Századok – 1948
1848 centenáriumának magyar történeti irodalma (Ism.: Balázs Tibor; Balázs Tiborné; Hanák Péter; S. Sándor Pál; Spira Görgy) 336
348 ismertetések emeltek a forradalom folyamán a parasztok ezek ellen a feudális maradványok ellen. Az eddigiekből az olvasó arra következtethet, hogy Szabó István tanulmánya hasznos anyagközlő munka, amelynek az adatai hozzásegíthetnek a negyvennyolcas magyar forradalom alaposabb megismeréséhez. Ez azonban nem így van. Szabó István anyagközlése különös anyagközlés. Szabó István nem „tárgyilagosan", nem válogatás nélkül ismerteti a tárgyára vonatkozó történeti forrásanyagot. Szabó István csak arról beszél, amiről jól esik beszélnie. Vegyünk egy példát. Szabó István többek között beszél arról, hogy a jobbágyfelszabadító törvények nem érintették a majorsági zselléreket, hogy ők „majorsági" földjeiket nem nyerték meg tulajdonukul úgy, mint az „úrbéres" jobbágyok telkeiket. Beszél arról, hogy a majorsági zsellérek elégedetlenkedtek ezzel a helyzettel, s beszél arról, hogy a kormány minden eszközzel igyekezett lelörni a majorsági zsellérek elégedetlenségét. Beszél arról, hogy Táncsics is helytelenítette a majorsági zsellérek követeléseit, s ennek bizonyítására idézi Táncsicsnak egy cikkét — 1848 áprilisából. Arról azonban, hogv Táncsics ezt az álláspontját gyorsan feladta, hogy egyre határozottabban követelte a feudalizmus valamennyi maradványának felszámolását s hogy ennek érdekében végül földosztást is követelt nemcsak a majorsági zsellérek, hanem minden zsellér számára, arról Szabó István mélyen hallgat. Vájjon miért hallgat erről Szabó István? Azért, mert alá akarja becsültetni parasztságunk negyvennyolcas földosztó törekvéseit. A jobbágyfelszabadítás ugyanis mint egyetemes történeti jelenség Szabó István szerint „alapjában azt jelentette, hogy a jobbágy szabad emberré, a jobbágyföld pedig szabad birtokká lett" (314. 1.). De, hogy félre ne érthessük, mit akar ezzel mondani, hozzáteszi- „Nem a föld helyesebb megoszlása, hanem a szabad ember s szabad birtok megteremtése, a jobbágynak és birtokának szabaddá tétele volt a fejlődés e pontján a feladat: a jobbágyfelszabadítások korában, melyet a szabadságeszme hatott át, a feudális kötöttségek feloldása és a korlátok ledöntése volt a történeti szükségszerűség.-" (315. 1. A k;emelés tőlünk.) Vagyis a feudális nagybirtok felszámolása Szabó István szerint nem tartozott hozzá a feudális kötöttségek feloldásához és a feudális korlátok ledöntéséhez. Ez ingatag lételének „bizonyítása" érdekében meri Szabó István azt állítani, hogy a kormánynak a földoszást ellenző politikája mögött állt pé'dául Táncsics Mihály is (392—393. 1.), az a Táncsics Mihály, aki va'ójában az első magyar földosztó-programmot szövegezte meg még a negyvennyolcas forradalom során. De Szabó István nemcsak Táncsics Mihály, hanem egész földnélküli parasztságunk politikai magatartását visszájára akarja fordítani. Bár kénytelen-kelletlen elismeri, hogy negyvennyolcban „életjelt ad magáról az a törekvés is, hogy jusson a földből azoknak is, akiknek nincs", az ilyen törekvések szerinte „bizonytalanul s néhány — inkább a sérelmek által szított mozgalmaktól lendített —• eselet nem tekintve, a jobbágyszabadság nagy napja;ban és izgalmaiban meglehetősen halk hangon jelentkeztek" (391. I.). S ha mégis találkozunk hangosabb követelésekkel, akkor a követelőzők Szabó István szerint nem a földnélküli parasztok, hanem „éppen a felszabadult birtokos jobbágvok" {394. 1.). Ezt a két állítást, amelynek célja szintén azt bizonvítani ,liogy 1848-ban a földosztás időszerűtlen lett volna (hiszen a legérdekeltebbeknek, a földnélküli zselléreknek nem kellett — Szabó szerint), Ember Győző feljebb ismertetett tanulmányában úgy szétzúzta, hogy nekünk nem is kell fáradnunk cáfolásával. Szabó István hiába szerelné száműzni 1793 jakobinusait a francia történetből, 1848 földosztó parasztjait a magyar történetből, a földosztást általában a polgári forradalmak feladatai közül: tételeit a konkrét történeti tények cáfolják meg. A földosztás csak azért lett a mi feladatunkká, mert negyvennyolcas őseinknek nem volt élég erejük végrehajtására. De mi nem elégedhetünk meg annak végrehajtásával, amit 1848-ban elmulasztottak, nekünk tovább is kell haladunk, erre azonban Szabó István sajnálatos módon nem mutat rá.
