Századok – 1951

SZEMLE - Szemjonov; V. F.: A középkor története; ism. Niederhauser Emil 268

270 SZEMi.k amely igen nagy távlatokat fog át, ez még világosabban látszik meg. A könyv mindenütt a termelőerők fejlődéséből, a termelési viszonyokból indul ki, és így jut el a politikai történelem tényeinek tárgyalásához és értelmezéséhez. A második korszak tárgyalásánál például körképet ad a mezőgazdaság és az ipar fejlődéséről, a kettő különválásáról, a városok keletkezeséről, és azután tér át a keresztes hadjáratok, majd az egyes országok történetének a tárgyalására, közben még külön fejezetben foglalkozik a városok felvirágzásával. Vagy ugyanebben a korszakban a cseh fejlődéssel foglalkozva, a 12—13. századi gazdasági és társadalmi viszonyok rajzából kiindulva, rámutat az ellentétek kiéleződésére a 14. században és így tér rá a huszita mozgalmaknak, ezek politikai történetének az ábrázolására. De Szemjonov nem áll meg az ábrázolásnál, a tények összefüggésének a felismerésénél, hanem értékeli is ezeket a tényeket, rámutat arra pl., milyen jelentősége volt a huszita .mozgalomnak európai szempontból, mennyire a haladás élén járt 'akkor a cseh nép. Vagy éppen ilyen határozottan rámutat arra, mennyire a haladásit szolgálta a hollandok győztes harca a spanyol feudalizmus ellen. Ezeknek a példáknak a számát persze bőven lehetne szaporítani, mindegyikből az tűnik ki, hogy az egyetemes haladás Szemjonov értékelésének fő szempontja. A könyv pártosan foglal állást a haladás mellett, az előremutató mozzanatokat hangsúlyozza, iés így helyes megvilágításban mutatja be az egyes népek nagy nemzeti hagyományait, azokat az erőket, amelyek a múltból kinőve, a jelen harcaiban segítik és irányítják az egyes népeket a haladás útján. Csak egy példát szeretnénk itt kiragadni. Jeanne d'Arcot, akit a burzsoá történészek álbaloldali frázisokkal igyekeztek kitörölni a francia nemzet múltjából, helyesen értékeli úgy, mint az idegen hódítók ellen indított népi partizánháború kiemelkedő alakját, akinek a tevékenysége a maga korában határozottan a nép érdekeit szolgálta. A gazdasági és politikai fejlődés mellett Szemjonov méltó helyet juttat a kultúra fejlődésének is, hiszen a középkorban, főképp az újkor felé átmenetet jelentő szakaszában, az emberi kultúra bámulatraméltó teljesítményeket mutatott fel. A nagy írók, tudósok és művészek tevékenysége egy-egy rövid, de a lényeget megragadó jellemzést kap ebben a könyvben. Az utolsó korszakban például a tudomány és a technika fejlődését a 16—17. században külön fejezetben tárgyalja, hiszen az újkori tudomány az, amely felfedezéseivel és találmányaival jelentős mértékben járult hozzá a kapitalizmus kifejlődéséhez és ezzel előkészítette a feudális rend megdöntését. Szemjonov tankönyvének egyik előnye, hogy aránylag Igen kis terjedelemben tárgyalja az emberiség történetének több mint egy évezredes korszakát, így hát természetszerűleg igen tömörnek kell lennie. Ezt sikerült is elérnie anélkül, hogy szűkszavúvá vagy unalmassá válna. És amikor általában beszélünk Szemjonov professzor tankönyvének jótulajdonságairól, lehetetlen fel nem említeni azt a látszólag csak másodrendű, formai jellegzetességét, hogy egyszerűen, —• jól van megírva. Szemjonov világos, szép stílussal fogalmazta meg mondanivalóját, úgy hogy a könyv olvasása semmi nehézséget nem okoz, és így egészen természetesen pedagógiai szempontból is olyan előnyöket mutat fel, amelyek egy tankönyvnek kötelező sajátságai kellene, hogy legyenek. A tankönyv igen gazdag anyagot hoz, egyes fejezeteiben annyira részletesen (pl. amit az angolszászok társadalmi szervezetéről mond a normann hódítást megelőző korszakban), hogy ez bátran az egyetemi oktatás követelményeit is kielégíthetné. Igen részletesen tárgyalja például a városok kialakulását és fejlődését, kimutatja a kontinuitás lehetetlenségét, elemzi a városi osztályharc különböző fokozatait (először a város egész lakosságának harcát a város hűbérura ellen, azután az iparosok harcát a városi patriciátus ellen, végül pedig a céhlegények és általában a városi plebejusrétegek harcát a céhmesterek ellen), hosszan tárgyalja a céhek kialakulását, rámutat arra, hogy a céhek szerepe mintegy a 14. század közepéig pozitív volt, csak ekkor vált a haladás fékezőjévé. A könyv megállapításaiból még számos ehhez hasonló elvi jelentőségűt lehetne idézni. Egészen természetes viszont, hogy Szemjonov könyve nem tudott minden kérdéssel foglalkozni. Ez következik egyrészt már a szűk terjedelemből, másrészt pedig abból, hogy a történettudomány mai fejlődési fokán egy ember már nem lehet egyaránt otthonos ilyen nagy korszak minden egyes kérdésében. A szovjet kritika a keleti népek történetének hiányos tárgyalása mellett élénken szemére vetette Szemjonov könyvének azt, hogy nem szentel kellő figyelmet a szláv népek történetének. Nem vette figyelembe a legújabb ilyen tárgyú munkák megállapításait, amelyek általában segítségére lehettek volna egyes tisztázatlan kérdések megoldásánál. De nem hangsúlyozza kellőképpen a szlávok világtörténeti jelentőségét, szerepüket a római biroda-