Századok – 1948
Volgin V.: A „Kommunista Kiáltvány” százéves évfordulójára 191
a „kommunista kiáltvány" százéves évfordulójára 195 győződésük, hogy útjukon nem várhatnak segítséget azoktól a társadalmi erőktől, amelyek kezébe a forradalom a hatalmat adta. E korszak francia munkásai még nem tudtak következetes osztályvilágnézetet kialakítani, de elemeiben, csírájában már megvolt az a világnézet. A Babeuf-féle mozgalom a francia forradalomnak éppen azzal a momentumával áll összefüggésben, midőn a munkások (főleg a párizsiak) körében lángralobbannak az osztályöntudat első szikrái. Babeuf hívei megpróbálták határozott formába önteni a francia munkások szociális törekvéseit, igyekeztek megfelelni az önálló politikai létre ébredő új társadalmi réteg igényeinek. Magától értetődik, hogy ennek az első próbálkozásnak tökéletlenül kellett sikerülnie. Sok eleme világosan mutatja az osztályviszonyok éretlenségét, sőt a proletariátus éretlenségét is. Mindazonáltal a Babeut'lele mozgalomnak fontos szerepet kell játszania a kommunizmus és a proletár osztályöntudat fejlődésének előtörténetében. Babeuf követőinek célja egy kommunizmus nevében történő forradalmi fordulat megvalósítása volt. Hitték, hogy az általuk alapított titkos szervezet megmozgathatja Párizs plebejus tömegeit, л egy sikeres felkelés eredményeképen forradalmi diktatúrát hozhat létre, amely megvalósítja a társadalom kommunista elvek szerint történő átalakítását. Az egész eddigi történelmet a „plebejusok és patríciusok", szegények és gazdagok közti szakadatlan harcnak tekintették. Szerintük a társadalmi intézmények csak arra jók, hogy minden gazdagságot egyesek kezébe adjanak, másoktól pedig elvegyenek. Természetes, hogy az előbbieknek fennmaradásuk, az utóbbiaknak pusztulásuk áll érdekükben. Babeuf hívei szerint a francia forradalom csupán egy epizódja a patríciusok és plebejusok közt folyó örök harcnak, de nem hozta meg a szegények végleges győzelmét. Az egész csak annyit jelentett, hogy „a zsarnokok egy csoportja kivette a hatalmat egy másik csíTport kezéből". A forradalom „nem jutott el a végkifejléshez, minthogy semmi sem történt a nép boldogságának biztosítására". Tehát a forradalmat tovább kell vinni, míg csak népi forradalommá nem válik. „A Babeuf-féle összeesküvés — mondja Engels —, az egyenlőség nevében levonta a végső konzekvenciákat a 93-as év demokratikus eszméiből, amennyire e konzekvenciák levonása lehetséges volt."* (V. Volgin kiemelése.) Babeuf követőinek azon tanítása, hogy a történelem a gazdagok és szegények harca, hogy a forradalmi fordulat föltétlenül szükséges a kommunizmus megvalósításához, jelentős lépés volt előre а XVIII. századi felvilágosodás természetjogi felfogásához képest. Ez azonban még igen primitív elképzelés. Babeuf hívei beállításában a történelem folyamata igen egyhangú, nem látjuk benne a formációk váltakozását, nem látjuk a társadalom szociális összetételében és az egyes osztá-4 Marx K. és Engels F. Munkái (oroszul) V. köt. 28. о. 13*
