Századok – 1948
Andics Erzsébet: Hám János hercegprímás hazaárulóvá nyilvánításának előzményei 313
314 közlemények január—április közötti időszakból származó négy, eddig ismeretlen körlevele. Ezek közül három3 közvetlen utasításokat tartalmaz arra vonatkozólag, hogy a katolikus klérus és -a hívők kötelesek az uralkodó házat és a császári csapatokat a magyar szabadság elleni harcukban minél hathatósabban támogatni. Így az 1849 januárjában kelt „Valamennyi főpásztorhoz s káptalani lidynökökhöz" címzett körirat tulajdonképen kisérő levél az alkalommal, hogy a hercegprímás megküldte az egyházmegyei hatóságoknak a császár, úgyszintén Windischgrätz által kibocsátott ellenséges proklamációkat, hogy azoknak tartalmát, a hívek előtt ismertessék.1 Az 1849 febr. 19-én kelt körlevél a magyar püspöki kar hazaáruló pásztói-levelét indokolja és —-amint a szövegből kitűnik. — annak több példányával együtt lett az esztergomi érsek helytartónak továbbítva tudomásulvétel és további terjesztés céljából.5 Ez a két prímási körlevél a nemzeti függetlenségi harc ellen irányuló egyházi propaganda szervezete és elágazása, szempontjából nyújt konkrét anyagot. Jóval nagyobb érdeklődésre tarthat számot az 1849 március 19-i körlevél, amennyiben ez sok tekintetben új, az addigiaknál túlmenő utasításokat tartalmaz >,a felséges osztrák ház" támogatására. Ebben az utóbbiban a hercegprímás elégedetlenségének ad kifejezést, azzal a körülménnyel, hogy a lakosság a katolikus egyházfők hazaáruló felhívásának többszöri figyelmeztetés, buzdítás, sőt utasítás ellenére sem tett a megkívánt mértékben eleget. >,Súlyos fájdalommal lehet megfigyelni, — olvassuk a prímási körlevélben — hogy több község, miután a császárnak hűséget fogadott, a császári hadsereg visszavonultával hűségét megszegve visszaesett a, régi hűtlenségbe."6 A hercegprímás szükségesnek tartja az esztergomi káptalani főhelytartót nyomatékosan figyelmeztetni arra az érdekközösségre és nagymértékű lekötelezettségre, amelyet a katolikus klérusnak a Habsburg-dinasztiával szemben éreznie kell. „...Mind a magyar egyháznak, mind a hazának jóllétét és boldogulását csak úgy lehet remélni és megszilárdítani, ha ő Szent Felségének szerencsés fegyverei legyőzik azt a, gonosz lázadást, amely az országban tombol... Ö Szent Felségének és hősi hadserege vitézi vezéreinek... a törvényes rend helyreállításáért örökre le vagyunk nagy mértékben kötelezve... Kötelességünk Ö Szent Felségének... legmagasabb szándékaival erőnk megfeszítésével együttműködni és a császári hadsereg szerencsés előrehaladását hatáskörünkön belül teljes igyekezetünkkel elősegíteni és előmozdítani." 3 Az egyik prímási körlevél — 1849. március 1-én keltezett — a római pápa javára rendel el nyilvános könyörgéseket és alamizsnagyiijtést azzal az indokolással, hogy a pápa, minthogy kincstárát ,,a lázadók lefoglalták és birtokukban tartják — nemcsak az egyház igazgatásának, hanem állása díszéhez méltó életének fenntartására is segélyre szorul rá". (Orsz. Lvt. Ig. Min. Álladalmi ügyészségi 1367/1849. Latinnyelvű ered. okm.) 4 Lásd: Függelék. 1. sz. 5 Lásd: Függelék. 2. sz. e Lásd: Függelék. 3. sz.