Századok – 1950
Tanulmányok - Elekes Lajos: Hunyadi hadserege. 85
] ! 4 ELEKES LAJOS termelés kifejlődése következtében „mindenütt — városon és falun egyaránt — megsokasodtak a lakosságban azok az elemek, akik mindenekelőtt azt követelték, hogy szűnjön meg az örökös, esztelen háborúskodás, a hűbérurak viszálya, amely állandóvá tette a belső háborút, még akkor is, amikor külső ellenség volt az országban, szűnjön meg a szakadatlan, teljesen céltalan pusztítás állapota, amely az egész középkoron át uralkodott." Ezek ел elemek támogatták a fejedelmek törekvését a központi hatalom megszilárdítására, a feudális anarchia leküzdésére, centralizált monarchia megteremtésére. „A királyi hatalom, amely intézkedéseivel a hűbérurak közti harc megszüntetésére és az országnak külső ellenség támadásai elleni megvédésére törekedett, támogatásra talált nemcsak a városi, hanem a földműves lakossá)! részéről is." 3 A centralizáció feladatainak megvalósításához elengedhetetlenül szükség volt a haderő gyökeres átszervezésére. A feudális hadsereg lassúsága, mozgósításának nehézkessége miatt az országhatárok védelmére is alkalmatlan volt; minthogy pedig zömében a feudális bárók, nagyurak ellenőrzése, irányítása alatt állt, teljességei hasznavehetetlen volt ezek letörésére, megfékezésére. „A feudális berendezkedést olyan hadsereggel legyőzni, amely maga is feudális volt, amelyben a katonákat szorosabb kötelék fűzte közvetlen hűbérurukhoz, mint a királyi hadiseregparancsnokhoz — ez nyilvánvalóan végtelen körben való mozgást jelentett volna, előrejutás nélkül. A tizennegyedik század elejétől kezdve a királyok arra törekedtek, hogy ettől a feudális seregtől függetlenítsék magukat s megteremtsék saját hadseregüket. Ettől az időtől kezdve állandóan növekvő részt alkotnak a királyok seregében a toborzott vagy zsoldos csapatok." 4 Az eredmény a hűbéruraktól független, a központosító legfelső hatalom külső és belső céljainak fegyveres támogatására alkalmas, magjában állandó zsoldos hadsereg.5 A haderő feudális elemeinek visíszaszorításával, a központi zsoldosseregek megteremtésével egyidejűen a feudális hadviselés csúcsát jelentő lovagi harcmód is fokozatosan háttérbe szorul. A legfejlettebb, legjobban felszerelt lovaghadak egyremásra szenvedik a vereségeket: a franciák az angol íjászokkal, a birodalmiak a huszitákkal, a burgundiak a svájciakkal szemben. „A svájciaknak az osztrákok és főleg a burgundiak felett aratott győzelmeiben a páncélos lovasság — akár lóháton, akár gyalogosan — végleges vereséget szenvedett a gyalogságtól, a feudális hadsereg a modern hadsereg ősétől, a lovag a polgártól és a szabad parasztoktól." 6 A kézi tűzfegyverek elterjedése, tömeges alkalmazása és összekapcsolása a gyalogos taktikával a századforduló táján betetőzi a folyamatot: a következő század nagy háborúiban nem a páncélos lovas, hanem a részben már puskával, részben még szálfegyverrel felszerelt gyalog játssza a főszerepet. A gyalogok harcát a lovagi haromódtól egyre jobban eltávolodó lovasság mellett egy nagyjában egyidejűen kialakuló új fegyvernem, a tábori tüzérség támogatja, melynek első, szilárdabb szervezeti formáival a századvég francia és olasz seregeiben találkozunk. Az új harcmód teljes kifejlődése — bár elemeiben jóval korábban megismerkedünk — átnyúlik a 16. századba. A 16. század első felében még JL leghaladottabb országokban is csupán kezdeti formáival találkozunk; ezt a * K. Bazllevics: Kísérlet a Szovjetunió története feudális korszakának periodizálására. A Történettudományi Intézet Értesítője 1/7—9. (Budapest, 1950) 99. 4 Engels i m. 149. 6 Bazilevics (i. m. 97.) a centralizált monarchia alapvető jellegzetességei közt sorolja fel, hogy a haderő egységes szervezetű és közvetlenül a legfelső hatalom яlá tartozik, mint belső és külső osztálypolitikájának eszköze, * Engels i. m. 151.