Századok – 1951
KÖZLEMÉNYEK - Kovács Endre: Mickiewicz és a magyar szabadságharc 197
198 kovács endre seggel üzen hadat az elnyomó társadalmi rendszernek és megjósolja a zsarnokság bukását. Mickiewicz életében — akárcsak a század másik nagy forradalmár lengyel költőjének, Síowackinak az életében is — súlyos törést jelentett az a körülmény, hogy kimaradt a novemberi felkelésből. Az 1830-as varsói felkelés híre Olaszországban, súlyos anyagi gondok közepette jut el hozzá, s amikorra hazájába ér, a felkelés éppen befejezéséhez közeledik. A kudarc letörte, az újabb felkelés lehetőségébe vetett hit hiánya pedig a vesztes forradalom nyomában felburjánzó miszticizmus felé terelte gondolkodását. Nem egymaga került bele ebbe a jellegzetes emigrációs betegségébe az akkori lengyel hazafiaknak, akik között sokan holmiféle önvédelmi gesztust láttak a messzianista magatartásban. Ez visszatartotta ugyan őket attól, hogy elvegyüljenek a francia burzsoázia piszkos pénzügyeibe, a mindennapi élet apró üzleteibe s ezzel asszimilálódjanak a francia viszonyokhoz, de gátolta őket abban is, hogy az akkori franciaországi haladó mozgalmakhoz megtalálják az utat. Mickiewicz az emigrációban írt „Zarándokság könyvé"-vel és a párizsi Collège de France-on a szláv irodalmakról tartott előadásaival egy új hazafiasság elméletét hirdeti, azt tanítja, hogy a haza nem annyira területi fogalom, mint inkább elsősorban eszmei közösség, a nemzethez való tartozás tudata és a nemzeti törekvésekkel való azonosulás. Eszerint a haza lényege: ennek alkotóereje, múltja és missziója. A politikai messzianizmusnak ezt az elvét később lengyel hatás alatt Lamennais és Mazzini fejlesztik tovább. A század 40-es éveiben Mickiewicz a Towianski-féle misztikus szekta tagjai közé tartozott. Irodalmi pályafutását rendkívül korán, 1834-ben, a Pan Tadeusznak, a lengyel irodalom legnagyobb remekművének a megalkotásával tudatosan lezárta. 1837-ben még súlyos misztikus tépelődések kínozzák s ebben az időben az északamerikai transzcendentalisták, Emerson hívei között keres rokonlelkeket. 1848 tavasza egyszeriben véget vet Mickiewicz passzivitásának. A történelmi események a lengyel hazafiakban is új reményeket fakasztanak: talán itt az alkalom hazájuk függetlenségének visszaszerzésére. Most végre Mickiewicznek is sikerül kilábolnia minden misztikából, egyik napról л másikra ő a lengyel emigráció legreálisabb embere. Az eszme és a cselekvés nagyszerű összhangja ritkán nyilatkozik meg ilyen pompás összefonódásban, mint Mickiewicznek ebben a most következő életszakaszában. Szakít a tétlenséggel, hatalmas energiával lát hozzá a politikai munkához. Február első napjaiban Rómában van, mert Krasinskival, Mazzinival, Garibaldival együtt Róma tevékeny részvételére számít a készülő forradalomban. Olaszországhoz köti őt az a körülmény is, hogy Szicília az első forradalmi megmozdulás színhelye, itt jutott leginkább kifejezésre az Ausztria elleni gyűlölet. 1848 februárjában és márciusában Mickiewicz megalkotja az olaszországi lengyel légió tervét, ismerteti a római lengyel emgiránsokkal s felveszi a harcot Czartoryski ottani politikai ügynökeivel, akik az első pillanattól kezdve élesen szembehelyezkednek a légió gondolatával. A légió megszervezése körül heves harcai voltak az arisztokrata lengyel emigránsokkal, elsősorban Zamoyskival, aki konokul ellenszegült annak, hogy а légió а Mickiewicz által felállított eszmei és szervezeti alapon valósuljon meg s mindent elkövetett arra, hogy római hivatalos körökben hangulatot keltsen Mickiewicz ellen. Ez azonban forradalmi lelkesedéssel állott a légió élére, beszédeket mondott a lengyelek gyűlésein, összeköttetéseket teiemtett római politikai körökkel és Zamoyskihoz írott levelében hadat üzent ellenfelei mesterkedéseinek. A lengyel emigráció mindkét szárnya bízott a pápa támogatásában. Mickiewicz küldöttséget vezet hozzá, igyekszik őt rávenni, hogy áldja meg a
