Századok – 1951
SZEMLE - A jobbágyfelszabadítás; ism. Perényi József 272
ОТМЕНА КРЕПОСТНОГО ПРАВА (A jobbágyfelszabadítás. Moszkva-Leningrád. 1950. 311) A krimi háború után Oroszországban egyre élesedett az osztályharc és bármely pillanatban kirobbanhatott a forradalom. Tipikus forradalmi helyzet állott elő. A parasztmozgalmak az ország különböző részein egyre szaporodtak és intenzitásuk fokozatosan nőtt. Ugyanakkor fellendült a forradalmi demokraták mozgalma is Csernisevszkij és Dobroljubov vezetése alatt. Az uralkodóosztály teljesen tudatában volt az uralmát fenyegető veszélynek. Maga II. Sándor cár nyíltan kijelentette, hogy jobb a parasztokat ,,felülről" felszabadítani, mintha azok saját magukat „alulról'1 szabadítják fel Ez, a cár által képviselt álláspont jutott érvényre hosszú tárgyalások után az 1861. február 19-i cári ukázban, amely elrendelte a jobbágyfelszabadítást. Ez a rendelet lett volna hivatva a forradalmi helyzet megszüntetésére. De a rendeletet a földesurak, az uralkodóosztály képviselői szerkesztették és ez rányomta bélyegét. Bár meghozta papíron a parasztoknak a személyes szabadságot, nem sok köszönet volt benne, mert megfosztotta őket földjeik jelentős részétől és nehéz anyagi terheket rakott vállukra. Megindult a falu hatalmas iramú proletarizálódá&a, megnyílt az út a kapitalizmus és minden velejárója számára, bár erősen akadályozták ezt az erős feudális csökevények. A jobbágyfelszabadítás szovjet történeti irodalma mostanáig csak a legfontosabb problémákat dolgozta ki. A reform lebonyolítására vonatkozó anyag nagy része feldolgozásra vár a levéltárakban. Ennek egy részét bocsátotta most a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Történeti Intézetének leningrádi részlege a történetkutatók rendelkezésére. A hirhedt III. osztály (titkos rendőrség) ide vonatkozó adatait már publikálták. Az ismertetett munka a reform lebonyolításának ellenőrzésével megbízott belügyminisztériumtól származó iratok egy részét közli. A belügyminiszter köteles volt minden héten írásos jelentést tenni a cárnak a reform végrehajtásának haladásáról. Az ismertetett kötet ezeket a jelentéseket tartalmazza (1861. márc. 31—1863. jan. l-ig). Rendkívül értékes forrásanyaghoz jut így a történész, mert röviden összefoglalva szeme elé tárul a reform végrehajtásának menete, kezdve a mir átalakításától, a községi és járási közigazgatás újjászervezésétől, egészen a parasztok és földesurak között kötött szerződésekig. A jelentések természetesen nem egészen megbízható források, mert a cár számára készültek és így sokkal szebben festik le a helyzetet, mint amilyen a valóságban volt. Nagy helyet foglalnak el benne azok a jelentések, am.elyek а parasztok hálájának kifejezéséről szólnak. Arról azonban nem esik szó, hogy ezek az esetek túlnyomó többségükben vagy a hatóságok „enyhe" nyomására, vagy akkor történtek, amikor a parasztság a reform lényegét még nem ismerte. Amikor ugyanis a parasztok rájöttek arra, hogy becsapták őket, sorsukon ne,m könnyítettek, hanem sok esetben még nehezítettek is, akkor azonnal megtalálták az ellenállás különböző formáit, A belügyminiszteri jelentések miniden szépítgetés ellenére kénytelenek ezekről beszámolni. Ugyanekkor azonban a hangsúlyt a foganatosított ellenrendszabályokra helyezik, amelyek a kényszer enyhébb formáitól (katonai beszállásolás stb.), egészen a szibériai száműzésig, nyilt ellenállás esetén pedig az akasztófáig és agyonlövésig terjednek-A jelentésekből kitűnően összeállítható a reform utáni parasztmozgalmak térképe. Megállapítható, hogy a parasztság az ország legnagyobb részén ellenségesen fogadta a reformot. Szokás szerint ismét nem hitte, hogy a rendeletet a cár adta ki, hanem azt a földesurak ördögi művének tartotta és ennek megfelelően járt is el. Megtagadta az átmeneti időre még járó robotot, nem fizetett úrbért és nem volt hajlandó a földesurakkal a sorsát rendező szerződést megkötni, mert abban reménykedett, hogy a cár közbelép és könnyít sorsán. Elkeseredése sokszor olyan nagy volt, hogy fegyveresen szegült szembe az őt kényszerítő erőkkel.
