Századok – 1949

Manhattan; A.: A Vatikán a haladás ellen (Ism.: Márkus István) 357

362 SZEMLB fasiszta!) bábállamainak, a Pétain-féle ájtatos fasizmusnak, a Tiso-féle papi fasizmusnak és a többi, a német fasizmus ötödik hadoszlopát jelentő katolikus fasiszta mozgalomnak (Degrelle-féle „rexizmus" Belgiumban, Pavelics-fasizmus Horvátországban, a „hívő" Imrédy és a „katolikus szempontból teljesen megbízható" Szálasi mozgalmán nak) létrehozásában és támogatásában. Mindenekelőtt igen figyelemreméltó az a szerep, amelyet a Vatikán a Hitler-fasiszták uralomrajuttatásában játszott. A Vatikánnak Németországban igen jelentős politikai erő állt rendelkezésére: az ú. n. Centrum-párt, amely — vezetőin keresztül — a legközvetlenebbül az akkori berlini nuncius (Pacelli, a jelenlegi XII. Pius pápa) és így a Vatikán irányítása alatt állott. A Centrum-párt az 1920-as évek elejétől tevékenyen résztvett abban a nagyarányú politikai összeesküvésben, amely az akkori német köztársaság megdöntésére és a Hitler-fasizmus uralomrajuttatásáira irányult. A német nagytőke, a hadsereg és a Vatikán összeesküvésének (amelyben persze a jobboldali szociáldemokraták is kivették a maguk részét) első eredménye az lett, hogy 1930 márciuséban a Centrum-párti Brüning, Pacelli és a pápa embere lett Németország kancellárja, aki megtette az első lépéseket a fasiszta diktatúra nyilt bevezetése irányában. Brüning hozta létre a hírhedt Hitler—Hindenburg-találkozót. majd maga is megegyezést kötött Hitlerrel, amelyben „a Vatikán embere felajánlotta, hogy egy esztendőn belül lemond és utat enged egy náci kézben levő kormánynak, ha Hitler támogatja Hindenburg újraválasztását és egy vatikáni konkordátum megkötésének tervét". A Vatikánt természetesen állandóan tájékoztatták a tárgyalásokról. „A Vatikánnak egyetlen kérése volt: Brüning biztosítsa, hogy Hitler uralomra jutása után a nácik nem fordulnak szembe az egyetlen igaz vallással." (162. o.) A Centrum-párt szerepe azonban ezzel még nem ért véget, — közre kellett még működnie Hitler fasiszta diktatúrájának megszilárdításában is. Hitler, miután kancellár lett, és megsemmisítette egyetlen következetes ellenségének, a Kommunista Pártnak С millió szavazattal megszerzett parlamenti mandátumait, a parlamenttől rendkívüli „meghatalmazási okiratot" követelt, amely diktátori teljhatalommal ruházta fel. A Centrum-párt — a Vatikánnal való előzetes megbeszélés után — megszavazta ezt. Két hónappal később — a jobboldali szociáldemokratákkal együtt — a Vatikán németországi pártja ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy „egységesen áll a kormány mögött". (170. o.) E közben megkezdődtek a tárgyalások Hitler és a Vatikán között a konkordátum megkötéséről. A közvetítő természetesen a Centrum-párt volt. 1933 márciusában Hitler „választásokat" tartott. A Vatikán utasította a Fuldában összegyűlt német püspököket: támogassák Hitlert. Brüning felszólította a német katolikusokat: szavazzanak Hitlerre. A „választások" után megkezdődött a vadállati terror a kommunisták, baloldali szociáldemokraták, utóbb a haladó polgári elemek és a haladó katolikusok ellen is. Ugyanakkor megindult a zsidók tömeges mészárlása. A Vatikán egyetlen szóval sem tiltakozott. Sőt. A Hitler-terror kibontakozásának heteiben nyugodtan folytatta tovább tárgyalásait a konkordátumról — s az júniusra létre is jött. A Centrum-párt ezzel befejezte feladatát — a pápa tehát haladéktalanul parancsot adott feloszlatására — eltakarítva ezzel az utolsó esetleges akadályt is a hitleri diktatúra teljes kibontakozásának útjából. A Centrum-párt — a pápa parancsára — június 5-én nyilatkozatot adott közzé, hogy „haladéktalanul feloszlottnak nyilvánítja magát". (173. o.) A katolikus dolgozóknak az a része, amelyet a Centrum-párt eddig orránál fogva vezetett, s amely azt hitte, hogy a Centrum védelmet nyújt számára Hitler fasisztái ellen — most csalódott és tiltakozott. A Vatikán azonban kijelentette: „Hitler kancellár kormányának a katolikus párt megszüntetésére irányuló elhatározása teljes összhangban van a Vatikánnak azzal az álláspontjával, hogy nem érdeklődik politikai pártok iránt és tevékenységét a pártokon kívül álló Actio Catholica szervezetére korlátozza." (174. o.) A Vatikán elérte főcélját Németországban — ez a cél természetesen összeesett a finánctöke legreakciósabb köreinek céljaival. Sikerült közös erővel uralomra segíteniük azt a fasiszta söpredéket, amely vállalta, hogy — amennyire rajta múlik — eltünteti Németországban a polgári demokrácia maradványait, véres terrorral irtja ki és szorítja föld alá a haladó erőket, s amelytől a Vatikán és szövetségesei azt remélhették, hogy elöbb vagy utóbb támadó háborút indít a szocializmus hatalmas bástyája, a Szovjetunió ellen. Nem csoda tehát, ha a Vatikán Hitler politikáját a következő évek során minden lényeges kérdésben tűzön-vízen át támogatta. Támogatta a Saar.vidék visszacsatolásában (a pápa utasította a Saar-vidék katolikus papjait, hogy híveiket Hitlerre szavaztassák), támogatta a Rajna-vidék megszállásában (a papság itt is azonnal Hitler mellé állt), támogatta az 1936-os ú. n. „népszavazás" • idején is — amikor pedig már