Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
A HAJDÚK 1514-BEN 189 пак — ismerve a személynevek rugalmas létrejöttét, különösen is a parasztság körében43 — szinte a szó születésével együtt várhatjuk személynévként való jelentkezését. A marhapásztorral azonosuló „hajdú" nevezet keletkezéséből, a marhahajtók rétegének kialakulásából, a hajdúk 1514. évi s későbbi szerepléséből s abból a körülményből, hogy egyes források e pásztornépnek az országban való sokaságáról beszélnek, egyéb adatok nélkül is arra a következtetésre lehetne jutni, hogy az országban ekkor nagyarányú marhatenyésztés virágzott. Azonban közvetlen adatok is tanúskodhatnak arról, hogy a marhatenyésztés és a külföldre irányuló marhakivitel a középkorvégi Magyarországon valóban nagyarányú volt. Jóllehet gazdaságtörténeti kutatásaink mai állásában mezőgazdaságunk s külön is állattenyésztésünk fejlődéséről nehéz pontos képet alkotnunk, megállapíthatónak látszik, hogy a nagyarányú marhatenyésztés és marhakivitel újabb fejlemény volt. Tudjuk, hogy a magyarság már a honfoglalás előtt marhatenyésztő volt, elhozta nyájait az új hazába is s a marhatenyésztés gazdasági életében itt kezdettől fogva nagy szerepet játszott. Az állattenyésztés súlya mégis inkább a lótenyésztésen volt. A nemesi földbirtokosok osztozkodásairól, birtokcseréiről, habalmaskodásairól, végrendelkezéseiről és birtokszerzéseiről szóló oklevelekben a középkor folyamán igen sűrűn esik szó egész ménesekről vagy ménesbeli lovakról. Ezek sokszor a birtoknak szinte már tartozékaiként cseréltek a birtokkal együtt gazdát.44 Werbőczi szükségesnek tartotta, hogy a nemesi öröklés kapcsán külön cím alatt szóljon a ménesbeid lovakról, egyenesen „haereditas"-nak nyilvánította a ménesbeli lovakat, ha azok örököltek és számuk valaki kezében az 50-et meghaladja.4 5 A ménesek sokasága feltűnt a külföldi utazónak is, Bertrandon ' de la Brocquiere 1433-ban Szegeden temérdek szilaj lovat látott a vásárban s megjegyezte, hogy ha valaki 3—4000 lovat óhajtana, itt annyit is találna; a Duna—Tisza közén felfelé haladtában is egymás után hagyta el a sok ménest vad állatokhoz hasonló lovakkal — marhanyájakról nem szólt a leírásban — s Pestre érve, ismét érdemesnek tartotta feljegyezni, hogy itt rengeteg lókereskedő lakik s 2000 lovat is könnyű volna itt venni.48 Ezzel szemben az adatok arra mutatnak, hogy félszázad múlva az állattenyésztésnek t lényegesen más a képe, éppen a Duna—Tiszia közén, de általában az oaész országban, főleg azonban a Nagy-Alföldön. A 15. század második felében > a lótenyésztés mellett előnyomult a marhatenyésztés s ezzel párhuzamosan hatalmas arányokban bontakozott ki a marhakivitel. A marhakivitel lett ezután másfél-két századra a magyarországi kiviteli kereskedelem legfőbb tényezője. A magyarországi marhatenyésztés és marhakivitel nagyarányú felvirágzása nem következhetett volna be, ha nem jelentkezett volna előzőleg energikus felvevő piac külföldön. A piac jelentkezése pedig' a nyugati városiasodással és iparosodással függött össze. A magyar marha kivitelének az útja délnyugat és nyugat felé irányult. Délnyugati irányban Velence, nyugat felé pedig a felduzzadó német városok vásárolták a magyar marhát. A német városok között elsősorban a közeli Bécsben talált piacra. De más német, 45 Szabó István: Ugocsa megye (Budapest, 1937) 13 1. 44 1359. jul. 1: cum earum utilitatibus quibuslibet et pertinentiis necnon equis suis equatialibus... Sztáray-oklevéltár I. 308. 1.; 1410. jul. 25: cum una curia nobili et equis equacialibus... Károly János: Fejér m. tört. IV. 493—495. 1.; 1424. máj. 25: simul cum universis villis et possessionibus item Adon cum- equaciis ibidem habitis... Gyárfás István: A jászkunok tört. III. 580. 1.; 1456. márc. 2: ad protegendas portiones suas possessionarias simulcum molendino et equis equatialibus ... Teleki-oklevéltár II. 25. 1. « Trip. I. p. 101. t. 48 Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten (Budapest, 1891) 92—94. 1.
