Századok – 1948
1848 centenáriuma a francia történeti irodalomban (Ism.: Lederer Emma) 353
ismertetések 35!) Egyesült Államok gondolata, felidézni 1848 «ideológusainak» munkáját, bármennyire bizonytalan is volt az." Akaratlanul leplezi le ezzel a cikk megírásának, illetve az előadás megtartásának célját: népszerűsíteni az Európai Egyesült Államok reakciós ideológiáját. Míg 1848-ban csak az osztályellentétek „feloldása" volt az Európai Egyesült Államok gondolatát terjesztő ellenforradalmi burzsoázia célja ma ez a kérdés, a szocializmusnak a világ egy jelentős részében való győzelme Uitán új kérdéssé vált: a világ még nem szocialista felében elleplezni az osztályharcot és ezeket az országokat egyesíteni harcra a szocializmus és a szocializmus országa, a Szovjetunió ellen. Ezekkel a nagyonis retrográd, nagyonis haladásellenes előadásokkal, illetve cikkekkel szemben más képet mutat a kongreszszuson elhangzott első előadás (legalábbis az Actes-ban mint első cikk jelent meg), E. Labrousse-nak, a Sorbonne professzorának előadása: „1848—1830—1789. Comment naissent les révolutions". 11 Labrousse a francia forradalmak analízisét kívánja adni azl789-es nagy francia forradalomtól 1848-ig, A forradalmak főindítóokát ekként jelöli meg: „A forradalmi zenekar karmestere 1848-ban, éppen úgy, mint az előző forradalmakban, a kapitalista termelés névtelen ritmusa, a kapitalista termelésnek, már Marx, Affalion és Simiand által felismert periodikus, ciklikus, decennális ritmusa."11 Ez a ritmus a válságokban jut kifejezésre, a válság pedig — mondja Labrousse — „felébreszti, intenzívvé teszi, szinkronizálja, összhangba hozza a társadalomban élő minden elégedetlenséget.13 A forradalmak osztályjellegének különbségét úgy határozza meg, hogy míg a nagy forradalomban a burzsoázia a vezető, az emelkedő osztály, amely „azt mondja, azt hiszi, ő van, hivatva az emberiséget a haladás minden formája felé vezetni".1 1 1848-ban már nem ez a burzsoázia az emelkedő osztály, hanem a proletariátus. Mindezekből a marxista jellegű megállapításokból — állandóan idézi Marxnak > Osztályharcok Franciaországban" c. munkáját — azután arra a módszertani konklúzióra, jut, hogy ő nem adja a történetnek totalitárius felfogását. „Számunkra a gazdasági tényező a döntő, de korántsem az egyedüli. Én nem ismerek а тидат részéről sem idealista, sem materialista történetet, Csak a pozitivista történetet ismerem, amely a problémákat minden oldalról igyekszik megvilágítani, azok teljes mélységéig kíván lehatolni, nem mellőzni sem az alsót, sem a felsőt: azt a történetet, amely az alépítmény és a felépítmény kérdéseit egyszerre teszi fel, amely a gazdaságtól az ideológiáig halad. Így tehát a mi történeti felfogásunk egyszerre szociológiai és hagyományos. Hagyományos, mert nem mellőzi az események leírásában sem az egyéniséget, sem a véletlent. Űj, mert arra törekszik, hogy szociológiával itassa át a történetet, hogy az 11 Actes 1. 1. 18 Le chef d'orchestre, en 1848, et lors des deux révolutions précédentes, n'est autre que le rhythme anonyme de ia production capitaliste: rhytme cyclique, rhytme décennal, de la production, indentifié depuis longtemps par la science économique de Marx à Aftalion et à Simiand." (Actes 11. 1.) 13 La crise réveille, intensifie, coalise, synchronise tous les mécontentements. (Actes 11. 1.) 11 „... comme ta classe élue, chargée de guider l'humanité vers toutes les formés de progrès." (Actes 16. 1.)