Századok – 1950

Tanulmányok - Réti László: A Bethlen-Peyer paktum. 37

A BETHLEN—PEYER PAKTUM 56 ' «a veszedelmet jelent. Ugyancsak rendkívül fontosnak tartjuk a rendőrség és csendőrség fegyelmezett megszervezését, hogy az a kormányhatóság intézkedéseit mindenkor végrehajtsa és ugyancsak ne politizáljon. Végül szükségesnek tartjuk mindenféle külön alakulatok és karhatalmak beleolvasztását a hadseregbe, illetve a rendőrség vagy .csendőrségbe, hogy azok felett is az illetékes felelős miniszter rendelkezzék."1

2 Miákits tisztelgő látogatása csak ünnepélyes bevezetője volt a következő napok tárgyalásainak. Jellemző azonban, hogy a magyar szociáldemokraták milyen készségesen ajánlották fel Horthynak „nemzetközi kapcsolataikat", hogy rendszerét a politikai és gazdasági nehézségekből kisegítsék. A gyilkos különítményekkel kapcsolatban is érdekes megemlíteni, hogy nem azok megszüntetését, vagy éppen felelősségre vonását kívánták, hanem „beolvasztásukat" az általuk kívánatosnak tartott burzsoá hadseregbe, rendőrségbe és csendőrségbe. De még érdekesebb és még jellemzőbb az, ami nincs benne ebben az előterjesztésben. Jellemző, hogy általában nincs benne semmiféle konkrét követelés vagy kívánság és különösen, hogy nincs benne az üldözések megszüntetésének, a bebörtönzöttek és internáltak szabadonbocsátásának követelése. Peyerék később, a paktum nyilvánosságra kerülése után, mint látni fogjuk, folyton arra hivatkoztak, hogy a paktum megkötésére a bebörtönzöttek és internáltak hozzátartozói, a síró anyák és feleségek „kényszerítették" őket. Nos, már itt, a tárgyalások kezdetén, Vanczák vezércikkéből és Miákits kormányzói kihallgatásából világosan látható, hogy Peyeréknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy miért sírnak a síró anyák és feleségek. Nem at „ártatlan áldozatok megvédése" volt fontos nekik, hanem saját bürokratikus pozícióik, a párt- és szakszervezetek feltétlen legalitása, a Fogyasztási Szövetkezetben és a munkásbiztosításban elfoglalt jóljövedelmező állásaik, a későbbi képviselői mandátumok és az áhítozott bársonyszékek. Vanczák és Miákits nem követeltek, hanem alamizsnáért könyörögtek. Felajánlották a „munkásság kérges kezét" és a sokszoros tömeggyilkosra, az ellenforradalom vezérére bízták, milyen morzsákat hajlandó cserébe lehullatni nekik a kizsákmányolók terített asztaláról. Néhány nappal a kormányzói „magas" kihallgatás után friss erővel folytatódtak a tárgyalások. Ezúttal Rubinek Gyula, a Keresztény Országos Kisgazda és Földművespárt elnöke, földművelésügyi miniszter fogadta a szociáldemokraták háromtagú küldöttségét: Miákiitsot, Farkas István párttitkárt és Preusz Mórt, a pártvezetőség tagját. A tárgyalások alapjául a szociáldemokraták által előterjesztett következő pontok szolgáltak: „A Magyarországi Szociáldemokrata Párt felajánlja a következőket: 1. a párt a nemzeti alapra helyezkedik, 2. részt vesz az ország konszolidációjában, 3. párttagjai között biztosítja a munkafegyelmet, 4. követeli az integritást, a népszavazás elve alapján, 5. az osztályharcot ezidőszerint nem alkalmazza, 6. bekapcsolódik a politikai életbe, a tiszántúli választásokon pedig szervezeteivel a Keresztény Országos Kisgazda és Földművespárt hivatalos jelöltjét támogatja. Ezekkel szemben: 1. Ezidőszerint nem vesz részt a kormányhatalomban és parlamenti képviseletben, 2. követeli a közszabadságok biztosítását, 3. a politikai üldözések megszüntetését, a bűnösök szigorú megbüntetését, 4. a nemzetgyűlésnek a béke ratifikálása és az alaptörvények lefektetése utáni feloszlatását, 5. az Országos Bér- és 12

„Kivonat főméltóságú Horthy kormányzó úrnak tett előterjesztéseinkből." — Az iratra felül, tintával, Miákits kézírásával rá van írva: „1920 május vagy június hónapban, meghallgatása alkalmával, Miákits". Miákits ezt néhány hónappal, vagy évvel később írhatta rá a kivonatra, mert a dátumban tévedett. Kihallgatása március első felében volt, közvetlenül Vanczák vezércikke után és a március 16-án a földművelésügyi miniszternél folytatott» tárgyalások előtt, miként ez a tárgyalások jegyzőkönyvéből kétséget kizáróan kiderül. Munkásmozg. Intézet, Archívum, A. XVII. Î/1920/19. Ered. okm.