Századok – 1950
Tanulmányok - Kovács Endre: Bem József és a magyar szabadságharc. 1
BEM JÓZSEF KS A MAGYAR SZABADSÁGHARC 36 A szabadság hős védelmezőjének útja. ezzel még nem ért véget. Facsetről ökrös szekér belsejében, súlyos sebesülésekkel, magas hegyi utakon Törökország felé tart. Viddinben, ahová társaival együtt a török hatóságok irányítják, megélhetésük biztosítva van, de szabadságuk nem, Bem a szabad mozgás és a várható esetleges török-orosz konfliktus reményében áttér a mohamedán hitre s mint Murád pasa, a szultán szolgálatába áll."2 Ennek ellenére 1850 október 30-án többedmagával elindítják Ázsia felé. Sumlában a török tüzérség parancsnoka lesz, haditerveket dolgoz ki, erősen bízik a közelii török-orosz összeütközésben. S valóban, e reményei nem indokolatlanok, de magát az összeütközést Bem már nem éli meg. Még egy utolsó csatában vesz részt, az alappóiak tüzérségét vezeti a várost ostromló arabok ellen. 1850 december 10-én húnyt el, az orvosi jelentés szerint, „ a klíma és legyengült szervezete következtében". Az „ezer sebtől borított, de mégis sziklának ható tábornok" az utolsó percig bízott abban, hogy újból szembeszállhat a zsarnoksággal és a harctereken küzdhet hazájáért, melyet elfelejteni nem tudott. Szíriában, élete utolsó heteiben, fáradhatatlanul dolgozott a török birodalom katonai megszervezésén, az elkövetkezendő nagy háború idejére. Nyugtalan, sehol megpihenni nem tudó szelleme itt is új és új ötletet, hasznos kezdeményezést ragadott meg, s mint Fiala őrnagy írja emlékiratában, „élete végéig mélységes szeretetet, megbecsülést vívott ki a maga számára a mohamedánok társadalmában- Halála után a sejkek hálaadásokat mutattak be Allahnak azért, hogy őt nekik adta... neve az egész Keleten ismertté vált". Konstantinápolyra azonban már nem jutott el. Halála körülményeiről Fiala őrnagy tudósítja Kossuthot: „Mohamedán szokás szerint földelték el egy domboldalon. Mi, internált magyarok, vittük a halottat. Néhány zászlóalj kivonult, fegyver nélkül, —- a sírnál nem lőttek —, vájjon ez itt így szokás-e — nem tudom. A temetés nem volt katonás s a csatákban megőszült veterán több figyelmet érdemelt volna. Törökország főtámaszát vesztette el benne, molyet azonban nem akart, vagy nem tudott felhasználni, Aleppo pedig megmentőjét gyászolja benne." Az osztrák kamarilla nem egykönnyen adott hitelt a Bem haláláról érkező híreknek. A lengyel tábornok visszatérésétől való aggódás oly nagy volt, hogy csak a diplomáciai képviseletek ismételt megerősítésére hitték eh az európai szabadságharcok nagy katonája, a reakció esküdt ellensége, valóban megszűnt élni. Utolsó szavai ezek voltak: „Lengyelország, én már nem szabadítlak fel." Halála után emléke legerdássá nőtt az egyszerű emberek millióinak szívé ben. Voltak olyan hírek is, hogy nem halt meg természetes halállal, hanem a krmarilla meggyilkoltatta. Tömegnépszerűsége egyenesen Kossuthé és Petőfié mellé állítható. A szabadságharcban betöltött szerepe, hősies helytállása is oda sorolják őt a magyar 48 legnagyobb alakjai mellé. Engels azt írta, hogy a lengyel nemzet azzal érdemeite ki a nemzetközi munkásmozgalom rokonszenvét, hogy „az egyetlen nemzete Európának, mely a forradalom nemzetközi katonájaként harcolt és harcol" a különböző csatatereken.11 3 A jelző, melyet Engels az egész lengyel nemzetre alkalmazott, találóan vág Bemre, az európai forradalomnak erre a páratlanul odaadó s önfeláldozó katonájára. Emberi alakját különösen az teszi rokonszenvessé, hogy 1848 tavaszától mindvégig tisztában volt azzal, milyen tét forog kockán a magyarországi és erdélyi harcokban. Mint nagy honfitársa, a magyar forradalmárokat Párizsból lelkesítő Mickiewicz ,úgy ő is а saját elnyomott népe s ezzel együtt valamennyi elnyomott európai nép felszabadulását várta a magyar szabadságharc győzelmétől. 113 Életének utolsó időszakáról érdekes részleteket közöl Fiala őrnagy naplója. V. ö. Acs Tivadar: A száműzöttek. Bp. é. n. 115 Marx—Engels: összes inűvek. XV. k. 673. 1., oroszul. 3*
