Századok – 1952

Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593

672 BAB.TA ISTVÁN tott példányai ; Csányi megkapja belőle a számára szükséges példányokat s Kossuth kéri, hasson oda, »hogy minden jurisdictiók ne csak elfogadják ezen függetlenségi nyilatkozványt, hanem hogy adresseket is írjanak hozzám, mellyben az ország határozata iránti örömüket kijelentsék, annak fenntartására hűségüket, áldozatkészségüket felajánlják a hazának és (azt hiszem, te nem magyarázod balra, hanem hazai szükségnek lenni elismered) kormányzóságom iránti bizalmukat kijelentsék... Eszközölj kérlek hasonlót mindenek felett a hadseregnél is — fejeződik be a levél — ennek nagy momentuma volna. Ez most a fő, a legsürgetőbb teendő.«35 Csányi rögtön a levél kézhezvétele után emelkedett szépségű sorokban válaszolt Kossuth felszólítására. »Áment mondott a ház, hazánk a független­ségi határozatra — írta — áment mondok én is. Kormányzó más nem lehetett, mint te, mert biz Isten te vagy igen tisztelt barátom a tengelyszög, melly ha kihull, pereg egy kis időig még a kerék, de csakhamar kiesik a szög után, s nem kell sok tűz a lovakban, hogy a kocsi feldűljön, szétzuzasson. A hon téged nem nélkülözhet, ha leroskadnál, mitül bennünket Isten mentsen, a sors kimondaná okvetlen felettünk: Finis Hungáriáé. Velem parancsolsz. . . egy érzet azt mondja keblemben, hogy most éli a magyar azon napokat, mellyek viharai közt őt csak a kormányzó mentheti meg — a kormányzónak hű segédekre van szüksége és én, ki kanizsai leköszönésem óta mindenkor azt tevém, mit akartál, most i's azt mondom, ám legyen, belépek a sorompóba. Tudom, hogy a kiizdhomokon állva, ügyesség, technikai ismeretek nélkül, belépek a sorompóba egyetlen egy kellékkel, hűséggel hazám iránt és irántad ; ha látni fogom, hogy a kormányzó nem veheti hasznomat, más alkalmatosabb­nak helyet adni lesz idő és lesz bennem akarat. A fekete leves bizonyosan hátra van s az csak azután tálaltatik fel, de a vonaglás órái rövidek, a kérdés jobbra, vagy balra egypár hó alatt lényeges részében eldől, s akkor, mikor a hűségnél több kívántatik a kormányzó segédtársaiban, én visszalépek, a Márk, vagy a világ más terére.« Közölte Kossuthtal, hogy a függetlenségi nyilatkozat kihirdetésére és elismertetésére megtette a szükséges intézkedéseket, beszámolt egy sereg folyamatban lévő fontos ügy állásáról és kérte Kossuthot, hogy gondoskodjék utódjáról. »Isten áldása legyen veled, igen tisztelt barátom — fejezte be a levelet — adja az ég, hogy bármilly rövid ideig leendek is melletted, hasznomat vehesd, és bizodalmadnak megfelelhessek, csak a tiszta jóakaratnál és rendíthetetlen hűségnél ne igen várjál többet tőlem.«36 Jókora idő telt el azonban addig, amig Csányi valóban megválhatott terhes hivatalától s addig még egy sereg megkezdett, vagy újonnan felmerült kérdést kellett rendeznie. Ilyen volt a függetlenségi nyilatkozat elfogadtatásá­nak ügye, amely Kolozsváron »az első percbén nem volt kedvezőleg érezhető« Csányi szerint, április 21-én azonban »már általános volt a helyeslés ... az asszonyok exaltálva voltak, éspedig minden osztályban«.37 Egy héttel később már az »örökös lelkesedés szülte ünnepélyekre« panaszkodik, de »éppen m^rt lelkesülés eredménye, nem hanyagolhatja el azokat«. »Erdély teljesen kielégít­heti várakozásodat« — közli Kossuthtal és beszámol arról, hogy Szebenben a katonaság lelkesen ülte meg a függetlenségi ünnepet, de a polgárok részéről nem volt »semmi corporatio, este semmi világítás. . . mint corporatio a 35 Kossuth s. k. levelét 1. OL. Csányi-iratok 1270. rakt. sz. alatt. 36 Az ápr. 24-én kelt levelet 1. OL. OHB 0200,1849. sz. alatt. 37 Csányi ápr. 21-i jelentését 1. u. o. 005311849. sz.. alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom