Századok – 1952

Tanulmányok - Rákosi Mátyás és a magyar történettudomány

5 RÁKOSI MÁTYÁS ÉS A MAGYAR TÖRTÉNETTUDOMÁNY 1 A RÁKÓCZI SZABADSÁGHARCOT és az azt megelőző, XVII. század folyamán vívott függetlenségi harcainkat is ebben az összefüggésben látja Rákosi elvtárs. Milyen szempontokat emel ki ezekkel kapcsolatban? Ezeket a harcokat nemzeti történetünk fő vonalába állítja, abba a vonalba, amely egyenesen elvezet mai küzdelmeinkhez és győzelmeinkhez : hangsúlyozza, hogy pártunk e harcok »nemzeti és haladó hagyományainak mai letéteményese«.1

0 Rákosi elvtárs e megállapításának nagy jelentősége van történelmünk XVII—XVIII. századi szakaszának értékelésénél. A reakciós történetírás mindent megtett, hogy e korbeli függetlenségi harcaink történetét meghamisítsa és a belőlük sarjadó — különösen a Rákóczi-szabadságharccal kapcsolatban sokáig elevenen élő — nemzeti-népi hagyományokat kiirtsa. A reakciós történetírás alapjukban hibáztatta, cgyenessn károsnak minősítette ezeket a harcokat, hiszsn abból indult ki, hogy a Habsburgok nálunk a haladást képv selték. Az efféle ferdítésekkel szemben Rákosi elvtárs rávilágít arra, hogy mennyi »szenny, . . . vér, . . . nyomorúság fűződik ennek az idegen uralkodócsaládnak nevéhez Magyarországon . . .«

1г

; hogy »Bocskai hajdúi, Bethlen Gábor katonái, Thököly és Rákóczi kurucai« nem a fejlődés képviselői ellen, hanem »a német elnyomók és rablók ellen« harcoltak.1

2 Másrészt Rákosi elvtárs elhárítja az értékelésnek abból fakadó bizonytalanságát is, hogy ezeknek a függetlenségi harcoknak az élén egyes nagybirtokosok állottak. Kiemeli, hogy a magyar uralkodóosztály e századokban általában a hazaárulás politikáját folytatta, hogy »a magyar feudális nemesség... bandája századokon át arról volt ismert, hogy eladta a magyar népet minden ellenségnek, ha ebből anyagi haszna volt«.1

3

De rámutat arra is, hogy azok a kivételes egyéniségek, akik felülemelkedtek a feudális osztályérdekeken és a nemzeti ügy harcosaivá lettek, »a magyarság legjobbjai« voltak : ezért »büszkén valljuk őseinknek« őket.1

4 Rákosi elvtárs ugyanakkor felhívja a figyelmet a kérdés másik oldalára : arra, hogy »a Habsburgok elleni per« »Magyarország dolgozó népe részéről . . . indult meg«,15

hogy függetlenségi küzdelmeink bázisát, tömegerejét Dózsa népe, »a dolgozó, elnyomorodó, a magyarságért ezerszer és ezerszer vérzett szegényparasztság« adta ; sőt egyes vezetői is a népből kerültek ki. Amikor »felidézi... a kuruc időket, Thököly harcainak és Rákóczi hadseregének emlékét«, arra figyelmeztet, hogy ezek »legjobb vezetői, Vak Bottyán, Esze Tamás, sőt maga a fővezér, Bercsényi Miklós is, eleinte erdőkben tanyázó szabadcsapatok élén harcoltak a német hadak ellen, míg azután ezeket hadsereggé szervezve, országos méretűvé tudták tenni a magyar nép szabadságáért vívott küzdelmet«.1

6

Nem az urak »vonták be« tehát a dolgozó tömegeket a nemzeti harcba, —mint a régebbi történetírás állította, ha egyáltalán említésre méltatta a parasztság szerepét — hanem a dolgozó nép forradalmi 10

Rákosi Mátyás: A fordulat éve. Bpest, Szikra, 1948. 179. o. 11

A Rákosi-per. 135. o. 12

Rákosi Mátyás: A magyar jövőért. 51—-52. o. 13

U. o. 9. o. 14

Rákosi Mátyás: Válogatott beszédek és cikkek. 230. és 225—-26. o. 16

A Rákosi-per. 135. o. 16

Rákosi Mátyás: A magyT

ar jövőért. 17—-18. o.