Századok – 1949
Lederer Emma: Az egyház szerepe az árpádkori Magyarországon 79
az egyház szerepe az árpádkori magyarországon 91 vagyonukat uasoraitőkévé változtaltva, a pénzverés, illetve a pénzronitás hasznát veszik bérbe a királytól. Mellettük már a 13. század első évtizedeiben feltűnnek a hasonlóképpen meggazdagodott z.sidó kereskedő tőkések is. Ezeknek a kereskedőknek, ill. uzsorásoknak sikerül a sóik e res к e de 1 em b e is befurakodniuk és így komoly konkurremciát jelenteinek az azt eddig kisajátító egyháziak számára. De a 13. század elején a világi nagybirtokosság is kezdi birtokainak termelékenységét fokozni s egyre nagyobb birtoktestre szert tenni, ezen a téren is versenyezve az egyháziakkal. A világi nagybirtokosság erejének gyarapodására főként az Imre és Endre közti trónviszály idején, majd Endre uralkodásának első idejében került sor. Az uralkodók a növekvő feudális anarchia nyomására, de elsődlegesen a termelőerők fejlődésének kényszere alatt, egyre nagyobb mérvben adományozzák el a királyi birtokokat, aprózzák szét a ..királyi megyében" lévő hatalmas birtoktesteiket. Ezekre a világi nagybirtokokra azutáni tulajdonosaik igyekeznek minél több munkaerőt szerez/ni és a birtokok termelékenységét az egyházi nagybirtokokhoz hasonlóvá tenni. A pénzgazdálkodás lassú kibontakozása alzután szükségszerűvé teszi, hogy a — természetesen fejlettebb — birtokokon a szolgáltatásoknak legalább egy részét pénzben hajtsák be- Ezek a fejlettebb birtokok persze az egyháziak voltak. De ugyanekkor az Egyház arra is törekszik, hogy az egész országban, legnagyobb jövedelmét, a tizedet pénzben szedhesse be. E mellett pedig az uralkodó osztály iij elemei, az izmaelita és zsidó uzsoratőkéseik a pénzrontásnak amúgyis a szegényebb néposztályra háruló terhét még fokozzák, hogy saját hasznukat egyre inkább növeljék. Nem szabad elfelejtenünk azonban azit sem, hogy a só-, a hal- és a borkereskedelemből eredő haszon — a kezdődő pénzgazdálkodással — leginkább a parasztságtól folyt be, mert ezeket a legfontosabb közszükségleti cikkeket meg kellett, hogy vásárolja. Mindehhez járul még, hogy ab uralkodóosztály legalsó elemei, a királyi megyék szabad kis- és középbirtokosai, a névleg a király közvetlen fennhatósága alatt álló, katonáskodó szabad elemek, a „királyi serviensek" és várjobbágyok, az egyházi és világi nagybirtok egyre fokozódó versengésében, a királyi megye szétbomlásában szabadságuk fenyegetését látják. A királyi birtokok szolgáltató népei, a várnépek pedig, a világi birtokosság hatalmi terjeszkedésével, birtokainak termelékenyebbé tételével eddigi jogaiknak megnyirbálásától, szolgáltatásaiknak növelésétől tartanak. A 13. század első évtizedeiben tehát Magyarországon lázas izgalom tapasztalható úgy az elnyomott .néposztályban, mint az uralkodóosztály alsóbb rétegeiben. Ennek nyomait mutaják a korszak legértékesebb forrásának, az ú. n. váradi registrumnak adatai. Amikor pediig 1222-ben ez a lázongás nyilt tömegmegmozdulás formájában ölt alakot, nagyon nehéz a lázadásban résztvevő tömeg osztályelemeit kibontani. Bizonyos, hogy — bár a lázadás vezetője a katonailag legerősebb réteg, az uralkodóosztályhoz tartozó serviensség volt, ebben a parasztságnak is jelentős szerep jutott. Bizonyos azutáni még az, hogy az Aranybulla, mely természetesen kihasználta az uralkodóosztály felső rétegeinek egymással való viszályát is, lényegében, az uralkodóosztály egész felső rétege, ai világi és egyházi nagybirtokosság, az izmaeliták és zsidók, de a király ellen is irányult. (Az izmaelitákat és zsidókat ebben a korban nem igen tekinthetjük polgári elemeknek. Vagyonukat feudális földbirtokokba fektetik ée legrégibb városi polgárságunk soraiban sehol nem találkozunk velük. Amikor funkciójuk a 14. század elején megszűnt, többé semmi nyomukkal nem találkozunk. Teljesen felszívódtak az uralkodóosztályba.)