Századok – 1950
Tanulmányok - Kató István: A magyar jakobinus mozgalom néhány kérdéséről. 199
"204 KATÓ ISTVÁN nyugtatásukra-fVégül a programi saját osztályát jól ismerve, azt követelL hogy a megyeiTcövetek tegyenek esküt arra, hogy a királytól nem hagyják magukat .megvesztegetni és a fenti célokért következetesen fognak harcolni. A középnemesi mozgalom egyre szélesebb hullámokat vet. Megnyeri az alsó-nemességet, az armalista és taksás nemeseket, a jászkúnokat és a hajdúkat. Lipótot legjobban a fegyverkezés rémíti meg. A korona őrzésének ürügyén nemesi bandériumokat szerveznek, összeírják ,a fegyveres nemeseket és járásonként valóságos próbamozgósításokat tartanak. A megyék a magyatf ezredekhez intézett felhívásokkal megingatják az osztrák hadsereget is. Felhívásaikra válaszul magyar tisztek — így Laczkovics, a későbbi republikánus — az országgyűlés elé nemzeti hadsereget követelő folyamodványokat írnak. A Gyulai-ezred 400 katonája átszökik a lengyelekhez, hogy a Habsburgok ellen harcolhasson.1 9 A Devins-ezred 22 katonája pedig elindul haza.2 0 Lipót ilyen körülmények között veszi kezébe a hatalmat. Ott akarja folytatni, ahol József a rendelet visszavonásával abbahagyta, mert ő is egyike volt azoknak, akik ezt Józsefnél sürgették. Lipót politikáját a liberálisok még jobban félreértették, mint Józsefét. Lipótra átruházták minden alap nélkül mindazt, amit Józsefről még némi kevés alappal hirdethettek. Gárdonyi Albert így ír róla: „II. Lipót felvilágosodott uralkodó volt s József császár politikájától csupán formailag tért el. lényegében ugyanazt akarta, t. i. a kiváltságos osztályok önzésével szemben a nép egyetemének az érdekeit előmozdítani."21 Ezzel szemben Mályusz nem éppen dicsérendő céllal, de helyesen mutatja meg, hogy Lipót és a reakciósnak elismert Ferenc között nem volt különbség. „A liberális történetírás trónralépésének napjától számítja a reakciót... Tétel gyanánt felállította, hogy II. Lipót híve volt a szabad véleménynyilvánításnak, tehát áldásos volt uralma, s ezzel szembeállította Ferenc intézkedéseit, aki reakciós egyéni hajlandóságától vezéreltetve, egymásután tiltotta el a forradalomra tüzelő röpiratokat. Erre a felfogásra és történelemszemléletre szükség volt, mert a Martinovics-összeesküvés jogosultságát vitán kívül kellett helyeznie... Ki kell szabadítani magunkat e felfogás és világszemlélet varázsa alól."22 Ferenc politikája tényleg azonos volt Lipótéval, de nem azért, mert Ferenc nem volt reakciós, hanem azért, mert Lipót is az volt. Ballagi határozza meg helyesen Lipót politikáját: „II. Lipótnak tehát minden gondja abban összpontosult, hogy a forrongó eszméknek gátat vessen, de úgy, hogy azért a szabadabb szellem ellenségének ne tűnjék fel. Sok mérsékletre, tapintatra volt szüksége, hogy ezt a tojástáncot végigjárhassa."2 3 II. Lipót célja a középnemesség ellenállásának megtörése, ezért vonultatja fel ellenük a nem-nemeseket és nemzetiségeket. De mégsem a középnemességet taszítja el magától, akik ellen harcolt, hanem nem-nemesi osztályokat és a nemzetiségeket, akiket támogatott a középnemesség ellen. A középnemességet csak meg akarja puhítani, hogy azután vele szövetségben felkészülhessen a forradalmi Franciaország felől fenyegető veszéllyel szemben. Külpolitikája is ezt a célt szolgálja, ezért egyezik ki a poroszokkal. A középnemesség első harci sikerei után már megmutatja feudális oldalát és élesen szembefordul a nem-nemesekkel. Több megye követeli a II. József alatt hivatalt nyert nem-nemesek eltávolítását, és nemcsak II. József, de Mária Terézia úrbéri rendeleteinek megsemmisítését is. Ilont megye fel-1B Marczali i. m. 1. köt. 271. 1. 30 Marczali: Magyarország története III. Károlytól. 497. 1. 31 Gárdonyi Albert: A magyar jakobinusok története. A magyar jakobinusok emlékezete. Bpest, 1919. 9. 1. 32 Mályusz Elemér: Sándor Lipót főherceg nádor iratai, Bpest, 1926. SO—81 1. 33 Ballagi i. m. 265—266. 1.
