Századok – 1950
Tanulmányok - Mérei Gyula: Adalékok a magyar mezőgazdaság kapitalista fejlődésének történetéhez. 235
A DAI íKOK A MEZŐGAZDASÁG KAPITALISTA FEJLŐDÉSÉHEZ 251 vidékre költözésre bírják". Ezek/a gondolatok — szól tovább a jelentés — a napszámos l /8 > X U telkes és „különböző módon mostoha helyzetbe jutott munkásoknál fogékony alapra találván" 21 000 holdon 9450 ember élvén, azaz kereken 2 hold jutván egy főre, a lakosság jelentős része át akar települni. A települni szándékozók l /3 -a egészen vagyontalan, 2 /n-a pedig házzal és mellette legfeljebb pár darab marhával, legjobb esetben Ve vagy V4 teleknyi földdel rendelkezik, de mindannyian általában napszámból élnek.0 0 Kisoroszi község lakosai a Sina, Pejáesevics és Csekonics-féle birtokok elviselhetetlen nyomása és a birtokon uralkodó súlyos munkaviszonyok miatt akarnak elmenekülni 1864-ben más vidékre.7 0 Ezek az adatok mind az 1860-as évekből, főleg az 1863. évi nagy ínség utáni időből származnak, amikor a parasztság gyors ütemben folyó elnyomorodásához az ínség elviselhetetlen teherrel járult hozzá. E néhány adatból is kiderül, hogy dolgozó parasztságunknak az 50-es évek elején már meglévő válsága a 60-as évekre már alaposan kimélyül. A kapitalizmus behatolása következtében az imént ismertetett adatok tanúsága szerint is a parasztság nagy tömegei válnak proletárrá és újabb tömegek indulnak el a proletárosodás útján, amelyet csak még gyötrőbbé, kínosabbá tesz az eredeti tőkefelhalmozódás folytatódásának, a gyarmati függés és a feudális maradványok terheinek rájuk nehezedő súlya. A parasztság helyzetére jellemző, hogy milyen feltétellel próbáltak egyes telepítési vállalkozók telepeseket szerezni. Zárifi és Alfasa bulgáriai kereskedők ugyanott fekvő birtokaikra Torontál megyéből kívánnak 2—300 földmunkást és iparost letelepíteni. A telepítési feltételek, amelyeik a vállalkozók szerint „biztosított jövedelmet jelentenek a lehetőséghez képest, jó megélhetés mellett" a következők: soha földbirtokot nem szerezhetnek, hanem mint munkások kapnak készpénzbért. vagy pedig részesedést az aratásból. Nem kell személyes szolgáltatást adniok. de a földadót nekik kell fizetniük és a tizedet is nekik kell viselniök.7 1 Kétségtelen, hogy ez csak egyetlen adat, de az a tény, hogy valaki ilyen kiuzsorázó feltételekkel elő mert állni és remélte, hogfy lesz ember, aki még ígv is kapható a munkavállalásra. Beszédesen mutatja paraszti tömegeink nyomorúságos helyzetét már az 1860-as évek közepén többek között az is, hogy igen sok, még földdel rendelkező parasztot földje eltartani nem tud és bérmunkára szorul. ínség idején bekövetkező munkahiány pedig egyenesen éhhalálra ítéli. Az elnyomorodás méreteit mutatja a mezőgazdasági munkások egyre növekvő száma is. 1857-ben, tehát a gabonakonjunktúra kellős közepén, 1 651 680 a földnélküli munkások száma. Ez a szám 1870-ben már 3 019 650-re emelkedett fel nők nélkül, ami tisztán mutatja az elproletárosodás tényét.7 2 VII. A „ledolgozási rendszer". Nem vitás, hogy az állami telepítések útján a kérdés nem volt megoldható, mivel a kormányból a legcsekélyebb hajlandóság is hiányzott, hogy megfelelő terjedelmű földet bocsásson az agrár-, félproletárok- és elszegényedő kis- és középparasztok földhözjuttatására. A kivándorlás ekkor még 667 69 V. Htt. 1864-III-70 U. ott. 1864 - III -71 U. ott. 3 865-III-207 4793 1744 61 270 22 560 72 Eörsi Béla: Magyar mezőgazdasági válság 1931. Bp. 44. és k«v. lapok.
