Századok – 1951
KÖZLEMÉNYEK - Kovács Endre: Mickiewicz és a magyar szabadságharc 197
206 kovács endre wicz kijelenti, hogy a Trihune-nek esze ágában sincs beszüntetni megjelenését. „Minden nemzetnek, mely hazai vagy idegen zsarnok ellen harcol, rendelkezésére állnak lapunk hasábjai, hogy elmondhassák panaszaikat és reményeiket. A harc legnagyobb erőfeszítésének e pillanataiban, melyből a társadalomnak újjászületve kell kikerülnie, lapunk nem szünhetik meg azért, mert nincsen anyaga. Egyébként hogyan lehetne elérni ily módon lapunk megszűnését? Töröljék cl a postát meg a közlekedést (két alkalmas és mérsékelt eszköz, ajánljuk őket a kabinetnek) s ezzel akadályozzák meg az olaszokat abban, hogy elküldjék nekünk gyászhimnuszaikat s a magyarokat abban, hogy győzelmi indulóikat eljuttassák hozzánk."11 íme, az olasz szabadságmozgalmak letörése után Mickiewicz a magyar szabadságharcban látja azt a nagy erőfeszítést, azoknak a nagy népi mozgalmaknak a legfontosabbikát, melyekből a társadalomnak újjászületve kell kikerülnie. Ilyen hangok után aztán egyáltalán nem hat meglepetésként az a hatalmas bizalom és az a féltő szeretet, mely tűzként csap ki abból az üzenetből, a/mely „Felhívás a magyarokhoz" címen a Tribune des Peuples 1849 április 22-i számában jelent meg. Ebben mintegy sűrítve kapjuk Mickiewicznek a magyar forradalom összeurópai hivatásába vetett hitét. A lengyel költő, ki a magyarországi eseményeket és a magyar szabadságharc ügyét eddig az általános európai helyzet függvényeként szemlélte, most szinte megfordítva, az európai helyzet további alakulását teszi függővé a magyar ügy sikerétől. A magyar szabadságharc nem egy nemzet magánügye, hanem valamennyi európai nép, köztük a németek, olaszok és a szlávok közös harca a közös ellenség ellen. De álljon itt maga a felhívás: Magyar honpolgárok! Amidőn ügyetek elveszettnek látszott, amikor a reakciós politikusok önző érdekeik javára vereségtekre számítottak, ti nem veszítettétek el a magatokba vetett bizalmat és meg tudtátok őrizni hiteteket az igazság végső győzelmében. Mi sem csalódtunk bennetek! Midőn szláv testvéreink, felindultan a mult igazságtalan sérelmeitől, amelylyel ti nem lehettek szolidárisok, annyira meg hagyták magukat téveszteni, hogy odaálltak a zsarnokság gyűlölt zászlaja alá, hogy segítsenek neki az ellenetek vívott harcban, fájdalmat éreztünk tévedésük miatt és nem szűntünk meg hinni abban, hogy egyszer jobban kinyílik a szemük, összefognak veletek, hogy így együtt testvériesen küzdjétek ki a közös szabadságot. A hittel és energiákkal teli emberek megérték a dicsőség napját. Ti, akik ismeritek az utat Bécsbe, mert oda mentetek a fenyegetett demokrácia segítségére, most ismét a germán császárok fővárosának kapui előtt álltok és a nép, Weiden félelemtől reszkető katonáin kívül, remeg a türelmetlenségtől és mint vágyott felszabadítói után, nyújtja felétek kezét. A félelem, mely a despotizmus követőit a ti hősi bátorságtok, energiátok és az általatok jól kiválasztott vezéreitek képességeinek hatása alatt elfogta, úgyszólván ellenállás nélkül adja kezetekbe az osztrák császárság s vele együtt Európa szabadságának sorsát is. Bemnek már sikerült zászlai alatt egyesítenie a magyarokat a szlávokkal és a románokkal, ami jó előjel forradalmatok jövőjére nézve. Már nemcsak egy nemzet érdekéről van szó! A ti ügyetek a szabadságért folytatott közös harc kérdése lett minden nemzet számára, mely Ausztria évszázados elnyomása alatt nyög. A Bem, által szótvert orosz katonák is elvitték a közeli felszabadulás hírét a távoli országokba, melyeken Miklós cár dcspotizmusa uralkodik. Ti, kiknek a nemzetsége Európa számiára eddig rejtély volt, most valamennyi elnyomott nemzet harcosaiként tűntök fel; ti, kiknek szemére vetették, hogy arisztokraták vagytok, a nép ügyét véditek és mindannak, ami Észak kiváltságos osztályaiban eleven, az önfeláldozás példáját nyújtjátok. 11 U. o. 1849 ápr. 20.
