Századok – 1948
Vörös Károly: A választójog kérdése a bányavidékeken 1848-ban 266
270 i. tótii zoltán kereste a szövetségest, ahol az inkább található lett volna: a parasztságban, az agrárkérdés megoldásának feltétele alatt, hanem abban az értelmiségben, amelyet a konok magyarországi és erdélyi arisztokrácia taszító és a mesterkedő Bécs Ígéretekkel vonzó ereje máris eltérített a magyar forradalommal kötendő szövetség útjáról. A kormány havaselvei külpolitikája barátság és szövetség formájában két célt követett. Az egyik: ellensúlyozni a reakciós cárizmust, a másik: leszerelni a magyar területi integritást fenyegető román nemzeti egységtörekvéseket, melyek végső fokon haladó mozgalmaknak tekintendők. Ez a külpolitika tehát szintén világosan tükrözi a magyar forradalmi vezetőrétegek polgári nacionalista ellentmondásosságát. Első pillantásra különösnek tűnik fel, hogy a magyar-román szövetségi ügy gondja a belügyminiszteré. Ennek több oka is van. A külügyminiszterhez, Esterházy Pál herceghez nem túlsók bizalma lehetett a kormánynak, azonkívül tárcája nem rendelkezett megfelelő hatáskörrel. A román ügy közelebbről belügy volt, távolabbról külügy, azonban az előbbinek rendezése feltétele utóbbi sikerének. Az elmondottakból kifolyólag érthető, hogy Szemere belügyminiszter küldte ki a románok megnyerésére a Bánságba Murgu Eftimiet, a Partiumba és Erdélybe Pap Zsigmondot, akik mindketten románok voltak, végül Belgrádba, Erdélybe, Moldvába és Havaselvére Szöllőssy Nagy Ferencet.4 5 Szemere küldötteinek munkájával ez alkalommal nem foglalkozhatunk részletesen, jelentősebb eredményt nem is igen értek el. A hazai küldöttek munkájának sikertelenségét a kormány téves nemzetiségi politikája okozta, amennyiben ez kizárólag az értelmiségre volt irányozva, már pedig ez Erdélyben már kisiklott a magyar politika kezéből. A leglényegesebb kérdést, a parasztság széles tömegeinek földhözjuttatását nem vette fel, ugyanis mint elsősorban a köznemesség képviselője gátszakadástól, osztályuralmának elsodrásától tartott. Az erdélyi arisztokrácia, annak volt ellenzéki liberális része is, a birtokososztály vezetőszerepének védelmében görcsös erőfeszítéseket tett éppen ezekben az időkben ttz országgyűlési választások demokratikus jellegének megszűkítésére, ami külön erdélyi választási rendszer alkalmazásával sikerült is, úgyhogy egész Erdélyben összesen csak hat mérsékelt irányzatú román képviselő ment be a budapesti parlamentbe. Wesselényi Miklós, Kemény Dénes, Weér Farkas és mások elkeseredetten ostromolták leveleikben Szemerét, Kossuthot és Deákot a magyar utalkodóosztály megőrzése érdekében,4 8 de csak annyit értek el, hogy a román értelmiség még jobban eltávolodott az unió gondolatától és egyáltalán a magyarsággal való megegyezéstől. 45 i/o. 169 : 1848. és közölve Deák Imre: Adatok az 18Л8. év eseményeihez Krassó vármegyében. Lúgos, 1931, 60—2. és Háborús Felelősség I. 1929. 268. 46 Uo. május—június, passim.
