Századok – 1952

Szemlék - A Magyar Történelmi Társulat népszerű sorozata (ism. Köpeczi Béla) 252

254 l SZEMLE után pedig kifejezik azt a kívánságukat, hogy minél több életrajzot jelentessünk meg-Persze ez nem jelentheti azt, hogy lemondunk egy korszak általánosabb, nem annyira személyhez kötött ismertetéséről, de ilyen esetben is gondosan kell vigyázni arra, hogy elég elevenen álljon az olvasó előtt az az esemény, amit előadunk. A Hunyadiról (belgrádi csata), Esze Tamásról (a jobbágyok ós a fejedelem találkozása), Vak Bottyánról (harcok) szóló kis monográfiákban több ilyen életszerű részletet találunk s ezek jó hatást váltanak ki. A témával kapcsolatban kell megemlítenünk az értékelés kérdését. A tudományos színvonalról beszélve már érintettük azt, hogy néha a sok adat közt elvész az igazi mondanivaló. Olvasóink elvárják, hogy valóban központi kérdéseket tárgyaljon a népszerű kiadvány s részletesebben is fejtse ki ezeket a problémákat. A Hunyadi Jánosról szóló munkában például egyik lényeges mondanivaló a délkeleteurópai népek összefogása a török ellen. Míg a szerző elég részletesen tárgyalja a török állam és társadalom kérdéseit, alig mond el valamit éppen ezeknek a népeknek (természetesen Magyarországot kivéve) a korabeli helyzetéről. Megtudjuk a kiadványból azt, hogy Hunyadi azért érte el nagyszerű sikereit, mert tudott a népre támaszkodni, de nem látjuk elég világosan, hogyan jutott el ehhez a gondolathoz. Vak Bottyán élettörténetéből világosan kiderül, hogy a dunántúli nép támogatására mindenkor számíthatott, de nincs elég adat arra, hogy mit tett a tábornok a nép érdekében s főleg, hogy miként harcolt a szabadságharc bels<> aláaknázói, a főurak és mindenekelőtt a klerikális reakció ellen. Bem esetében az olvasót érdekelné az, hogy miként lett a lengyel tisztből nemzetközi forradalmár, milyen fejlődésen ment keresztül, míg ide eljutott. Vasvári életrajzában az életrajz maga túl rövidre fogott és a szerző inkább az utolsó — nagyon érdekes és eredeti, de ebben a vonatkozásban nem kizárólagos fontosságú — rósz megírására koncentrálta minden erejét (Vasvári a szocializmus egyik magyar előfutára). Csonka Rózsa munkájával kapcsolatban felvetődik az a kérdés, hogy a szerző miért nem ismertette részletesebben a klérus szerepét a második világháború előkészítésében és magának a háborúnak a során. Rövid kitekintése távolról sem kielégítő. Persze tudjuk, hogy ezen a téren még újabb kutatásokra van szükség, de az olvasóban joggal vetődik fel ez az igény, különös tekintettel arra, hogy a klerikális reakciónak a fehér terror alatt játszott szerepét nagy vonalakban már tárgyalja Karsai Elek és Pamlényi Ervin könyve. Ez utóbbival kapcsolatban már megemlítettük, hogy szereti az adatokat felsorakoztatni, most az értékeléssel kapcsolatban, hadd utaljunk ismét arra, hogy a megfelelő következtetések le nem vonása bizonyos mértékig elvtelen jelleget ad a munkának. Úgy érezzük egyébként, hogy hiányzik itt a fehér teror tevékenységének ismertetese kulturális vonalon. Ezeknek a problémáknak a felvetése természetesen távolról sem jelenti azt, hogy a kutatások jelenlegi szakaszában mindegyikre lehetett is volna választ adni, de még sem hiábavaló ezeket megemlíteni, mert az olvasókban felmerülnek. Az értékeléssel kapcsolatban fennáll a sematizmus vefezélye. Multunk haladó hagyományait is a megfelelő kritikával kell megvizsgálnunk s éppen ezért helytelen az itt-ott felbukkanó törekvés, amely az ellentmondások elhomályosítására törekszik, de helytelen a másik véglet is. Mindez szorosan összefügg a szerző pártos állásfoglalásával. Történészeink általában pártosan foglalnak állást, de nem mindig sikerül helyesen összekapcsolni a múlt tanulságait a jelen harcainkkal. Gyakran helytelen aktualizálással találkozunk, de még többször elmarad a tanulságok levonása, melynek egyébként magából az anyagból kell szükségszerűen következnie. Áll ez elsősorban az 1848 előtti függetlenségi harcokkal és a parasztmozgalmakkal foglalkozó kiadványokra. Ezzel szemben a Hunyadi Jánosról szóló brosúra, azt hiszem, jó példa arra, hogyan lehet a legrégibb eseményeket is összefüggésbe hozni a mával. Ezek természetesen nemcsak a népszerű kiadványok problémáig hanem történetírásunk általános kérdései, melyekre Molnár Erik a Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlésén tartott előadásában hívta fel a figyelmet. Nem lehet célunk ezeket a problémákat itt részletesebben megtárgyalni, de helyes lenne éppen a népszerű kiadványok kapcsán általánosabb vitát indítani felőlük. Az említett tartalmi problémák egyébként elválaszthatatlanok a forma kérdésétől. Nyilvánvaló, hogy az eddigi kötetek mindegyike egyéni módon igyekezett megoldani a felépítés, az anyag elosztása, a stílus kérdését. Bár ezen a téren az egyéni megoldásoknak tág tere nyílik, mégis van egy pár általános szempont, melyek figyelembe vétele annál is inkább indokolt, mert az olvasók felszólalásai, levelei alapján alakultak ki. így például elengedhetetlen a brosúra világos, jól tagolt beosztása. Ajánlatos a szépirodalmi szövegek felhasználása, amely egyik másik kiadványban jól sikerült. Ez is, az epizódok (csatajelenetek stb.) elbeszélése is élénkké, színessé teszi az előadásmódot. Egyébként a munka szemléletesebbé tétele érdekében szükség van — talán az eddiginél még fokozottabb mértékben — az illusztrációk és térképek közlésére.