Századok – 1952

Tanulmányok - Elekes Lajos: A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban 93

A DÊLKELETEURÔPAI NÉPEK ÖSSZEFOGÁSA ' (97 A TÖRÖK HÓDÍTÓK ELLEN HUNYADI HÁBORÚIBAN immár kimerülten a sok harctól, vereségtől, gyásztól és fájdalomtól. Halálnak halálával pusztulunk. Mennyi rémségre emlékezünk ! Láttuk, gyakran, az ellenség táborát a várfalakról ; az égő háztetőket ; sírással, futással, szükség­gel telve mindeneket ; azután a feldúlt földeket, gyászoló házakat, test­véreink holttestét martalékul az ellenség kezében, a győzők gúnyolódását, az ellenséges rabigát, nyomorúságos életre hajszolt hadifoglyok menetének gyalázatát. . . Hát nem elég ennyi jogos fájdalom? Hiszen nincs olyan kegyet­lenség, amit rajtunk el ne követtek volna, és sohasem elég : akár győzünk, akár vesztünk, mindig itt az ellenség ; gyűlölete, mellyel ellenünk harcol, még nagyobb, mint hatalma«. S a következtetés : ». . .Elég'volt: látni annyi igába hajtott férfit, meggyalázott nőt, fejekkel telerakott szekeret, bilincsbevert rabok gyalázatos elárverezését, vallásunknak ezt az évente ismétlődő meg­csúfolását. Elég, mondom, a kegyes hiszékenységből, ég ostoraként tűrni a szerencsétlen országok, keresztény nevünk sírhelyeinek szenvedését, hol az emberek, kik annyi nagy hajótörés után még megmaradtak, már csak nyög­nek, nem élnek ...« A háborút meg kell indítani és végig kell vívni : ». . .vagy nem kellett volna ajánlani és elkezdeni a háborút, vagy ha már elkezdtük, viseljük és végezzük az ügy nagyságához méltón. El is végezzük, ha megszo­rítjuk az ellenséget s nem tágítunk előbb, mígnem kiűzvén Európából, remény­ségünk beteljesül. Nem csekély az ok, mely kitartásra ösztönöz ebben a há­borúban. Ellenségeink, kik annyiszor támadtak ránk, sohasem fogják abba­hagyni támadásaikat, ha le nem verjük őket. Velük nincs, nem lehet tartós béke. Tehát szilárdan helyt kell állni, gonddal végezvén kötelességünket. . . Ha egyszerre cselekszünk, rövid lesz a dolog ... л Ez a levél, Vitéz írásművészetének s Hunyadi államférfiúi nagyságának kiemelkedő dokumentuma, magában is, egyéb forrásadatokkal egybevetve pedig még inkább bizonyítja, hogy a nagy hadvezér, nagy államférfi világosan felismerte a török fenyegetés jellegét, nagyságát s pontosan meghatározta elhárításának főfeltételeként az összefogás, az »egyszerre cselekvés« szükségét. Bizonyítja, hogy Hunyadit a hazája, népe sorsán érzett aggódáson túl, mély felelősségérzet hatotta át a töröktől sanyargatott többi népekkel szemben ; hogy a veszély elhárítását valamennyiük pusztulásának, szolgaságba döntésé­nek elkerülése érdekében, közös feladatuknak tekintette ; hogy a feladatot csak szívós, kitartó, bár együttes fellépés esetén megrövidíthető helytállással, összefogással tartotta megoldhatónak. Ebben meghatároztuk összefogásra irányuló politikájának elvi alapjait. Az összefogás szükségének elvi indokolása Hunyadinál a veszély jelle­gének, közös voltának, nagyságának felismeréséből s az elhárításához szük­séges, az erőviszonyokban meghatározott feltételek pontos felméréséből fakadt. A valóságot, a délkeleteurópai népek életszükségletét, az emberi haladás érdekét fejezte ki : a politika, melynek elvi alapjául szolgált, nyilván haladó politika, s a háború, mely ennek a politikának sikerét fegyveres úton akarta biztosítani, igazságos háború volt. A kérdés, melyet ezzel kapcsolatban még vizsgálnunk kell, a következő : megegyezett-e Hunyadi összefogási politikájának s ebből eredő, ezt katonai téren folytató hadviselésének gyakor­lata az indokolásban kifejezett elvekkel. Ha elválasztjuk (amint el kell válasz­tanunk) Hunyadi politikáját s hadicéljait a hadjáratait alkalmilag támogató, de ugyanakkor aláalmázó bárók, fejedelmek és pápák céljaitól, akkor erre a kéidésre igennel felelhetünk. 7 Századok

Next

/
Oldalképek
Tartalom