Századok – 1948
Pach Zsigmond Pál: Szempontok az eredeti tőkefelhalmozás vizsgálatához Magyarországon I. 19
AZ ERE 5ETI TŐKEFELHALMOZÁS MAGYARORSZÁGON 31 többé „nem bírtak nagy házat vinni, sem maguk körül udvart tartani az alsóbb nemességből". Maga arra törekedett, hogy a bomlást feltartóztassa. „Tiszteket kívánván képezni — írja — a háború kezdete óta folytonosan nagy udvart tartottam, hogy a nemességet magamhoz vonjam." Több mint 100 tagú testőrséget („Nemes Companiát") tartott és Thaly szerint az udvarában élő személyzet 400— 500 főt tett ki.0 2 De a szabadságharc bukása után a folyamat feltartóztathatatlanul továbbhaladt. „Az előkelők Bécsbe sereglésével végleg eltűnnek a vidéki főúri udvarok. Az uradalmak központjaiban szép rokokó kastélyok épülnek fel, nagy kényelem várja bennük az időnként hazaránduló urat, .. . ezek azonban már nem nevelő iskolái a köznemességnek. A nagybirtok megszünteti a régi, patriarchális kapcsolatokat. A köznemesség az országgyűléseken panaszosan emlegeti, hogy fiai most már nem nevelődnek a főurak váraiban és a királyi udvarban."6 3 — A szellemtörténész persze csak erről az oldalról látja a familiaritás bomlását és alig méltatja figyelemre a gazdasági és politikai okait. Pedig itt elsősorban ezekről van szó. Az új nagybirtokosok már nem familiárisokat, hanem fizetett tisztviselőket alkalmaznak az uradalmak ügyeinek intézésére, és főleg: az új nagybirtokososztály már nem tarthat magánhadsereget, a Habsburgok abszolút államhatalma felszámolja ezt, ahogy annakidején Angliában „a királyi hatalom feltéllen uralom utáni törekvésében e kíséretek feloszlatását erőszakkal gyorsította".6 4 Nem az „új művelődési eszmény" idézi tehát'elő a familiaritás bomlását, hanem az a tény, hogy az egész ország urává váló Habsburg-hatalom — mint fentebb már utaltunk rá — lerontatja, felrobbantatja azokat a várakat, amelyek megelőzőleg a familiárisi viszony központjai, „a köznemesség nevelőiskolái" voltak. A haditanács már 1699-ben kimondotta, hogy „Gyulát, Ecsedet, Szentjobbot, Szepesvárát, Lietavát, Árvát, Lévát, Likovát, Simontornyát, Tatát, Veszprémet, Pápát, Körmendet, Dombot és Kaposvárt, a Kanizsa körül fekvő kisebb várakkal együtt le kell rontani".6 5 És 1701—2-ben, majd a Bákóczi-szabadságharc bukása után a várak legnagyobb részét pontos terv szerint és mérnöki segédlettel fel is robbantják. „Ezen kor legjellemzőbb vonása a lefegyverezés... Ezt a lefegyverezést előmozdítja az állam Az ország belsejében lévő várakat lerontják, ... az a korszak, amelyben magánember is viselhet háborút, teljesen megszűnt."6 6 62 Má'vusz: i. m. 42, 43. 65 U. ö. 64. e< A töke. I. 776. 85 Takáts: Kísérletek... 328. M Marczali Henrik: Magyarország története III. Károlytól a bécsi congressusig. Milteniumi történet. ' VIII. Bp., Ш8. 83—84.
