Századok – 1948
Pach Zsigmond Pál: Szempontok az eredeti tőkefelhalmozás vizsgálatához Magyarországon I. 19
AZ ERE 5ETI TŐKEFELHALMOZÁS MAGYARORSZÁGON 23 ... minden irgalmasság nélkül... kiseprőztessék abbul a faluból".23 Vagy: „Elsőben is mindenek fölötte szükséges lévén az isteni félelem, azért... jószágink praefectusa... az igaz catholica religióban maradván maga is, szorgalmatosan reá vigyázzon arra is, hogy minden alatta valói azon hitben maradjanak s mást azon kívül senkit se szenvedjen".24 És számos példa van arra, hogy a földesúr valósággal kihányta házaiból máshitü jobbágyait.2 5 — Később a XVIII. század elején sem változik meg a helyzet. A pozsonyi országgyűlésen pl. a katolikus földesurak feltétlenül ragaszkodtak a földesúri jog érvényéhez, mégpedig teljesen egyoldalú értelmezéssel. Szerintük a katolikus földesúrnak tetszésétől függ, hogy birtokain megtűr-e protestáns papot és jobbágyokat, vagy elűzi-e őket, ellenben a protestáns földesúr a katolikus jobbágyokat és lelkészt nem kergetheti el jószágairól.26 Ezek szerint Magyarországon — ugyan nem a reformációval, hanem főként — az ellenreformációval kapcsolatban pereg le az eredeti felhalmozás első felvonása. Elűzött tanítók és lelkészek, de mindenekelőtt elkergetett, szétszórt jobbágyok a szereplői a dráma e szakaszának. Általában megfigyelhetjük, hogy az ellenreformáció századában — a röghözkötöttség jogrendszere ellenére — a jobbágyság lélekszáma sokhelyütt gyakran „az egyik évről a másikra is hihetetlen különbségeket tüntet fel". „Ezen szakadatlan ingadozásnak fő mozgató eleme a szökés."2 7 Az ellenreformáció térhódításával kapcsolatos kisajátítást ugyanis kiegészítette az új földesurak és gazdatisztjeik elnyomása miatt gyakorivá váló szökés, elbujdosás. Számos adat szól erről is. Az ungvári udvarbíró és számtartó részére 1668-ban kiadott földesúri utasítás pl. rámutat az uradalmi tisztviselők visszaéléseire és hangsúlyozza, hogy „affélék az szegénységen többet ne vegyenek és szedjenek, azmint történt is, hogy néha két annyit szedtenek és az szegénységet opprimálván, magok számokra fordították". Az ilyen „rendeletlen szolgáltatások" és a „felettébb való keménység" kényszerítettek sok jobbágyot itt is, a murányi uradalomban is arra, hogy „bujdosóvá legyen".2 8 A visszaélésnek egy másik — de hasonló következménnyel járó — módjára mutat rá a szendrői uradalom udvarbírája részére 1652-ben adott utasítás, amely megparancsolja, hogy „maga számára udvarbíró, ispán az úr jószágaiban földet, rétet, szőlőket, gyümölcsös kertet és akármi ortoványokat ne vásároljon,... mert ha az jobbágy örökségét kezdi eladni, végtére házát is pusztán szokta hagyni és ... el "» MGlSz 1899. 234—235. 24 MGtSz 1904. 301; 1902. 473; stb. î5 L. pl. IIa Bálint: Gömör megye. Bp., 1944. II. 137., 207. 2* Zsilinszky Mihály: A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai a reformációtól kezdve. Bp., 1897. IV. 311. Tagányi Károly: Jobbágyok költözése és szökése. MGtSz 1895. 246. s8 MGtSz 1898. 155, 159; 1901. 269, 277,
