Századok – 1952

Szemlék - Hilton; R. H.–Pagan; H.: The english rising of 1381 (ism. Kulcsár Zsuzsanna) 281

SZEMLE 283 A felkelés előzményeiről szólva a szerző nagy vonásokban ós találóan jellemzi a XIV. századi angol politikát és a százéves háború hatását Anglia életére. A felkelés talajának és körülményeinek rajza semmiképpen sem volna teljes, ha hiányozna a felépítmény ábrázolása. A könyv nagy érdeme, hogy alaposan és részletesen, két fejezetben tárgyalja a XIV. századi Anglia kultúráját. Elsősorban az egyház szerepét s az általa hirdetett legfontosabb eszméket ismerteti. De nem hanyagolja el az irodalom, sőt a történetírás ábrázolását sem. Különösen értékesek és figyelmet érdemlők a Chaucerről és Langlandról írott részek, amelyek világosan megmutatják e két költő haladó felfogását, de egyszersmind szemléletük korlátait is. Ismerteti a szerző az akkori népi epika legkiemelkedőbb műveit, a törvényen kívül helyezettekről szóló énekeket is, amelyek művészi formában fejezik ki a dolgozó nép keserűségét s azt a rokonszenvet, amellyel az uralkodóosztály által üldözöttek iránt viseltetnek ; de ugyanakkor kifejezik azt a gyűlöletet is, amely a nép szívében az uralkodóosztály ellen élt. A feudális társadalom felépítményének vizsgálatánál foglalkozik a mű az eretnekmozgalmakkal is, kifejtve Engels megállapításai nyomán az eretnekmozgalmak alapvető feudalizmusellenességót és fontosságát a feudális rend elleni harcban. A helyes elvi megállapítások mellett azonban hiányzik az angliai eretnekmozgalmaknak legalább vázlatos ábrázolása, sőt véleményünk szerint Wicliffe mozgalma sem szerepel jelentőségének megfelelő súllyal. A XIV. századi Anglia alapos ismertetése után a könyv második része, amely H. Fagan munkája, a felkelés leírását adja. Részletesen ír John Ball agitatív működéséről és szerepéről a felkelés előkészítésében. Idézi prédikációit és néhányat azokból a levelekből, amelyek a parasztokat felkelésre szólították fel. Báliról és a mozgalom többi vezetőjének következetes és bátor magatartásáról írva leleplezi, hogy egyes burzsoá történetíróknak e vezetőket becsmérlő állításai teljesen alaptalanok és csupán a nép mozgalmai iránti gyűlöletből ós nem a források alapos vizsgálatából fakadnak. Hiányossága a műnek, hogy a vezetők között nem szentel elég figyelmet Jack Straw-nak, noha ennek a népi vezérnek a királyság megszüntetésére és köztársaság alapítására vonatkozó nézete kétségtelenül messze túlmutatott a maga korán. Miután a Kentből és Essexből kiinduló felkelők a városi lakosság segítségével bejutottak Londonba, az uralkodóosztály — hogy ereje összegyűjtésére időt nyerjen — jónak látja, hogy a fiatal király, II. Richárd tárgyalásokba bocsátkozzék a felkelőkkel. A parasztság szinte vallásos tisztelettel viseltetett a király személye iránt. A szerzők a könyv több helyén rámutatnak erre és kitűnően kidomborítják, hogyan használja fel ezt az uralkodóosztály a felkelés idején a nép tőrbecsalására és leverésére. A felkelés legyőzésének okai között is kiemelik a parasztságnak a jó királyba vetett hitét, mint amely a mozgalom szétzúzásában nagy szerepet játszott. Ugyanakkor, mikor a szerzők ezen felfogásával teljesen egyetértünk, meg kell említenünk, hogy a szerzők nem hangsúlyozzák azt, hogy a XIV. századi Angliában a központi hatalom haladó volt. A királlyal való szövetség keresése, a királyi hatalom erősítésére való törekvés nem tekinthető teljesen elhibázottnak, reakciósnak, a paraszti fejletlenség bizonyítékának. A szerzőknek rá kellett volna mutatniok arra, hogy a központosítás, — noha az uralkodóosztály államát erősíti ós a parasztság kizsákmányolásának fokozásával jár együtt, — haladó jellegű és a parasztságnak is érdeke. Utalniok kellett volna arra, hogy másként kell értékelnünk a monarchiát a feudálizmus virágkorában s másként a feudális rend hanyatlása, vagy éppen a kapitalizmus idején. Az uralkodóosztály a felkelés alatt igen ügyesen épít a parasztság királytiszteletére és mérhetetlenül aljas játékot űz a néppel. A király teljes egészében elfogadja a Wat Tyler által átnyújtott követeléseket. -Fagan kitűnően jellemzi a programm pontjait és kidomborítja, hogy azok egy része főleg a polgárság és a gazdag parasztság kívánsága volt. Követeléseik elfogadása után a gazdag parasztok elszélednek. A második programm, amelyet később nyújtanak át a királynak, sokkal radikálisabb követeléseket tartalmaz. Itt is világosan bebizonyosodik, hogy a gazdag parasztság elégedetlenségét helytelen — mint erre már előbb utaltunk — a városi plebejusok ós a szegényparasztok forradalmiságával azonos értékűnek tekinteni. A befejező, 12. fejezet, amely Hilton munkája, méltatja a felkelés jelentőségét és megrajzolja az angol történelem további fejlődésének vonalát. E befejező résszel, amely az angol történelem XV—XVI. századi szakaszának csak fő vonalait kívánja bemutatni, az olvasó világos képet nyer a polgári forradalom előtti Angliáról ; de a szerzőnek a paraszti osztályharc ábrázolása mellett a termelőerők fejlődését és a polgárság szerepét itt kissé jobban ki kellett volna domborítania. Hilton a Voproszi Isztoriiba írt cikkében kiemelte, hogy az angol marxista történészek hazájuk igazi történetének feltárásával a munkásosztályt és a Pártot kívánják