Századok – 1951
KÖZLEMÉNYEK - Barla István : A magyar szabadságharc vezetői és a bécsi októberi forradalom 443
•1(>l bart a istván nyi, vagy nagy veszteség által is ne hagyja magát legkevésbbé is igazságos ügye iránt kétségbe vonattarni! (nagy lelkesedés!), hanem legyen azon elhatározottsággal, miszerint, habár az eMenséges seregek, mellyek nemzetünk szabadságát el akarják tiporni, meg fogják kísérteni áttörni a Lajtánál, ha ott meg nem győzzük, meggyőzzük Győrnél, ha itt nem, Komáromnál vagy Pestnél, vagy a Tiszánál, vagy távol a hegyek rejtekeiben, de végre megverjük. (Hosszasan tartó helyeslések és éljenzések.) Ha a nemzet ezen meggyőződéstől vezéreltetik, bízvást nézheti a multak históriájában dicső jövendőjének képét is. Sok igazságtalanságot szenvedett e nemzet, sok erős harczot vívott, de olly és annyi alávalóságokkal, mint most, nem küzdött soha8 ® Engels, aki a forradalmár kortárs szenvedélyes pártosságával és a tudományos szocializmus műszerével elemezte a bécsi forradalom keletkezésének, lefolyásának és bukásának eseményeit, joggal vetette szemére a magyar forradalom vezetőinek, hogy nem ismerték fel és nem aknázták ki a pákozdi győzelem és a bécsi forradalom által nyújtott nagyszerű alkalmat a forradalmi mozgalom továbbvitelére. „Magyarországnak — írja Engels — kötelessége volt, hogy késedelem nélkül és minden rendelkezésre álló erővel siessen nem a Bécsi Birodalmi Gyűlés, nem a Biztonsági Tanács, sem más egyéb hivatalos bécsi testület, hanem a bécsi forradalom segítségére. És még ha Magyarország elfelejtette is, hogy Bécs volt az, aki megharco'ta Magyarország első harcát, már csak saját biztonsága okából sem felejthette el, hogy Bécs az egyetlen előretolt állása a magyar függetlenségnek és Bécs eleste után semmi sem tarthatja vissza a császári csapatok előnyomulását Magyarország ellen."9 1 A felsorakoztatott anyagból láttuk, hogy szabadságiharcunknak azok a vezetői — Kossuth, Csányi, Pu'szky —, akik később a végsőkig kitartottak a forradalom ügye mellett, nem felejtették el a fentieket, és összekapcso'ták saját függetlenségünk jó'felfogott érdekeivel, amikor sürgették Bécs népének feltétel nélküli megsegítését. De feltárta a fenti anyag azokat az okokat is, amelyek a döntő cselekvést késleltették, az erőket lankasztották, és az ügy bukását okozták: a politikai és katonai vezetők egy részének ingadozó, megalkuvó magatartását, a tisztikarban a forradalmi bátorság hiányát, az árulás csiráit és egyéb okokat, amelyek fölött Kossuthék a forradalomnak ebben a kezdeti szakaszában, a kellő tapaszta'atok hiányában nem tudtak még úrrá lenni. Joggal kérdi Engels, hogy „ha Bécs népe március 13-án és október 6-án aggodalmasan visszahúzódott volna a „törvényes és alkotmányos" eszközök határai közé, ugyan mi lett volna azzal a „törvénves és alkotmányos mozgalommal" és mindazokkal a dicsőségteljes harcokkal, amelyekkel Magvarország először szerezte meg magának az egész művelt világ nagyrabecsülését?" Arra a kínos igyekezetre, amellyel a szabadságharc vezetői — még Kossuth ís — megpróbálkoztak megmaradni a törvényesség talaján, találóan jegyzi meg Engels, hogy „a legkevésbbé sem hasznos dolog kifejezetten csak törvényes eszközökkel élni egy olyan eHenföllel szemben, aki csak mulat az ilyen meggondolásokon".92 Az októberi tapasztalatok nyomán Kossuth maga is rájött, hogy „közbenjárások, felterjesztések, felírások által" nem lehet elhárítani az „áru'ás, hitszegés, és borzasztó ármány rossz következéseit",94 s az elkövetkező hónapokban nemcsak maga vonta le ennek a felismerésnek minden következményét, de nemzetét is talpra tudta állítani az ellenforradalom támadása elleni harcra. » Éppen ezért lenne hiba a schwechati vállalkozásnak csak a negatív oldalát látni. A kétségtelen katonai vereség ellenére pozitívum volt benne nemcsak A teljes beszéd először a Közlöny nov. 11-i számában jelent meg. 91 Engels Fr.: Forradalom és ellenforradalom 1848-ban. 2. kiad. 136. 1. 92 I. m. 140. 1. 93 L. előbb, 482. 1.
