Századok – 1949
Andics Erzsébet: Az 1919-bes magyar proletárforradalom előtörténetéhez 24
AZ 1919-ES MAGYAR PROLETÁRFORRADALOM ELŐTÖRTÉNETÉHEZ 29 A magyarországi munkásosztálynak éppolyan kevéssé érdeke Magyarország szétdarabolás», mint uralkodó osztályainak. Magyarország szervezett munkásságának nemcsak a háború kényszerítő körülményeihez alkalmazkodva, hanem a helyzetből folyó tárgyi momentumok alapján erre a „hazafias" álláspontra kellett jutnia."1 7 Ez nyilt színvallás volt a magyar uralkodó osztályok háborús célkitűzései mellett, a magyar imperializmus, tíz milliónyi idegen nemzetiség elnyomása, és ugyanakkor Magyarország függő, félgyarmati helyzetének fenntartása mellett. Ez nyílt szembehelyezkedés volt azokkal a demokratikus feladatokkal, amelyeknek a sürgős megoldása égető szükségszerűség volt a magyar népi tömegek, mindenekelőtt a munkásosztály számára. Ilyen állásfoglalásukkal a miagyar szociáldemokrata vezetők nemcsak a szocializmus eszméit támadták meg, de még a polgári-demokratikus fejlődés legelemibb követelményeit is. A magyar szociáldemokrata pártvezetőség megszűnt ezáltal az ország demokratikus fejlődésének motorja lenni, lényegében eszköze lett a korrupt, kapzsi magyar uralkodó osztályok, a népellenes magyar kormányzat, a Tisza Istvánok politikájának. A magyar munkástömegeket a legközelebbi tennivalókra vonatkozólag nem orientálta, hanem dezorientálta. A magyar szociáldemokrata vezetőknek ebből a politikai álláspontjából logikusan következett az imperialista háborúi támogatása a miagyar uralkodói osztályok érdekében mindazokkal az eszközökkel, amelyek a szociáldemokrata pártnak és a szakszervezeteknek rendelkezésére állottak. A. Magyarországi Szociáldemokrata Párt központi lapja, a Népszava, a háború első hónapjaiban olyan szellemben és hangon foglalt állást a középhatalmak háborús erőfeszítései mellett, ami nem maradt el a legreakciósabb és legsovinisztább polgári lapok háborús uszításai mögött- Német és osztrák kollégáikhoz hasonlóan a magyar munkásvezérek is úgy igyekeztek feltüntetni a középhatalmakat, mint akik igazságos háborút folytatnak a demokrácia védelmére, a „kancsuka-uralom ellen", az orosz cárizmus ellen. Ezen a címen dicshimnuszokat zengett a Népszava a középhatalmak hadseregének hősiességéről és erejéről. „Szédülünk, ha az erőkifejtések nagyságára gondolunk, amellyel hadseregünk döngeti és rázza az orosz cárizmue elnyomatásban és bűnben gyökerező fáját. Ámulattal és tisztelettel telik el lelkünk, ha a derékségnek, áldozatkészségnek, bátorságnak arra a tömegére gondolunk, amely testvéreink százezreinek lelkéből ellenállhatatlan erővel csap ki ée amely az erkölcsi nagyságnak, a szolidaritásnak a világtörténelemben egyedülálló példái közé tartozik... Ágyú dörgése, gépfegyverek ropogása, mannlicherek tüzelése, lovastámadások és szuronyrohamok a vér és vas nyelvén próbálják meg ezekben a napokban végrehajtani az egész európai demokrácia régi, évtizedes politikai végrendeletét: az orosz cárizmus megtörését és szétzúzását,"1 8 Ez épp olyan hazug leplezése volt az imperialista háború tulajdonképpeni céljainak, mint amikor az antant-országok szociálsovinisztái a háborút úgy igyekeztek feltüntetni, mint ami „az ő burzsoáziájuk" részéről a német militarizmus és a m Оли rch iában uralkodó nemzetiségi elnyomás ellen folyik a demokráciáért és a népek önrendelkezési jogáért. Lenin az ilyen kísérleteket a különösen megbélyegezendő „burzsoá és soviniszta szofizmák" közé sorolta, amelyeknek egyetlen célja „a tömegeket megtéveszteni". Külön reflektál arra, hogy a központi hatalmak országainak szociálsovinisztái arra való hivatkozás-17 U. o. Kiemelés tőlem. A. E. 18 Népszava, 1914. aug. 31. „Eszme nélkül" c. cikk.
