Századok – 1952

Tanulmányok - Lederer Emma: A tatárjárás Magyarországon és nemzetközi összefüggései 327

328 LEDEREJt, EMMA Tamás) előadására támaszkodva, azt teljesen hitelesnek elfogadva, leírja a nagy tatárdúlást és ebből azt a következtetést vonta le, hogy Mohácsot megelőzően ez volt a legnagyobb nemzeti szerencsétlenség korszaka. Mindezt azonban nem önálló monográfiákban tette, hanem a nagy történeti összefoglalásokban megfelelő helyen és viszonylag kis terjedelemben tárgyalta a tatárjárás lefolyását. Monografikus munka a tatárjárásról alig jelent meg Magyarországon. Igen érdekes, hogy a legmegbízhatóbb és adatszerűbb összefoglalást nem magyar ember, hanem osztrák szerző írta és az eredeti, előbb említett forrásokon kívül a magyar polgári történetírók nagy mértékben támaszkodtak ennek a szerzőnek adataira.2 A tatárjárásról szóló, aránylag nagy terjedelmű és az adatokat bőségesen felhasználó magyar monográfiát, amely — s ezt nem tekinthetjük véletlennek — ugyancsak egy nagy nemzeti szerencsétlenség, az 1848-as forradalmat követő ú. n. abszolutizmus korszakában jelent meg, alig ismerték, adatait nem igen használták fel. Pedig Rosty Zsigmond munkája tálán még ma is a legmegbízhatóbb az összes magyar nyelven megjelent, a tatárjárásról szóló, önálló tanulmányok közül. Rosty munkája végén nyíltan megmondja, miért tartotta időszerűnek — 1856-ban — éppen a tatárjárás történetének megírását. »Mi pedig a tatárjárásból ama tanulságot merítsük, hogy a hont ért bárminő rettentő csapás következményei megsemmisíthetők ... ha fiaiban az elcsüggedés helyett férfias akarat, eszélyesség és honfiasság uralkodik, azaz ha le nem mondanak önmagukról«.3 A dualizmus korában a tatárjárásról önálló munka nem jelent meg. Csak katonai történetével foglalkozott először Panier Gyula 1893-ban, majd Olchváry Ödön 1902-ben.4 Az ellenforradalmi korszakban jelent meg Rostyéhoz majdnem hasonló terjedelmű monográfia a tatárjárás történetéről. Ezt »gróf« Zichy Ladomér írta. Zichy észrevette azt a tényt, hogy a tatár iga nem évszázadokig, hanem csak egy évig nehezedett Magyarországra, ebből azt a következtetést vonta le, hog}

7 ennek semmi következménye nem volt és nem lehetett. Egyáltalán meg sem kísérelte felkutatni annak okát, miért nem ismétlődött meg a tatár támadás, mi tartotta vissza a tatárokat Magyarországtól. Nem is kísérelte meg, hogy összefüggést keressen Béla tatárjárás utáni külpolitikája és egy újabb tatár támadás elmaradása között. Sőt ellenkezőleg, teljesen hamisan, még az adatok meghamisításának árán is azt bizonyította, Béla folytatta 2 Gustav Strakosch—Grassmann: Der Einfall der Mongolen in Mittel-Europa in den Jahren 1241 und 1242. (Innsbruck, 1893). 3 Rosty Zsigmond : A tatárjárás történelme' negyedik Béla király idejében (Pesten 1856) 145. 1. 1856-ban egy kis, népszerű jellegű munka is megjelent a tatárjárásról Szalay László tollából. (A tatárjárás Magyarországon 1241—1242. Pest 1856, Vasárnapi könyvtár 2.) Ennek a munkának jellege teljesen más, mint Rostyé. Nem buzdítja a nemzetet, hanem éppen az uralkodóval való megegyezés szükségességét vonja le a tatárjárás tanulságául. »Nem tudták ők, mit vezérük tud itt, hogy Magyarországon fejedelem és nép meghasonlottak egymással, . hogy gyűlölködés, gondatlanság és elbizakodás jobbra-balra rángatják a nemzetet, noha már megnyílt előtte az örvény, melyen csak egyetértés és hősi elszántság emelhetik túl«. 4 Pauler*Gyula: A sajómezei csata (Hadtörténeti Közlemények, 1893. 1. 1.). Olchváry Ödön: A muhi csata (Századok 1902. 309, 412, 505. 1.).