Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
A HAJDÚK 1514-BEN 187 viselni,3 3 ezért a bajtókat „botos legény"-eknek is nevezték. Balta és csákány volt ínég a fegyverük. Néhány évtized múlva, a 16. század derekán a hajdúknak, akik azonban ekkor már inkább katonák voltak, a puska és a szablya volt a szokásos fegyverük. Jóllehet az 1514. évi 60. t. cikk kifejezetten csak a parasztok puskaviselési tilalmát írta elő, feltehetőnek tartjuk, hogy a puska az 1510-es években már a hajdúk között is járta. I. Ferdinánd 1552-ben puska-, szablya- és kopjaviseléstől tiltotta el a hajdúkat,3 4 már pedig at hajdúk egyik napról a másikra minden bizonnyal nem lettek puskásokká. A fegyveres pásztornép sorsában döntő fordulat következett be, amikor az ország 1526 után a két király, majd pedig 1541 óta a török és a Habsburghatalom között állandó harctérré lett. Ezt a marhatenyésztésnek és a marbakivitelnek előbb-utóbb meg kellett szenvednie, viszont így a pásztornép, a marhahajtók léte is megingott. Ugyanakkor a fegyverhez és mozgó életmódhoz szokott pásztorhajdúnép számára az állandó harctérré lett országban szinte magától kínálkozott a zsákmányszerzésre alkalmat, sőt hova tovább zsoldot nyújtó hadi foglalkozás. Erre még a nyájak mellől is érdemes volt elmenni. Tárcáinál már 1527-ben — miként Szerémi feljegyezte r—» gyalog marhapásztorok (pedites bubulci), illetőleg hajdúk (haydukones) harcoltak Cibak Imre alatt Ferdinánd németjei ellen. Azt is olvassuk Szerémi krónikájában, hogy ezekben a hetekben Tokajban egy „bubulcus" azzal kereste fel Szapolyait, hogy összeesküvés készül ellene. A pásztor a király kérdésére kijelentette, hogy ők kétszázan vannak, mire a király felhívta, hogy szokásos kész fegyvereikkel jöjjenek hozzá. A gyalog hajdúk (pedites hayducii) ott is voltak 1528 februárjában Sátoraljaújhely ostromában, majd a szinnai csatában, háromszoros „Jézus Mária" kiáltással rohanták meg az ellenséget. Tudjuk, hogy Szapolyai a Szinnánál elszenvedett katonai vereség után lengyel földre ment át. Amikor 1528-ban visszajött Homonnára, Szerémi feljegyzése szerint sok hajdú ment hozzá, a „legjobb gyalogférfiak".8 5 Ugyanabban az évben hajdúk szolgáltak már a Ferdinánd-párti György brandenburgi őrgróf gyulai várában is.3 6 Tehát alig 13—14 évvel a nagy parasztfelkelés után, melyben a pásztorkodó, marhahajtó, de már fegyverhez szokott hajdúknak a jelek szerint komoly katonai szerepük volt, ezek a pásztor-hajdúk már fegyvereikkel katonaként szolgáltak. Szolgáltak egyformán mezei és várbeli katonaként, egyformán Szapolyainak és Ferdinándnak. Szolgáltak majd másnak is az országban, aki megfizette olcsó fegyverüket, csupán a törökök oldalán nem harcoltak hajdúk. A Dósa György hadjárata után alig egv évtizeddel katonai szolgálatokban előlépő hajdúság sorsának további alakulását itt nem kell követnünk. A hajdúknak világosan katonaelemmé való fejlődése néhány évtized alatt végbement. Ezek alatt az évtizedek alatt a hajdúk valamiilyen átmeneti állapotot képviseltek a pásztorság és a katonaság között. Szerémi az 1514. évi harcok után az 1527. évi csaták során először szólva róluk, szükségesnek is tartotta megjegyezni, hogy nem voltak „gyakorlott katonák".3 7 De a parasztszármazású Szerémi nem tagadta meg rokonszenvét tőlük. Már az 1527. évi tarcali csata kapcsán megjegyezte, hogy egyedül Cibak Imre gvalog pásztorai harcoltak a németek ellen. Feljegyezte Bakics Tamás mondását róluk, hogy sohasem látott a magyar hajdúnál vitézebb és ravaszabb gyalogos katonát, pedig sokat harcolt a törökkel. Amikor pedig arról számolt be, M Magvar Nyelvőr 1910. 239. 1. 04 Takâts Sándor i. m. (A m. gyal.) 40. 1. »Szerémi György i. m. 176. 183—184, 210—211, 213-218. és 235. 1. »• Keress Endre i. m. 122, 124, 136. L " „ibi vencrat Cibak cum numero haydukonibus, non cum militonlbue exerciis". Szerémi György L m. 176. 1.
