Századok – 1950
Tanulmányok - Kardos Tibor: A huszita mozgalmak és Hunyadi Mátyás szerepe a magyar nemzeti egyház kialakításában. 121
HUNYADI MÁTYÁS NEMZETI EGYHÁZA i 23 gezni. Az oklevél szerint a bíbornokok „tekintetbevéve, hogy Magyarország a hitetlenek szomszédságában mintegy a kereszténység bástyája és pajzsa", megígérik Zsigmondnak a következőket: gondoskodni fognak arról, hogy a most választandó pápa és utódai mindörökre Magyarország egyházait és monostorait olyan alkalmas személyeknek juttassák, akikért a király és utódai supplikálnak. ígérik, hogy az apostoli szentszék nem avatkozik bele semmiféle egyházi javadalom adományozásába Magyarországon és melléktartományaiban. ígérik, hogy Rómába csak fellebbezés útján fognak pereket vinni.1 0 így már érthető, hogy V. Márton pápa miért teljesítette ellentmon. dás nélkül Zsigmond kívánságait évtizedeken keresztül, miért törődött bêle IV. Jenő pápa hosszabb huzavona után az adott helyzetbe. És érthető mindenek fölött, hogy miért hivatkozott Mátyás király az ősi magyar jogszokásra! Hiszen a konstanzi zsinat hivatalos okmányában ugyanaz állott. Valóban a magyar királyok egyházi tárgyú intézkedéseinek futólagos szemlélete is meggyőz arról, hogy a királyi kegyúri jog érvényesítésére irányuló törekvések visszanyúlnak a magyar államiság első évszázadaiba. A XI—XII. századi első kísérletek után a XIII, század folyamán — az európai fejlődéssel összhangban — bontakoztak ki nálunk is a laikus egyházi törekvések. Ehhez azonban meg kell jegyezni, hogy jelentős hibaforrás volt az a körülmény, hogy polgári történetírásunk túlzott jelentőséget tulajdonított a szilveszteri korona küldése által létrejött „pápai hűbérnek". István király ugyanis a korai középkor olyan pillanatában kérte a koronát Rómából, amikor III. Ottó császár végleges Rómába költözése által a két középkori intézmény: a császárság és pápaság között pillanatnyi egyensúlyi helyzet jött létre. II. Sylvester a koronát III. Ottóval teljes egyetértésben küldte: tehát a magyar uralkodó nem volt elkötelezve külön-külön sem a császárnak, sem a pápának, hanem az európai közösségnek, amit ők ketten együtt akartak kifejezni. Éppen ezért a magyar királyok soha nem tekintették reálisnak & „hűbéri viszonyt". Nem látták semmi akadályát annak, hogy István király halála után az országszervezőhöz hasonlóan püspököket igyekezzenek kinevezni, áthelyezni, letenni, hogy szükség esecén egyházi vagyont hadi célokra vegyenek igénvbe, az érseki pallium adományozását maguknak követeljék.11 Ha körülbelül a 12. századtól kezdve, pontosabban Kálmán király korától kezdve a pápák ezeket a szokásokat nem engedik érvényesülni, akkor ez a tény a pápaság erősödő hatalmi helyzetének következménye, mely itthon ,0 U. o. 65. 1. 11 Az investitura-jogról, melyet István király óta igyekeztek gyakorolni a magyar uralkodók, Kálmán királyt (1106) kényszerítik „véglegesen" lemondani (investituram a maioribus nostris habitam). De a káptalani választásokba való „beleegyezés" és a pápáknak szóló „ajánlás'' formájában az uralkodói érdekeket sok esetben érvényesíteni tudták a kinevezéseknél. — Az érseki palliumról, illetve a pápának teendő hűségesküről, a püspököknek a király tetszése szerint való áthelyezéséről (quid super episcoporum translationibus loquar, quae apud vos non auctoritate apostolica, sed nutu regis presumuntur v. ö. II. Paschalis pápa levelét (1101.) a bácsi érsekhez ld. Ign. Batthyány: Leges ecclesiasticae. II. Claudiopoli, 1827. 209—11. — Az eljárást azonban Kálmán utódai tovább folytatták. II. Géza királyról határozottan tudjuk, hogy a pallium joga fejében mondott le a püspökök áthelyezéséről és letételéről (Ld. Marczali: Enchiridion, 122. I.) — Azonban Paschalis pápa levele után két emberöltővel II. István a veszprémi zsinaton (1169.) újból megfogadja, hogy püspököket nem tesz le és nem helyez át, mint elődei (Leges Eccles. II. 258. L). Prépostok és apátok letételéről is lemond, ami pedig „régi szokásjog" (consuetudo nostra antica) volt. Ugyanő megígéri, hogy az üresedésben lévő püspökségek jövedelmét nem adja bérbe világiaknak és általában nem fordítja államcélokra „kivéve, ha netalán az ország ellenségei nagy sereggel betörnének az országba, vagy valami más sürgető kényszer megkívánná''. De ilyen esetekben is ki fogja kérni a püspökök tanácsát. (U. o. 259. 1.)