Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593
644 BAB.TA ISTVÁN Kossuthot a támadásról : leveléből azonban már kicsendült a borúlátás hangja, úgy látta ekkor már ő is, hogy a legkedvezőbb alkalmakat már elszalasztották s a siker esélyei napról-napra csökkennek. »Reménytelt kebellel keltem át a Lajtán — írta jelentésében — reményt vesztve jövőnk eránt tértem vissza«. A balsiker okát főleg abban látta, hogy »vezéreink már nem mentek győzelmi bizodalommal, keveselvén erőnket az ellenség erejéhez képest. Azonban táborunk nemzetiesen lelkesülve ment.« Elmondta Csányi, hogy a bécsiek támogatására számítva hogyan nyomultak előre, hogyan győztek a kisebb csatározásokban s hogyan tértek éjjeli szállásra Stickneusiedel és Kaltbrunn környékén. Itt értesültek arról, hogy Jellasics közben már egyesült Windischgrätz-cel és hogy ennek következtében túlnyomó császári erő áll velük szemben, s itt érte el őket Kossuth futárja, akit Győrből küldött utánuk azzal, hogy ha eddig nem ütköztek, most már várják meg, amíg ő néhány nap múlva 10 000 emberrel és 22 ágyúval megérkezik. Mógáék természetesen azonnal a visszavonulás mellett döntöttek s Csányi közölte Kossuthtal a kormánybiztosok nézeteit : »Miután Ön bírja egyedül a nemzetnek osztatlan bizalmát, bevárjuk Önt, hogy megbírálván körülményeinket, határozza meg, hogy mikor, vagy kell-e-Austriában felkeresnünk az ellenséget... Az én egyéni véleményem az, ami előbb, de hazám mindenek felett áll — írta — nézetemet alárendelem, hol annak boldogulásáról van kérdés.«24 Kossuth október 24-én érkezett meg a táborba s ettől kezdve határozottabb irányt vettek a dolgok. Erőfeszítéseinek részletezése, amelyekkel a vezért « és a tisztikart a támadás szükségességéről meggyőzte, nem tartozik tárgyunkhoz, ugyanúgy maga a vállakózás sem, amely későn és hitetlen vezérek irányítása alatt történvén túlnyomó erejű ellenséggel szemben, nem hozhatta meg a kívánt sikert. Csányi ezekben a napokban fáradhatatlanul segédkezett Kossuthnak a hadsereg lelkesítésében éppúgy, mint a támadás anyagi előfeltételeinek megteremtésében, a kudarc után pedig elsősorban az ő érdeme volt, hogy a sereg zöme viszonylagos rendben vonult vissza köpcsényi és pozsonyi új állásaiba.25 Csányinak magának élete végéig az volt a véleménye, hogy a kezdetben legszebb reményekkel kecsegtető vállalkozást a gyávaság és tudatos rosszakarat juttatta a schwechati gyászos sorsra. Mikor 1849 májusában a közben árulóvá vált és elfogott Pázmándy ügyében vallomást kellett tennie, határozottan Pázmándyt vádolta a két első átvonulás sikerének tudatos megakadályozásával. »Milly nevezetes hasznot árasztott volna hazánkra a hadjárat — írta vallomásában — ha lépteinket határozatlanság és gyáva kétkedés nem bélyegzi, épp olly kevéssé koronázhatá siker a használatlanul elszalasztott kedvező pillanatok után a harmadszori kísérletet Schwechatnál, mit már nem annyira a siker reménye, mint a nemzeti becsület érdekében kelle tennünk.«26 Az októberi, Jellasics elleni vállalkozás kudarcával Csányi pályájának újabb rövid, de jelentős szakasza zárult le. S hogy ez a szakasz kudarccal zárult le, azért a felelős tényezők l^özül Csányit terheli a legkevesebb felelősség, ő attól az órától kezdve, hogy Pákozdnál a visszavonulás ellen foglalt állást, napról-napra világosabban látta, hogy minden halogatás és késedelem az ügy bukását készíti elő s ezért rengeteg erőfeszítést pazarolt arra, hogy gyors 24 Csányi okt. 22-i jelentését 1. OL. OHB 1630/1848. sz. alatt. 25 Az októbervégi napok történetét és anyagát 1. többször idézett cikkemben, Századok, 1951. évf. 473. s köv 1. 26 Csányi máj. 18-i vallomását 1. OL. 1849-es közlek. min. ein. 20/1849. sz. alatt.
