Századok – 1952
Tanulmányok - Hatvany; E. Doris: A női- és gyermekmunka Magyarországon 1890–1914 között 209
214 HATVANYNIÍ E. DORIS több nem lehet. . .« — írta a GyOSz. A gyárosok azonban azt is kimutatták, hogy nem világos, vájjon a fiatalkorúak munkanapjába be kell-e számítani a kötelező munkaszünetet is. A GyOSz állást foglalt e kérdésben és a kereskedelmi miniszterhez címzett indítványában ezután a következőket is kifejtette : »Különösen rámutattunk arra, hogy elsősorban az amúgy is nehéz viszonyokkal küzdő textiliparunkra végzetes csapást mérne a védett korú munkások munkaidejének korlátozása, holott éppen a textiliparban a fiatalabb korú munkásnők testi megerőltetéssel nem járó oly könnyebb munkát végeznek, amely mellett a munkaidő megrövidítése teljesen indokolatlan . . .«17 A gyárosok a textilipart, melyet talán az összes iparág közül a leginkább elnyomott az osztrák konkurrencia, az olcsó, fiatal munkaerők korlátlan kiszipolyozása révén akarták fellendíteni. A kereskedelmi miniszter persze rokonszenvvel fogadta kérésüket és nemcsak a kérdés komoly megbeszélését helyezte kilátásba, hanem ezen túlmenően megírta, hogy »addig is azonban, míg erre nézve érdemben nem határoznék, nem emelek észrevételt az ellen, hogy további rendelkezésig az» ipartörvény 115. és 117. szakaszaiban foglalt rendelkezések az eddig követett gyakorlatnak megfelelően legyenek értelmezhetők.«1 8 A tőkések nem is szégyelték nyíltan kifejteni, mennyire ellenzik a női munkások helyzetének valódi megjavítását célzó törvények bevezetését. Amikor például a II. Internacionálé 1889. évi párizsi kongresszusa határozatban követelte a nők és gyermekek védelmét — a nők és gyermekek éjjeli munkájának megtiltását, a női munkások eltiltását a nehéz munkától, egyenlő bért egyenlő munkáért, — ez nagy visszhangot keltett a gyárosok között. A kereskedelmi miniszter felkérte az iparkamarákat, nyilvánítsanak véleményt a határozatról. A beküldött válaszok igen sokat árulnak el arról, hogy a burzsoázia hogyan tekintett az olcsó munkaerő forrásaira. A női munka vonatkozásában elismerték, hogy a női munkások eltiltása a nehéz munkától elvben helyes, de nem voltak hajlandók ezirányban határozott lépést tenni. Az egyenlő munkáért egyenlő bért követelő hatá» rozatra ugyancsak azt válaszolták, hogy az elvben helyes, bár a miskolci kamara hozzáfűzte, hogy »megvalósítása lehetetlen«.1 9 A válaszok mind az »egyéni szabadság« védelmét hangoztatták : a gyáros egyéni szabadságát, hogy kizsákmányolja a gyenge és engedékeny munkaerőket, majd ha kimerülnek, kidobja őket. A kassai Kereskedelmi és Iparkamara véleménye a többire is jellemző, amennyiben kifejti, hogy a nyolcórás munkanapról szóló törvény bevezetése hazánkban csupán a nyugati állapotok vak utánzását jelentené. Szerintük, még a gondolat is, hogy ilyen törvényt nálunk be lehetne vezetni : »tévedés és nemcsak a honi ipar prosperitása, de magoknak az iparos munkásoknak exisztenciája ellen intézett merénylet«.2 0 Az Országos Ipartestület még nagyobb gonddal vigyázott arra, hogy nemzeti életünkben érvényesüljön az egyéni szabadság gyakorlásának joga. »Ipari politikánk jelszavának amiak kell lennie, hogy minden gyár a lehető legtöbbre képesíttessék és hogy minden gép erejének teljes megfeszítésével 17 GyOSz 1913 évi jelentése. 153—154. o. 18 U. o. 19 OL. Ker. Min. Archivum 1890—2—19 974. 20 OL. Ker. Min. 1891—2—10 991.
