Századok – 1950
Tanulmányok - Kató István: A magyar jakobinus mozgalom néhány kérdéséről. 199
"208 KATÓ ISTVÁN kényszerűségből tárgyalnak, azt aligha kell bizonyítani. Megyei követek azt követelik a bizottságokban, hogy a nem-nemeseket zárják ki minden hivatalból, és a legkisebb reform körül is óriási huza-vonát fejtenek ki. Lipót, mikor a nép számára engedményeket követel, a nemesekre gondol, a nemesek, amikor a nem-nemeseknek adandó reformokról tárgyalnak, a királyra gondolnak. A reformtárgyalásokon a nem-nemesi osztályokért folyik a harc. A király azért harcol, hogy azokkal üthesse a nemeseket, a nemesség pedig azért, hogy a király szembe ne fordíthassa velük ezeket az osztályokat A reformok soha nem valósultak meg. Amikor a francia forradalom ellen már teljesen i zavartalan lett a király és a nemesek szövetsége, megfeledkeztek róla mind nyájan, mint kamaszkori csínytevésről. „A közfigyelmet világrendítő események veszik vala igénybe, melyeknek zajában az 1790-ben oly élénken fellobogott lelkesedés lassanként kipárolga... e rendszeres reformtervek soha sem kerültek többé szőnyegre, örökre eltemettettek a nélkül, hogy csak ismeretök is elterjedt volna a nemzetben... És ekként az oly szép reményekre jogosított reformirány végkép eltűnt közéletünkből.. ."3 B A tárgyalásokat egyedül azok a rétegek vették komolyan, amelyek kívül voltak az országgyűlésen, a parasztság, a polgárság és a demokrata értelmiség, egyrészről úgv, hogy harcoltak a reakciós követelések ellen, másrészről pedig úgy, hogy illúzióik voltak a reformok megvalósulásáról. Az országgyűlés reformtárgyalásai a polgári átalakulás lehetőségének j újabb illúziójához vezetnek, a nemesi reformizmushoz. Egyesek a rnonarchista demokratizmus után a polgári átalakulást a nemesség önkéntes reformjaitól várják. Terveket dolgoznak ki, amelyek mérsékeltek ugyan, de mégis messze túlmennek az országgyűlési bizottságok „bölcs konzervativizmusán". Azt várt ják a nemességtől, hogy önként mondjon le kiváltságairól, pedig erre még ötven év múlva sem képes, amikor pedig keresi már a nép szövetségét. Ahogy a liberális történetírás a II. Józsefről táplált illúziót, úgy Mályusz és Szekfű a nemesekbe vetett illúziót újítják fel a történetírásban. De ahogy II. Józseftől, úgy a nemeség „reformkedvétől" is hiába várják a polgári átalakulást. Ennek 1 az irányzatnak a hívei nem a középnemesek, hanem leginkább a nemesi származású értelmiség sorából kerülnek ki. Legtipikusabb képviselői Bat- 1 tyhyány Alajos és Nagyváthy János. Batthyány az „Ad amicam aurem" című munkájában fejti ki elképzeléseit.3 7 Nagyváthy annyira megy a nemesek „nagyszívűsége" iránti lelkesedésében, hogy utópiát ír arról, milyen csodálatosan boldog lesz az ország 1900-ban, amikor élvezni fogja annak az eredményét, hogy a nemesség és a papság önként lemondtak feudális előjogaikról: „... édes is lehet az, az érzékeny szívnek, midőn látja, hogy a Földes Ümak, és Munkasegítő Társainak Boldogságok, egymással választhatatlanul összve lévén kötve, edjik tsak úgy boldog, ha a másik, nem bóldogtalan; midőn látja: hogy edjik, a másiknak örömest való szives szolgáltatások megtevése után, még a Gyönyörűség is közönséges... Nagy gyönyörűség azt mondám, azt látni, hogy á Világi Hazafiak, Gazdagok, szegények, Földes Urak és azoknak Munkasegitő Társai, egymás barátivá változván, mind á Gyönyörűségeket, mind á fájdalmakat egymás közt, mint valami örökséget fel-osztyák. Mindazonáltal nekem úgy látszik: hogy az á Nagy-sziviiség, melly szerint á T Papi Rend is, á maga szemeli y be! i boldogságát, á Közön séges Boldogságnak feláldozta, amannál semmivel sem kisebb.®8 M Horváth M. i. m. 6. köt. 108—109. 1. 37 Batthyány: Ad amicam aurem. 1790. Ismerteti: Ballagi: id. m. 321. 1. — Csáb* Jenő; Batthyány: „Ad amicam aurem4' c. munkája. Bpest, 1917. '8 Nagyváthy János: A' Tizen-kilentzedik Százban Élt Igaz Magyar Hazafinak Üröm-órái. 1900. (Hamis évszám. К. I.) 14. 1.
