Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
A HAJDÚK 1514-BEN 187 187 Riccardus Bartholinus 1515-ben kiadott történelmi munkájában és a magyarországi Nagyszombati Márton az események után 7—8 évvel az ország főuraihoz intézett versében általában a „parasztok" háborújáról és a „parasztnép" mozgalmáról írtak, közelebbi megjelölést szintén nem nyújtva. Hasonlóképpen csupán parasztokat vagy földműveseket (rustici, agrestes) emleget" nek szélesebb krónikái művekben az egykorú Cuspindanus, Ranzanus és Tubero, mindhárman külföldiek, a század második felében az itáliai Paulus Jovius, a Magyarországra hívott humanista Brutus, akik a magyar parasztmozgahnat munkájukba beleszőtték. A század végén a magyar Istvánffy Miklós, aki ekkor még Dósa kivégzésének olyan résztvevőjére hivatkozhatott, akit fiatal korában személyesen ismert, szintén a klasszikus „agrestes" név alá foglalta a felkelőket. Vannak azonban olyan egykorú vagy közeiegykorú tudósítások és krónikák is, melyek íróinak az 1514. év eseményeivel kapcsolatban a hajdúkról külön mondanivalóik voltak. Az egyik krónikái munka szerzője Szexémi György, II. Lajos udvari káplánja, aki körülbelül kortársként megírta az ország történetét az 1480-as évektől 1543-ig. Szerémi a nagy parasztforradalom idejében kb. 24 éves lehetett, valószínűleg а váradi püspök udvarában élt. Munkáját az 1540-es évek derekán írta. Szerémi könyvében elsőízben akkor van szó a parasztok felkelésében „pásztorok"-ról, amikor az író Csáky Miklós csanádi püspöknek a keresztesek által történt kivégzését írta le. Miután Szerémi leírta az állítólagos szóváltást Dósa György és Csáky Miklós között, a következőképpen folytatja elbeszélését: Dósa parancsot adott a disznó pásztor oknak (subulcis),18 ezeket a szavakat mondva magyarul: „korpázd az bestyét". Majd akkor olvasunk megint pásztorokról, amikor Dósa Györgynek tüzes trónra ültetését írja le. Ekkor а „marhapásztorok és hajdúk közül, akiket fogva tartottak"19 vagy tizet az élő Dósa György testének harapdálására kényszerítettek. Dósát — a leírás 6zerint — egy óráig harapdálták, de Dósa mindezt békésen elviselte, mondva, „én ezt a szent keresztért mindig a pogányoktól szomjaztam és ime most testvéreimtől (a fratribus meis) szenvedem el". Más helyeken Szerémi keresztesként nevezi a felkelőket. A borzalmas jelenetet, a tüzes vasszékben szenvedő és haldokló Dósának a hajdúk által való falatását a király egyik levelében is leírva találtuk. Szerémi ezeket a hajdúkat Dósával egyenesen Dósa testvéreinek mondatja.2 0 \A tüzes trónra ültetett élő Dósának az emberei — a hajdúk — által való fíilatasa az a jelenet éppen, amelyet szintén a hajdúkkal kapcsolatban más közeikorú krónikásaink is leginkább feljegyezni méltónak tartottak^ Egy ismeretlen ferencrendi krónikás 1535-ben csupán néhány mondatban emlékezett meg a parasztfelkelésről, de azt feljegyezte, hogy „a vezért, Székely Györgyöt a barompásztorok (pecorarii) azaz hajdúk fogainak adták át".21 Az első magyarnyelvű nyomtatott világtörténelem szerzője, Benczédi Székely István (szül. 1500 körül, megh. 1564.), aki valószínűleg gyermekkorában érte meg a nagy parasztmozgalmat, ugyancsak tud a hajdúk borzalmas feladatáról: Szapoíyai János Dósa Györgyöt „a hajdúkkal nyersen megeteté". 18 Szerémi később állandóan ,,bubulcus"-t említ. Nyilvánvalóan tévedésből szerepel itt a „subulcus" (disznópásztor) a „bubulcus" (marha-, barompásztor) helyett. Szerémi gyarló szövegezésében köztudomásúlag sűrűn fordulnak elő hibák. 1B Szerémi megkülönböztetni látszik a marhapásztorokat a hajdúktól (bubulci et hayduk). Ismét a gyarló szövegre kell utalnunk. Minden bizonnyal azonosítani kívánta őket. A következő évtizedek történetének leírásában — mint látni fogjuk — valóban felváltva hol bubulcusokat, hol hajdúkat említ egyazon értelemben. 20 Szerémi György II. Lajos és János királyok házikáplánja emlékirata Magyarország romlásáról. Kiad. Wenzel Gusztáv (Pest, 1857.) Mon. Hung. Hist. II. о. 1. к. 63, 67. 1. " Tört. Tár 1891. 340. L
