Századok – 1952

Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593

678 BAB.TA ISTVÁN következetes végrehajtója volt, — bár a nemzetiségi kérdésben saját magának és egész osztályának álláspontját érvényesítette. Továbbá Kossuth szelle­mében járt el akkor, amikor harcolt az ellen, hogy a katonai parancsnok magának sajátítsa ki a civilhatalom hatáskörét. A másik szempont, amely Csányi mellett kerül a mérlegbe, az, hogy Csányi mindkét kérdést a döntő kérdésnek, a függetlenségi háború érdekeinek rendelte alá : nem a román vagy a szász nemzetiség ellen járt el, ha a szükség úgy kívánta, kemény kézzel, hanem a haladásért, a függetlenségért vívott harc nyílt és titkos ellenségeivel szemben, ugyanúgy, ahogyan dunántúli működése alatt is kemé­nyen bánt mindenfajta ellenséggel, bár azok az esetek többségében magyarok voltak. Ugyancsak a nagy cél, a győzelmes háború érdekeit szolgálta akkor is, amikor Bemmel szemben tiltakozott minden olyan kezdeményezés ellen, amely bármilyen vonatkozásban is károsan befolyásolhatta volna a háborús erőfeszítéseket. Ez a két szempont mindenesetre figyelembe veendő akkor, ha az 1848/49-es Erdély még sok kutatást kívánó történetével s benne Csányi szerepével foglalkozunk. Csányiról pedig hibái, korlátai és fogyatékosságai ellenére is megállapíthatjuk, hogy Erdélyben is minden tettével, minden gondolatával azt az ügyet szolgálta, amelyet Kossuth bízott rá, s úgy szolgálta, ahogy hite, lelkiismerete s hazája, annak függetlensége iránt érzett forró szeretete diktálta. V A magyar szabadságharc utolsó, hanyatló szakasza visszaesést, hanyat­lást jelent Kossuth és Csányi kapcsolatában is, nem érzelmileg ugyan, de a kapcsolat gyakorlati értéke, gyümölcsöző volta szempontjából. S ebben a megállapításban nemcsak az a körülmény játszik szerepet, hogy a két har­costárs hosszú idő után ebben az időszakban egymás mellett dolgozott, naponta személyesen érintkezett, a minisztertanácsokban együtt tilt s így a levélbeli érintkezés, amely a korábbi időszakokban olyan gazdag bizonyí­tékát nyújtja barátságuknak, a közös célok érdekében eszközölt közös erő­feszítéseiknek, megszakad közöttük. Nemcsak erről volt itt szó, hanem sokkal többről. A minisztérium megalakulásával az államvezétésben lényeges szerkezeti változás állott be, amelynek következtében Kossuth korábbi teljhatalma felparcellázódott a minisztérium tagjai között, Csányinak pedig a szétosztott államhatalomnak éppen egy olyan része jutott, amely a többi­hez képest talán a legkevésbbé volt politikai jellegű s főleg Csányi korábbi munkaköréhez képest hatáskörben, politikai befolyásban határozott vissza­esést jelentett. Míg korábban Kossuth és Csányi barátsága, együttműködése, politikai nézeteiknek és céljaiknak azonossága az önvédelmi háború egyik szilárd támasza volt, addig a minisztérium megalakulásától kezdődő idő­szakban ez a barátság, bár érzelmileg továbbra is megvan, gyakorlati értékéből sokat veszít s nem tudja korábbi funkcióját tovább teljesíteni.. Talán ha Kossuth ugyanaz maradt volna, aki 1848 őszén, majd a téli hónapok reménytelenségében és a tavaszi hadjárat sikereinek közepette volt, Csányi lendülete sem tört volna meg olyan váratlanul s egyénisége nem olvadt volna bele a politikai szereplők szürke átlagába. Mert Csányival kapcsolat­ban az elmondottak után is hangsúlyoznunk kell, hogy nem volt az a nagy­formátumú államférfiú, aki kiemelkedő képességei folytán mindvégig döntő

Next

/
Oldalképek
Tartalom