Századok – 1951
TANULMÁNYOK - Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata 30
эе ESZiE TAMÁS alatt kóborlók" ellem a szabadságharc első éveiben kibocsátott sok rendeletnek. E kiadványból is látjuk, hogy a tiszai átkelés óta a felkelés méreteinek arányában nőtt meg a kóborlók száma. A baj Gyulajnál még a kezdet zavaraival együttjáró múló tünetnek látszott, de azóta országos veszedelemmé lett. A vetési rendelet célja az, hogy a méltatlan elemeket, a hadsereg becsülete érdekében is, kivesse a szabadságért harcoló nemzeti közösségből és közönséges gonosztevőknek nyilvánítsa. Rákóczi elhatározta, hogy hadait összeiratja, s csak azt tekinti katonának, aki magát lajtsromba vétette. „Igen keményen parancsoljuk — írja e rendeletében — minden üdő vesztés és halogatás nélkül táborunkba bejöjjenek, mind azért, hogy híveinknek számát tudhassuk, mind hogy a fizetésre vivendő hadainkat rendben vétethessük." Itt találkozunk először a hadak rendszeres fizetésének tervével, nyilván a zsákmányolás! vágy csökkentése érdekében. Különleges — a tábori rendőrségnek megfelelő — csapatok feladata a lézeng ők könyörtelen kiirtása: „Ezennel kibocsátottuk e végre rendelt seregeinket, minden sereg mellé cigányokat, hóhérokat rendelvén, hogy kiket passusunk és zászlójokon kivül találnak, öljék, vágják, akasszák." Az Edictum Militare23 4 is tábori rendet és fegyelmet szabályozó rendelet, harcászati, kiképzési utasításokat nem tartalmaz. 19 pontja közül hat érintkezik а vetési pátenssel. 12. §-a ennek rövid összefoglalása: „Az oldalt járó tiszteknek és más engedelem nélkül zászlója alól kimenő vitézlő rendnek hasonló büntetése legyen, mint amilyent országunk törvénye a tolvajokra rendelt." Zsákmányolásra a vitézek hadnagyuk engedelmével és a kapitány jóváhagyásával mehetnek ki a táborból, de csak akkor, ha ott kenyérben, húsban.és takarmányban szükséget látnak, s minden tizedből csak két-két ember. „És ha azok közül valamelyik zsákmány hírével valamely kártevésre vagy csintalanságra fakadna, úgy mint tolvaj büntetődjék, azf is hozzá tevén: valaki ellenségre készített puskáját, fegyverét disznó löveldezéssel mocskolja, puskáját elvegyék és másnak adják." Az Edictum védelmébe veszi a falusi szegénységet, hiszen a garázdálkodók a jobbágyokat károsították igazán, de oltalmazza a nemeseket is. Különösen azokat, akik oltalomlevelet kaptak. Rákóczi joggal háborodott fel azon, hogy protekcionális-leveleit a zsákmányolók semmibe sem vették, sőt szét is tépték. Még a pártos urak jószágát sem prédálhatják a vitézek engedelem nélkül: ,.azoknak jószágokra tőlünk vagy generális uramtól szabadságot kérjenek.1'' Ütievél nélkül pedig senki sem mehet ki a táborról, és ,,ha valaki kinn lévén, ágyúlövést hall, vagy más parancsolatot veszen, azonnal bejöjjön minden késedelem nélkül tiszte és élete vesztése alatt". Az engedetlenek büntetése kézelvágás, agyonlövetés, akasztófa. A tábor csendjét, rendjét és a fegyelmet is szigorú rendelkezések biztosítják. Ha valaki az „estvéli kiáltás után zajt indítani, vagy lőni merészel", első ízben pálcázást kap, másodízben golyót. A nappali lövöldözés is pálcázással jár; puskát próbálni is csak tiszt engedelmével szabad. „A közvitézlő rendeknek, úgy illendőképpen a tiszteknek is, egymástul való függése és engedelmessége parancsoltatik", s ha valaki tettel vagy csak szóval is vét elöljárója, vagy a nála magasabbrangú ellen, „azonnal megfogattassák, keze elvágassék és meglövöldöztessék." A tiszt nem hagyhatja el csapatát, s ha mégis „harcon vagy más, ellenség előtt való helyen kimégyen", haljon meg érette. A szatmári fogyatkozások miatt különös gonddal részletezi az Edictum az őrállók kötelességeit, „Mivel személyünknek megmaradása, mind táborunk-231 Rápolti Nagy Pál károlyi kapitány részérc kiadott példánya a Domahidánál levő táboron kelt szept. 7-én. (TT 1904. 36—39.) Ennél korábban szövegezték, mert Rákóczi szept. 6-án Orosz Pálnak azt az utasítást adja, hogy a prédálókat az Ibrányi László kezébe adott ediktum szerint büntesse. „Kegyelmednek is az edictum magunk pecsétünk s subseriptiónk alatt megküldöttük".
