Századok – 1948
Mérei Gyula: A magyar céhrendszer 1848 előtt 60
66 MÉE.KI GYULA Márton írja, hogy az elsőrendű szükségletekben eddig nem ismert fényűzés kerítette hatalmába a városi polgárságot. A polgárok ezüst evőeszközöket, viaszgyertyákat használnak, az otthon kényelme nő, minden szobát fűtenek, cukrot, kávét fogyasztanak.1 1 Hasonló módon számol be a szepességiek körében elterjedt luxusról Bredetzky Sámuel is, ugyancsak 1809-ben megjelent munkájában.1 2 Magda Pál 1819-ben megjelent művében rótta meg az iparosságot azért, hogy II. József óta fényűzés terére lépett.1 3 Mi a magyarázata ezek után annak, hogy miközben egyik oldalon bekövetkezett a lakoság mennyiségi és minőségi igénynövekedése, a másik oldalon nem számban és technikában fejlődő iparosságot, hanem megélhetési nehézségekkel küzdő és emiatt — a források tanúsága szerint — helyenként más foglalkozásra áttérő, elmaradott technikájú, elégtelen létszámú, sorvadó kézművességet találunk? 1748 után Szilézia elveszett a Habsburgok számára és a megmaradt területen igyekeztek ezt az ipari kiesést pótolni. Az 1760-as evekben érkezett el az osztrák ipari fejlődés már arra a fokra, hogy kezdte pótolni Sziléziát. Az egyre jobban kifejlődő osztrák kapitalizmus célja: minél szélesebb belső piac és biztosított nyersanyag és élelmiszerbeszerzés érdekében, a kormány közreműködésével Magyarországból gazdasági tekintetben is gyarmatot csinálni. (A gyarmatosítás alapvető okait itt nem részletezhetjük.) Az uralkodó — tudjuk — vámtarifa segítségével, magyarországi iparvállalatok alakulásának meggátlása révén biztosítja az osztrák ipari és kereskedelmi tőke egyeduralmát Magyarországon. A jobb, olcsóbb és nagy mennyiséget termelő idegen tőkével szemben a kisteljesítőképességü, elmaradott magyar kézműipar nem állhatja a versenyt. Lassú, de feltartóztathatatlan hanyatlásnak, bomlásnak indult. Az osztrák verseny az oka annak, hogy a kézművesek száma (céhesek és kontárok együtt) és technikai fejlettsége nem növekszik a fogyasztási igények növekedésével arányosan. A gyenge magyar kézművesipar a XVIII. sz. második felétől kezdődően válságba jut azáltal, hogy a megnőtt igények kielégítésére termelőerői nem elégségesek, de ugyanekkor általában nenvis tudja termelőerői fe jlesztése révén ezt az ellentmondást feloldani, mert a betörő osztrák tőke eltipor minden magyar kísérletet és egyidejűleg tönkrezúzza a magyar céhrendszert is. Nálunk tehát az iparfejlődésnek az a sajátos és a klasszikus fejlődéstől eltérő útja, hogy általában és elsősorban nem a saját hazai kézművesiparból kinövő kapitalizmus vagy hazai kereskedői tőke vállalkozása segíti elő a céhek bomlását, és állít helyébe nemzeti tőkés ipart, hanem idegen tőke látja el ezt a funkciót úgy, hogy tönkreteszi mindazt, amiből hazai, nemzeti ipar 11 Schwartner: i. m. 239. lap. 12 Iíreiletzky Sámuel: Reisebemerkungen über Ungarn und Galizien. Wien. 1809. I. Bd. 312—313. iap. 13 Idézi: Valentényi: i. m. 143. lap.
