak, röviden bevezeti, illetve a beszédet követő vitát ismerteti. Véleményünk szerint az iratoknak teljes terjedelmükben való leközlése, sok esetben, felesleges volt. Pl. ügyiratok vagy magánlevelek esetében a megszólítás, keltezés és aláírás a legtöbb esetben mellőzhető, kivéve azt az esetet, ha ezek valamely okból jellemzőek. A közölt dokumentum címében ezek az adatok ugyanis megtalálhatók (ki-kinek és kelt). Csak néhányat ragadunk ki a szerintünk nyugodtan elhagyható címzéssel, keltezéssel ég aláírással ellátott iratok közül : a 88., 92., 94., 106 — 107.,'108-109., 110., 114-115., 122., 130-131. stb. oldalakon. Az eredeti írásmód vagy modernizálás kérdésére vonatkozólag úgy véljük, hogy jó lenne, ha a Társulat felülvizsgálná azt a Forráskiadási Szabályzatát, amely a Századok 1920. évfolyamának mellékleteként jelent meg s amely, tudomásunk szerint, máig érvényes. A hivatkozott Szabályzat 16. oldalán az olvasható, hogy a »XIX. századi szövegek a mai helyesírással közlendők«. A Szabályzat közzététele óta megjelent forráskiadványok nem mindig alkalmazták ezt a szabályt s így bizonyos ingadozás, sőt zűrzavar tapasztalható ezen a téren. Barta valamennyi szöveget — tehát nemcsak a Kossuth sajátkezű írása alapján közölteket — eredeti helyesírással közöl, vagyis az 1840-es években szokásos, következetesnek nem mondható ortógráfiával. Azzal a kérdéssel, hogy ezt jól tette-e, vagy helyesebb lett volna a Forráskiadási Szabályzat utasításai szerint eljárni, nem kívánunk itt foglalkozni, ebben a kérdésben általában egységes elvi álláspont kialakítása szükséges. 3. A forrásanyag jegyzetelése terén, véleményünk szerint, kissé takarékosan járt el. A szövegek megértéséhez elkerülhetetlenül szükséges esetekben tett ugyan a lap aljára magyarázó lábjegyzetet, de ezek a jegyzetek túlságosan szűkszavúak és többnyire nagyon is adatközlő jellegűek. Az olvasó úgy érzi, hogy a szerkesztő tárgybeli ismeretei bővebb jegyzetelést is megengedtek volna.