Századok – 1950
Tanulmányok - Kató István: A magyar jakobinus mozgalom néhány kérdéséről. 199
A MAGYAR JAKOBINUS MOZGALOM A propagandán kívül együttérzésüket fejezték ki az intervenció során sÜogságba került és idehurcolt hadifoglyok iránt. Anyagilag is igyekeztek rajtuk segíteni és fogságukat elviselhetőbbé tenni. Barcsay Ábrahám az egyik lelkes, ifjú forradalmár az egyik fogolynak saját ingét adja oda, hogy ne legyen mezítelen. A foglyoktól a segítségért emlékbe kapott assignátákat, köztársasági jelvényû gombokat ereklyékként őrizték, úgy hogy rendeletet kellett kiadni a gombok terjesztése ellen. A gomboknak „elméket zavarító" a hatása, mint Haller főispán írta, mert ez áll rajtuk: „Egalité et Liberté!" Ügylátszik a francia forradalom magyarra fordította e két szót.88 A magyar jakobinusok mentették meg a forradalmi francia nép harcának aktív támogatásával nemzeti becsületünket, amit a nemesség sárba taposott. Büszkék lehetünk arra, hogy a francia forradalom elleni intervenció idején, népünk legjobbjai küzdöttek az igazságtalan háború ellen. A nemzetközi szolidaritás e nagyszerű történelmi példájából erőt meríthetünk a békéért való mai harchoz is. Ha 150 évvel ezelőtt a demokraták képesek voltak így védelmezni a burzsoá forradalmat és vívmányait, mennyivel inkább kötelességük a haladás mai híveinek védelmezni a szocialista országokat és a szocializmus vívmányait. Elévülhetetlen történelmi érdeme a magyar jakobinusoknak, eogy megmutatták, hogyan kell a demokratáknak szembeszállni az ellen-I forradalmi háborúval akkor is, sőt akkor még inkább, ha saját „Cabinetumuk" I akarja ezt a háborút rákényszeríteni a népre. Az intervenció ellen harcoló republikánusoknak már nem sok kellett ahhoz, hogy a titkos szervezkedés útjára lépjenek. A szervezkedés kezdeményezője Martinovics Ignác. A szervezkedésre példát lakóhelyén, Bécsben látta. Baráti kapcsolat fűzte a bécsi republikánus szervezkedésben résztvevő Blumauer költőhöz és Haokel kereskedőhöz.89 Itt érlelődik meg Martinovicsban я gondolat, hogy a magvar elégedetlenek között, titkos ezervezetet hozzon létre. Martinovics ekkor már szakított a királyi titkos szolgálattal. Kidolgozza a szervezet programmját. az ú. n. katekizmu t sukat. 1794 május elején Pestre utazik a szervezkedés megindítására. A moz galom vezetésére négy igazgatót nver meg. Szentmariayt, Hajnóczyt, Laczko-I vicsot és később Siöravt. Ezek az igazgatók és különösen Szentmarjav teremtik meg a kötársasági összeesküvés szervezetét. Az igazgatók és a tagok megnyerése a forradalmi jakobinus értelmiség soraiban nem ment nehezen. A mozgalom mindössze 8—10 hétig működött, mert 1794 július 23-án Martinovicsot lefogták, de e rö\rd idő alatt mégis több, mint 75 embert nvertek meg az orszá« minden részéből. Sokkal nehezebben ment a szervezkedés a birtokos középnemesség soraiban, amelyre pedig a demokraták számítottak. A szervezkedés rövid ideje alatt megnyertek viszonvlag nagy száma csak a radikális értelmiség hangulatát mutatja és nem azt. mintha széles tömegbázisuk lett volna. A mozgalom meghódítja kultúránk vezető embereit, az értelmiség színejavát. Itt van korának három jeles költője: Bacsányi, Verseghy, Szentjóby-Szabó, legnagyobb íróink és tudósaink, Kazinczy Ferenc a nyelvújítás megindítója, testvérével, Hajnóczy a történész, Martinovics a természettudós és filozófus és valószínűleg Berzeviczy Gergely is, akinek azonban sikerült elkerülnie a felfedezést.9 0 Itt van haladó-szellemű ifjúságunk, 13 egyetemistáról és tanulóról tudunk a szervezkedésben. Az életkorát 49-nek ismerjük és ebbőt 36-an vannak 30 év alatt és 15-en pedig 25 év alatt.91 Méltán írhatta Berzeviczy Fraknói: Martinovics és társainak összeesküvése. Századok, 1879. 41—42. i. " Fraknói: Martinovics és társainak összeesküvése. 204—209 — Fraknói: Martinovics élete. 9ó—98. 1.-ig. M Mályusz: Sándor Lipót. 221—22. 1. M Fraknói: Martinovics és társainak összeesküvése. Századok, 1879. 61. I.