Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
A HAJDÚK 1514-BEN 193 alkalmi bérmunka (a polgárok birtokain, elsősorban szőlőiben és a város közmunkáiban) vállalásával. Erre azonban nem kellettek sokan. Annál inkább nyitva állt előttük a puszta s éppen a középkor vége táján a legelőkön hatal-' másul felgyarapodó és a messze piacokhoz hajtott nyájak mellett helyet i<? találtak. Ä mezővárosokban esetleg nagyobbszámú bérmunkásréteg is helyet foglalhatott — e városok gazdasági szerkezetének megfelelően elsősorban a mezőgazdasági munkában — azonban éppen a középkor végén az alföldi mezővárosok gazdasági fejlődése, a legelőiken felvirágzó állattenyésztés a faluból kiszoruló szegényeknek elsősorban éppen az állattenyésztéssel tudót» munkát adni. A telckről-földről leszakadó falusi zsellérparasztok általában is jobban magukra találtak a nyájak mellett, mint a városokban, elsősorban közülük kerülhettek ki azok, akik a pusztáknak a felduzzadó új pásztor-hajtó tömeget adták. A „szállás"-okon külön világ folyt a maga külön szokásaivaltörvényeivel. Voltak az Alföldet keresztül-kasul hálózó pásztorvilágban, akik előkelőknek számítottak és voltak, akik e valójában szegényparaszt társadalomnak is szegénylegényei voltak. Nyilvánvalóan elsősorban a hajtók. A nyájak piacra és külföldre hajtásával foglalkozó hajtók munkája és keresete ugyanis alkalomszerű lehetett. A marhák piacra hajtása tavasztól őszig tartott. Az ország déli részéből Bécsig három hónap kellett a nyáj kihajlásához. Jóval több idő kellett az ausztriai, velencei vagy éppen nürnbergi, ' augsburgi vásárokra való hajtáshoz. Mire a hajtók — tavasztól egyszer vagy kétszer fordulva — hazajöttek, talán már a hó is leesett. Nem volt más tennivaló: behúzódtak a szállásokra és várták az újabb vásárokat. Kóbor és otthontalan szegénylegények voltak és nem igen volt egyebük, mint esetleg I nagyon is egyszerű fegyverük. Könnyen hajbakaptak egymással, de másokkal is. Bécsben utóbb számukra korcsmát a városon kívül jelöltek ki, csak ide járhattak.63 E pásztorhaj dúsáig valójában a társadalom kivetettje volt és az maradt utóbb már katonaként is az egész század folyamán, míg Bocskay István, a hatalmas feudális úr a nemzet és a vallás szabadsága védelmére kezet nem fogott velük. A pauperizálódó parasztságból kiváltódó pásztor-hajdú réteg kialaku lásában tehát a feudálizmus s a felvirágzó marhatenyésztés és marhakivitel közös tényezői működtek. Takáts Sándor nyomán az a felfogás alakult ki, hogy a hajdúk-pásztorok eleinte nem a magyarokból, hanem dé'szlávokbó' kerültek ki. Takáts érthetetlenül úgy vélte, hogy „mivel Magyarország gazdálkodással foglalkozott, a pásztorkodásra és marhahajtásra nem akadt elegendő magyar". Viszont a 15. században a Balkánról felesen jöttek az Alföldre különféle délszláv pásztorok, akik csekély igényűek és jeles pásztorok voltak, ezért a magyar göbölyös gazdák és tőzsérek szívesen fogadták fel őket. összekeveredtek azután a magvar pásztorokkal és hajtókkal s hihetetlenül gyorsan megmagyarasodtak.64 Győrffy István is arra a megállapításra jutott, hogy a hajdúk kezdetben „csakugyan földönfutóvá vált délszláv eredetű foglalkozásnélküli vagy hajcsár, pásztorféle elemekből rekrutálódtak", de ezek az örökös csatározásokban — amikor már katonákká lettek — lassanként felmorzsolódtak, családtalanul kihaltak s a hajdúság ezután már a földönfutó magyarokból kerülve ki, magyarrá lett.65 A kérdés közelebbi vizsgálatába nem óhajtunk bocsátkozni, de azt meg lehet állapítanunk, hogy я hajdú-pásztor foglalkozás nem etnikai, hanem társadalmi meghatározottság kérdése volt. A 15. száziad óta a török elől menekülve valóban naigy számban telepedtek át az Alföldre és a Dunántúlra rácok, horvátok, vlachok. Voltak közöttük pásztorok, de voltak falvakba jobbágyként betelepedő parasztok is. M Takáts Sándor i. m. (A m. gyal.) 9. 1. M U. ott 6-7. 1. 65 Györffy István: A hajdúk eredete (Hajdúnánás, 1938) 8—9. I. 13 íházadok
