Századok – 1950
Tanulmányok - Kovács Endre: Bem József és a magyar szabadságharc. 1
BEM JÓZSEF ÉS A MAGYAR SZABADSÁGHARC 29 válni, amely а hadsereg, erkölcsének bomlása pillanatában újból és újból fel tudta rázni a csiiggedöket és erőt tudott csepegtetni a kétkedőkbe. Petőfi hagyatékában van egy jellemző epizód: a Párbeszéd Bemmel. Nagy hadvezérekről beszélgetnek, Bem Napóleont tartja a legnagyobb katonának, Petőfi kedves hőse Hannibál. — Hannibálról szólván, tudja ön, kit tartok hozzá oly hasonlónak, a mennyire csak hasonlíthat két ember egymáshoz? — Nos? — önt, tábornok úr. — Tudja isten, ennyit ném igénylek. Én csak egyet tudok vagy nem is tudok; azt nem tudom, mi a félelem és a csüggedés. — Ez a fő, Hannibál is ezt a kettőt nem tudta. A hit és a lelkesedés átment katonáiba is s ezt még áz ellenség is készségesen elismerte. A szabadságharc ellen küzdő becsületes gondolkodású cári tisztek elismeréssel emlékeznek meg Bem hadvezéri képességéről, katonái lelkesedéséről Alabin írja egy helyen: „Míg Magyarországon a háború aránylag csekélyszámú kisebb-nagyobb ütközet és csata között folyt le, addig Erdélyben tízszer annyi vért kellett ontanunk. A székely sorezredek tartalékosai és szabadságolt katonái kitűnően használták fegyvereiket... Bem kétségkívül sokat tett egymaga, de a nép hű és odaadó áldozatkészsége nélkül ennyi ideig nem tarthatta volna magát."84 Dobozy, Maros megye kormánybiztosának június 28-i jelentésében pedig ezt olvassuk: „... mert ő azon kívül, hogy harcmezőn hozzáfoghatatlan feltalálású vezér és tüzér, bírja az erányában fanatizált nép bizalmát, bírja szeretetét, s. hol ő megjelen, bár a néphez szólni sem tud, mindenbe új életet önt s minden katona egy-egy óriássá növi ki magát. Honnan távozik, aggodalom s komolyság költözik mindenek keblébe."85 Hogy az erdélyi hadsereg a nyári hadjárat kudarcai közepette sem bomlott fel, elsősorban Bem érdeme. Pedig a hadsereg szétesésének tünetei már a nyári harcok első napjaiban észrevehetők voltak, Bem azonban kemény kézzel fogta össze hadseregét. Erdély niegvédését nem tette függővé a magyarországi harcok menetétől, nem volt hajlandó feladni Erdélyt akkor sem. amidőn erre Kossuth határozottan felszólította. Június 28-án azt írja Bemnek, hogy az erők gyors egyesítésére van szükség, mert különben a haza elveszett. Egész provinciákat, sőt az ország négyötöd részét kész feláldozni, csakhogy az erő gyorsan koncentrálódhassék. „Óhajtanám azért, hogy ön egész erejével kijöjjön, egyesüljön a többi testekkel, vegye át a főparancsnokságot, így tour à tour megverjük az ellenségeinket s visszanyerjük a világ szabadságát. Ha ez nem lehet, félek, hogy 14 nap alatt egy catastropha történik."86 Bem azonban nem hajlandó lemondani Erdélyről. Július 5-én felhívást bocsát ki a magyar nemzethez és a győzelem nagyszabású távlatait vázolja fel előtte. Beszél benne a Romanovcsaládról, mely a nagy orosz birodalmat kevés orosszal és egy sereg hazátlan német tiszttel tartja féken; Oroszoszágban közel van a forradalom kitörése; ez esetben a cári csapatokat vissza fogják hívni; utal Havasalföldre, az ottani szabadelvűek máris várnak a magyar felszabadítókra. Erdélyt tehát nem szabad feladni, hanem „itt kell a muszkát legyőznünk, ha akarjuk, hogy kedveseink Háromszéken megmentve legyenek s ha mi szabad emberekből nem aka-M Idézi Vajda Pál: Oroszok a magvar szabadságharcról. Bpest, 1949. 50. 1. 85 U. o. 89 Alexander Szilágyi: Die letzten Tage der magyarischen Revolution. Pest, 1850. 78. 1., németül.
