Századok – 1949

Manhattan; A.: A Vatikán a haladás ellen (Ism.: Márkus István) 357

366 SZEMLB is látja világosan) azt a szerepet, amelyet a nemzetközi finánctöke és az egyes orszá. gok finánctőkés csoportjai a fasizmus és a háború érdekében betöltöttek. Természetesen a könyv célja nein az imperializmus általános vonásainak, vagy akár a fasizmus osztálygyökereinek elemzése —, de ezeknek a kérdéseknek teljes elhanyagolása a könyvet bizonyos mértékig egyoldalúvá teszi és számos kisebb-nagyobb szemléleti és politikai hibához vezet. Manhattan szemléletének gyengeségei a legélesebben ott ugranak ki, ahol a Vatikán politikájának alapjait kísérli meg elemezni. (Így a „Katolikus egyház a modern világban" című fejezetben és részben a ,,Végkövetkeztetések" című befejező részben.) Itt Manhattan egészen egyszerűen az idealizmus csapdájába esik, mert azt állítja, hogy a Vatikán egész politikája elveinek következménye. A Vatikánt — fejtegeti Manhattan — a maga vallásos küldetésébe vetett hit vezeti és minthogy vallásos elveinek gyakorlati keresztülvitele során beleütközik a társadalmi, politikai kérdésekben, ez mintegy a politika területére „sodorja". Világos, hogy Manhattan itt azért tapogatódzik gyökeresen helytelen irányban, mert nem materialista módon, a vatikáni politika anyagi-társadalmi alapjaiból, osztálymeghalározottságából indul el. Ha így indult volna el. látnia kellett volna, hogy nemcsak a Vatikán jelenlegi, vagy 20. századi politikája, hanem az előző évszázadok egész egyházi működése — beleértve természetesen magának a vallásnak terjesztését, fenntartását, a hívek „lelki üdvösségének gondozását", stb. is — a feudális osztálytársadalom viszonyaiban, jelenleg pedig a haldoklását élő kapitalizmus gazdasági viszonyaiban, osztályviszonyaiban találja meg alapját. A Vatikánnak, illetve a katolikus egyházat vezető feudális és kapitalista klikknek vannak saját, a kapitalisták más csoportjával itt vagy ott szembenálló gazdasági és hatalmi érdekei is —, de a döntő kérdésben, a kizsákmányolás fenntartásának kérdésében, a szocializmus elleni haíc kérdésében ezek az érdekek fedik egymást. A Vatikán politikáját tehát éppen úgy nem lehet „elveiből" megérteni, mint a fasizmust ideológiájából — ellenkezőleg: elveit és magát a vallást is csak úgy érthetjük meg, ha a gazdasági alapokból indulunk el, s a vallásos ideológiát, mint a kizsákmányoló osztályok még máig is hatékony (és éppen ezért kedvelt) fegyverét vesszük vizsgálat alá, Ez a helytelen szemlélet mutatkozik meg a könyv szerkezeti felépítésében is. Manhattan előbb a Vatikán vallási elveiről és azoknak a politikával való érintkezéséről beszél, majd — a politikai kérdésekkel foglalkozó rész magyarázó bevezetéseként még külön is megtárgyalja azokat az „alapelveket", amelyek — szerinte — a Vatikánt két világháború közötti politikájában vezették és a fasizmussal való szövetséghez eljuttatták. Itt ismét világos, hogy ezek az elvek és elvi nyilatkozatok egyrészt csak tükröződései, másrészt fegyverei a Vatikán gazdasági helyzetének és ebből folyó politikájának, de semmiképpen nem alapjai. Ugyanebből a gyökérből fakadnak Manhattannak azok a szórványos megjegyzései is, amelyek a katolikus egyház és a fasizmus bizonyos ,,elveinek" „rokonságát" is megemlíti a két szövetségest összefűző tényező között (így azt, hogy mindkettő „tekintélyi alapon" van felépítve, stb.). Kétségkívül ennek a szemléleti gyengeségnek (a történelmi materializmus nem ismerésének, vagy meg nem értésének) nagy része van abban, hogy Manhattan nem ismerte fel azonnal a Vatikán háború utáni politikájának alapjait és jelentőségét. (Mert nem látla azt, hogy a Vatikánt osztálypolilikája a második világháborúval előállolt helyzetben szükségszerűen viszi az amerikai imperializmussal való szövetséghez.) Döntő hiányossága a könyvnek is, hogy csaknem mindenütt hiányzik a fasizmus ellen küzdő erők, így elsősorban a Szovjetúnió, a Kommunista Pártok és a köréjük cso. portosuló demokratikus erők harcainak megfelelő értékelése. A szerzőtől — aki nem kommunista — nem kívánhatjuk természetesen ennek a harcnak kimerítően teljes és pontos értékelését. De saját feladatának jó megoldása szempontjából is szükséges lett volna legalább fő vonalakban felmérni az egyetlen következelesen fasizmus-ellenes tábor erejét és harcos tevékenységét a tárgyalt korszakban. Végül — szoros kapcsolatban a már felsorolt elvi hibákkal — Manhattan könyve erőteljes antifasizmusa és leleplező, tehát politikus tendenciája mellett is — magán viseli bizonyos mértékig az objektivista „tudományosság" negatív bélyegét. Ahogy Dubovickij — a könyvnek az előszóban iézett szovjet kritikusa írja: ,.Manhattan nem beszél arról, milyen fontos, mennyire szükséges a katolikus hierarchia áldatlan tevékenysége elleni aktív, tevékeny küzdelem —, bár egyébként rámutat, hogy a Szentszék reakciós mesterkedései milyen veszélyt jelentenek a világbékére és a demokráciára."