Századok – 1949
Andics Erzsébet: Az 1919-bes magyar proletárforradalom előtörténetéhez 24
I 32 ANDIOS ERZSÉBET az indítvány felett szavazás nélkül napirendre tértek.'1 Az ezidőbeli szakszervezeti és pártsajtó állandóan panaszolja, hogy a munkásszervezetek „mostoh agy er meikek" ; hogy a kormány nem méltányolja „a szakszervezetek áldásos működését". „...A kormány ellenszenvvel viseltetik a szakszervezetekkel szemben. És még a háború som változtatta meg a kormány álláspontját." A szakszervezetek még ma sincsenek elismerve.3 3 Magyarországon még nincsen egyesülési és gyülekezési törvény, és ennek következménye, hogy a hatóságok tetszésük szerint kezelik az egyesülési és gyülekezési jogot •.. Nem kívánunk egyebet, minthogy a munkásoknak, akik ma a legnagyobb áldozatokat hozzák, legalább annyi egyesülési joguk legyen, mint a munkáltatóknak."3 4 A kormányköröket ez a rimánkodás természetesen nem hatotta meg. Csakis harccal, a munkástömegek mozgósításával lehetett volna engedményekre bírni őket. De ettől az opportunista munkásvezérek mindennél jobban rettegtek. A magyar kormányköröknek volt alkalmuk meggyőződni erről, és arról is, hogy a szociáldemokrata párt- és szakszervezeti vezérkar szolgálatait néhány tucat vezetőnek a hadiszolgálat alól való felmentésével tökéletesen biztosítani lehet. A szociálsovinizmus — mondta Lenin — ,„befejezett opportunizmus". A jobboldali munkásvezetők háború alatti szociálsovinizmusa folytatása s betetőzése volt annak az opportunista politikának, amelyet a háború előtti évtizedekben folytattak. Ebben az időbeni a Szociáldemokrata Párt vezetői, mint ismeretes, fel sem vetették a nemzeti függetlenség kérdését, sőt még az önálló védővám követelésének is nagyszámú és nagy tekintéllyel bíró ellenzéke volt a Szociáldemokrata Pártban, ide tartozott többek között Garami Ernő is. Kun fi Zsigmond szerint a darabont-politika volt „az utóbbi évtizedek magyar és osztrák politikájának egyetlen nagyszabású és messzire néző gondolata."35 Ugyancsak ő szerinte „A nemzeti eszme elveszítette forradalmi tartalmát." ,.A szabad nemzet" — „az uralkodó osztályok ideálja".S 6 a És ezt olyan ország: munkásosztályának hirdették, amelynek egyik legnagyobb szerencséilensége volt, hogy évszázados gyarmati alárendeltségéből még a 20. században sem tudott teljesen kiszabadulni. Ugyanennek az éremnek a; másik oldala volt, hogy őszintébb megnyilatkozásaikban tagadták, hogy Magyarországon elnyomás lenne. Nem felel meg a valóságnak •— olvassuk a Szocializmusban a háború előestéjén —, hogy a nemzetiségeknek a magyarsággal szemben sérelemtöbbletük van.3r , b A nemzetiségek nem szövetségesei a demokráciáért és szocializmusért harcoló magyar munkásosztálynak, hanem ellenkezőleg, ahogy Kunfi Zsigmond ezt „Fajok és osztályok Magyarországon" c. cikkében szélesen kifejtette „a nem magyar népfajok" alkotják bizonyos tekintetben azt a gazdasági tartalékcsapatot". amelynek „segítségével a magyar munkásosztály bérharrcait letörik".3 *«- Amikor pedig Kun fi kifejtette, hogy „ßzerbiänak nincs nagyobb szüksége a tengerhez vezető .folyosóra', mint Magyarországnak a Fiúméba vezető szabad útra ... Egy délszláv országkomplexus kialakulása, ezt a szabad utat előle elzárná."S5 d 81 Szakszervezeti Értesítő, 1914. dec. 32 Szakszervezeti Értesítő, 1915. jan. 33 Szakszervezeti Értesítő, 1915. dec. S4 Szakszervezeti Értesítő, 1916. szept. 35 Szocializmus, 1910—11. 3. sz. ?5 a Szocializmus, 1913—14. 3. sz. *Ъ U. o. Mc Szocializmus, 1913—14. 8. sz. 35 d U. o.
