Századok – 1947
Tanulmányok - TÓTH ZOLTÁN: Szent István legrégibb életirata nyomán 23
szent istván legrégibb életirata nyomán 51 Erdőelvi Zoltán hirtelen felbukkanó s nyilván Erdély földjéhez kapcsolt alakjával. Anvi nem voll éppen könnyű feladat, mert személyi adatai rendkívül zavarosak. A király proavus-a, akkoriban már nagyon öreg — antiquissimns —, az író egyenesen kiemelli, tehát feltűnőnek találja, hogy Szent István korát egyáltalán megérte. Ennek ellenére utóbb (!) örökölte az erdélyi részeket s a király „ideo'S azaz korára való tekintettel (?) akarta, hogy gazdag népek felett álljon. Hogy ez a megokolás mit óhajt vájjon jelenteni, bajos volna határozottan megmondani, mert szétesőbb és zagyvább feljegyzést keveset hagyott reámk a középkori történetírás. Ha egészében kellene magyaráznia, a jelen forráskritikája sem volna képes igazságot tenni. Önként kínálkozik azonban, különösen a Gyula elleni hadjárat előbb elbeszélt eseményeit és beállítását tekintetbe véve, a részekre bontás lehetősége, egy kiütköző egybeolvasztási kísérlet észrevétele. Nyilvánvaló, hogy a Keán birodalma helyett váratlanul Erdélybe került Erdőelvi Zoltánnal > idegen elem szivárgott az előadásba s ha tisztán akiarunk látni, mindazt, mi reávonatkozik és vele kapcsolatos, el kell egyelőre különítenünk. Természetesen a Gyula kincsét is. Ezáltal egy csapásra áttekinthető képet nyerünk, mi máris azt sejtteti, hogy az eredeti, érintetlen hagyomány réteg egyedül Keán kincséről tudott. Láttuk, hogy az előadás csak At minősítette önmagában értékesíthetőnek. További szövegösszetevéseinkben mindenesetre ebből a • feltevésből kell kiindulnunk. A rövidebb krónikaváltozatok magatartása így válik világossá. Kézaival kezdve mindjárt feltűnik, hogy sem Erdőelvi Zoltán személye, sem a Gyula kincse felől nincsen semmiféle tudomása.TM Ő Keán javait Székesfehérvárral kapcsolatban idézi, a budai templomépítésről egyáltalában nem tud. Amit mond. a XIV. századi szövegezéstől jócskán elütő tehát, de egyelőre csak argumentum e silentio-nak tekinthető, mely ugyancsak értelmezésre szorul. A Pozsonyi Krónika tanúsága szemlátomást hasznosabb és világosabb kiindulási lehetőséget ad. E szerint Erdöelvi Zoltán, mint előbb is vártuk volna, Keán birodalmába kerül s az itt szerzett kincsből épül Székesfehérvár. Hogy azonban a krónika összeállítója olyan szövegezést használt, amely Gyula javairól mégis nyilatkozott valamiképen, az alapítás sorsáról ejtett szavai eléggé világosan beismerik. „Et quia pecunia . . . illius Gule et Gan fuit male aquisita . • . ideo ipsa ecclesia patitur incendium."77 Tökéletes rendét teremteni az író ilyenformán nem tudott, de elárulja, s ez talán fontosabb, hogy összetákolt hagyatékot kezel. Mikor a budai egyházról alább azt állítja, hogy az is Keán kincséből épült, tulajdonképen vissizavonja é,s érvényteleníti Gyula közbeiktatását. Egészében tehát arra mutat, hogy ha nem is merte egyszerűen kihagyni, a Gyula kincsével tulajdonképen nem tudott mit kezdeni. Majd'Jiogy maradéktalan igazolásul szolgál azután a Chr. Monacense. A „male a principio quesitus"-meghatározás ilt szigorúan Keán vagyonának járuléka. Ez: gazdagítja Székesfehérvárt, innen a gyakori tűzvész. Gyula javairól pedig egyáltalában nem esik szó, Erdőelvi Zoltánról ugyancsak nem; a budai építkezés kapcsán ez a szövegezés csak a királyi pár jótékony áldozatkészségéről beszél.78 Egész idevágó alkatában tehát még leginkább a Mügelnnek tulajdonított Rímes Krónikával egyezik. F.z utóbbi is hallgat Gyula javai felől s egyedül a bolgárok hercegei elleni diadalmas hadjárat után említ zsákmányolt kincset. Nyomban ez után következik az „linde templinn ditavit in Weissenburg "-megállapítás. Tűzvészekről ellfenben semmi hír. A budai építkezés anyagi alapja is rejtély marad. Az „il\ud quoque ditavit censu et libertate"-mondat legfeljebb találgatásokra nyújt módot; se.mmiképen sem vall azonban a Gyula kincsére. Pedig a Gyula közbeiktatásáról ez a szövegezés is tudott. A két alapítás előadása közé eső sorok mondják el Gyula kényszerű megkereszteltetlésének a Rövebb Krónikaszövegekkel egyező történetét. De anvit amazok a Gyulára vonatkoztatnak, hogy t. i. ezentúl a király „honorifice tenuit sióul palrem", azt ez a szöveg „in pietate, ut patrem nulriebat" — nyilván a királyi proavus magas korát akarva 7e V. ö.: SS. rerum Hung. I. 172. 1. t " SS. rerum Hung. II. 3(5—37. 1. 78 SS. rerum Hung. II. 67 1. 4*
